Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
nak hűséget és szeretet kell hirdetnünk. A szeretet a jézusi eszmékhez, a családhoz, történelmünkhöz, iskoláinkhoz és a velünk együtt élő népekhez is. A szeretet és a jóban való hit, amit őriznünk adatott ősi múltunkból, őriznünk kötelesség hűséggel. „Őrzők vigyázzatok a strázsán — írja Ady Endre — és így folytatja: „Az Élet él és élni akar/ Nem azért adott annyi szépet, /Hogy átvádoljanak most raj ta/Vérés s ostoba fene ségek./ Oly szomorú embernek lenni/ S szörnyűek az állat-hős igék/ S a csillag-szóró éjszakák/ Ma sem engedik feledtetni/ Az ember Szépbeszótt hitét/ S akik még vagytok, őrzőn, árván,/ Őrzők: vigyázzatok a strázsán." Akik még vagyunk őrzőn árván hűségesen vigyázzunk magyarságunkra, hazánkra. Mert akár Jánosfalván vagyok magyar, akár Budapesten, Ungváron, Pozsonyban, Szabadkán, Clevelandban vagy New York-ban: az én, a te, a mi, a ti és minden egyes magyar szívében 15 millió magyar szíve dobog. Ámen. □□□ A gyimesfelsóloki r. kát. templom (Repolski Mária felvétele) KÖNYVEK MARADOK — I REMAIN "...Jaj Istenem a világ kinek szoros kinek tág..." Sohár Pál - Harkó Gyöngyvér: Maradok: magyar költők hangja Erdélyből = I remain: Voices of the Hungarian poets from Transylvania, Pro-Print 1997, Csíkszereda, 432 p. ISBN 973-9311-09-1 Harkó Gyöngyvér elindult Erdély felől, s hiába intette a népdal, bizony vissza-visszanézett, s fájt, egyre jobban fájt szívének az elhagyott szülőföld emléke, óceánon túli otthonában is. De az elhagyott haza hazatalált hozzá Amerikában erdélyi költők üzenetében a maradók, a másként nem tehetők sorsköltészetében. Az Európa gyepűjére szorult erdőelvi magyarság költői hűtlen századok árnyékában érlelték a művészi tökély fokára a metaforák titkos kódnyelvét, a beavatottak postagalambját. Nevezhetnénk a helytállás hitvallásának is. Az ember szemben a zsarnoksággal, az erőszak gladiátoraival. Amikor nemzedékektől rabolták el az élet minden örömét. Egyetlen fegyverük a fegyvertelenség: az ige. A szó. Csak az létezik, amit ki tudok mondani. A világ csak azért van, mert kezdetben vala az Ige. A megfejthetetlen rejtelem: legyen! És lón. S ha ki tudom mondani, akkor van — és csak akkor van szabadság. S a költők azért mondták ezer rejtett változatban, mert ha elfelejtenék, a szabadság is elfelejti őket és a népet, amelyből vétettek. Ezért szoros a világ... ezért kell kivárni a nóta végit... alagutat fúrni a hóban... piciny furulyával fújni a végső pillanatig, mint ama zenekar a Titanic fedélzetén... Erdély költői, bárdjai pengetik a húrt omladozó vártemplomok alatt, a huszadik század derekán. A gyehenna pokoljáró évtizedeiben: ama legkeservesebb hetvenes és nyolcvanas években, Ceausescu faluirtásra készülő gépeinek árnyékában. Harkó Gyöngyvér 1982-ben hagyta el Erdélyt (ha egyáltalán el lehet hagyni Erdélyt, mert Ö velünk jön a sírig, mindig siratjuk, a Hargita a mi siratófalunk, mégha tagadnánk is) —, magáról írja, hogy becsülettel dolgozik a maga és fia megélhetéséért Amerikában, de valójában Erdélyben él. Ezért hallhatták 1991 után az Egyesült Államok magyarjai városról-városra „Mondta, mondom..." versműsorát, hogy ama zenekar megszólaljon ideát is. Sorsszerű áldásként 1982- ben Sütő András is a nézőtéren ült. Az író lélekforrásból fakadt elismerése: „Ez a hang kell nekünk, Erdélyből!" — az előadó 44 ITT-OTT 3i. évf. (1998), 1. (130.) szám
