Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
múlt nagy embereinek példája, a népi élet jellemző megnyilvánulásai és tudatos látása, a honi szokások szeretete a hazai röghöz és az otthon küszöbéhez köti. A szülőföldön született népmesék, a népművészet virágai, a népszokások tiszta kristályai, melyek ősi lélekből fakadtak, ránevelnek értékeink megbecsülésére, és a szőkébb haza tájain ezerágazású lelki gyökereket öntöznek. Elmulasztottuk az igaz történelmünk, múltunk ismertetését, és az sem lehet mentség erre, hogy nem volt rá lehetőségünk az elmúlt évtizedekben. Elmulasztottuk, hogy az ifjabb gene- } rációnak megtanítsuk az itt élő népek valós törtépeimére , és ismertessük nekik e táj gazdagságát és szépségeit. Az iskolákban mást mondottak, mint a valóság. A történelem hamisításának ma elrettentő példája afunári szellem, amely erőszakos ásatásokat provokált ki a kolozsvári Mátyás templom közelében, ahol talán csak XI.-ik századi polgári házak alapzatait mutathatják fel, mintha dák leletek volnának. Aláásni igyekeznek az ősi templomot, mely örökségünk, de magyarságunk hordozója is. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az egyik összejövetelen, amikor felmerült az a kérdés, hogy a határon túlra szakadt magyarság kérje a kettős állampolgárságot, az egyik édesapa így tiltakozott ez ellen: ha ez megvalósulna, akkor mindkét fiam sietne Magyarországra és ott telepedne le. Ezt a kockázatot nem vállalhatjuk - tette hozzá határozottan. Történelmi, honismereti tudat nélkül, ennek tudatos megtanítása nélkül, természetes, hogy ífjaink elmennek, mint ahogy oly sokan el is mentek, s marad helyben csak a nép kiöregedettje, 7-8 temetésre egy-egy ritka keresztelő jutva az otthon maradottaknak. A küzdelmek és erőfeszítések, amelyeket értékeink védelme és intézményeink sorsa reánk kényszerített, évek óta kemény próba alatt tartják idegzetünket, erkölcsi és anyagi teherbírásunkat, igénybe veszik minden figyelmünket. Mindegyik esztendőnek volt számunkra egy keserű meglepetése. Az előző bajokhoz mindegyik hozzáadott valamit. A mai helyzet kötelességül adja a még meglévő iskoláink, anyanyelvűnk védelmét. Kötelességmulasztással nem vádolhatjuk egymást. Az anyanyelvnek, egyházi iskoláinknak a védelmére mozgósítottunk minden szellemi, erkölcsi és anyagi erőt. Mint ahogy a Babilon vizei mellé kényszerűit zsidóságot a hit megtartotta, úgy a mi megtartó erőnk az anyanyelv, melyet az anyanyelvi iskola hordoz. Hűségünk próbája, erőfeszítéseink kitartó munkája ez. A világ a gyűlölet és az ellenségeskedés tűzében ég. Az egyház a következetesen vállalt felebaráti szeretettel és szorgalmazásával tudatosíthatja az emberi nem egységének, az egyetlen nagy családba való tartozásának gondolatát, loan Slavici, az egyik nagy román író (szabadfordításban) így fogalmazta meg a hűséget: a hithez és a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás tart meg! A vallás, az egyház a tartós értékek igaz hordozója. Az egyház állásfoglalásának és következetes magatartásának a felebaráti szeretet mellett pozitív parancsa, a kereszténység alapvető hittétele, hogy mindannyian Isten gyermekei, Jézus által pedig mindnyájan testvérek vagyunk. A mai világ Közép-Kelet-Európában mindkettő megtagadása. Elvesztettük az Istengyermeki mivoltunkat és a Jézusban való testvériséget. Ahol szenvedélyekkel és elfogultságokkal állunk szembe, ott a józan érvelés nem sokat segít. De mégis változatlanul érvényben van a keresztény hit alaptétele: a felebaráti szeretet nyílt vállalása és érvényesítése, amely ma kötelességünk, a hűség hordozó ereje magyarságunkhoz. Kötelez erre a keresztény cím, amelyet annyiszor használnak fel igen különböző értelmezéssel különböző célokra. Aki a felebarátja ellen vét, akárki legyen az, veszélyezteti a kereszténység 2000 évi munkájának egyik nagy eredményét az emberi testvériség gondolatát. Aki ez ellen vét ma, a Szent István-i minden fajta nemzetet a pannónia földrészre befogadó, testvéri szeretet hirdető magatartás ellen és törekvés ellen vét. Az nem keresztény, hanem csatlakozik azokhoz a célokhoz, amelyek követői fajokra, nyelvekre és vallásokra elkülönült megkülönböztetésekre bontották szét jószándékú felebarátainkat, egymással szembeállították és kibékíthetetlen ellenségeskedésekbe hajszolták a népeket. Kötelez a hit a bátor kiállásra, melyet az ifjúság tőlünk vár, mert az ifjúság az eszmék, jelszavak és szervezkedések össze-visszaságában elbizonytalanodott, és felad mindent, ami hűséghordozó a honjához. Kötelez a hithez, egyházunkhoz, szülőföldünkhöz, népünkhöz a jószándékú emberek tömege, akik velünk együtt sodródnak, és megoldásra váró kérdések tisztázását tőlünk remélik megvilágíttatni. Kötelez utolsó alkudhatatlan kincsünk a magyar nép becsülete. A nép mindenütt az igazságos jövő, a mindenkire egyformán alkalmazott törvényeken és mindenki iránt megnyilvánuló szereteten felépített rendre vágyik, mert veleszületett jóérzékével és ősi időkig visszanyúló tapasztalataiból tudja, hogy ez adja meg életének azt a biztos keretét, melyben magáért, családjáért, közösségéért és egyházáért nyugodtandolgozhatik. . A társadalom egyre fogyasztóbb alakulását figyelve szomorúan tapasztalom, hogy fogyó érték a hűség. Fogyóban van az egyszerűséghez való hűség, fogyóban a család, fogyóban a történelmi ismeret, fogyóban a hazában maradottak száma, fogyóban anyanyelvű iskoláink száma és megfogyatkozott közöttünk a szeretet, a felebaráti szeretet is. A mi „Babilon vízeink"-nél a szétszóródott magyarság-ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám 43
