Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
tanításait. Jézus az egyszerű embert emelte fel a gazdaggal szemben, a gazdagsággal szemben. A mai úgynevezett privatizációs lázban Erdélyben és a Magyarországról elcsatolt területeken is mindenki egyből meg akar gazdagodni. Még a földjeit visszakapott falusi ember is arra törekszik, hogy butikos, városias életet teremtsen „de most mindjárt". Ez pedig nem termelő, hanem kereskedő adomveszem világ, amolyan zsibárusság. A Caritas bankok, a hirtelen jövedelmező árucsere vonzásköre nem kerüli el a földhűséghez ragaszkodókat sem. Hallgassunk oda figyelemmel Bódás János, református költő-pap soraira a Szerénység éneke című verséből: Ments meg Úristen a főnyereménytől, Bőséget hozó dicsőségtől. Ne legyen autóm se aranyórám, Ne uralkodjam gőggel soha szolgán, Ne legyek csúcs, mit senki el nem ér, Legyek csak só, kicsiny, de íz tadó... Többet ér a soknál a jóleső kevés, Jó munka után a pihenés, Jó adni, s nem tartozni senkinek, Szívünkben hordozni a kincseket, Mit nem vehet el gazdasági válság, S a tolvajok soha ki nem ássák. Jó négy kisfiámmal eljátszani... S inni a róluk áradó derűt, S átadni nekük, mi bennem ragyog, Egyebet rájuk úgysem hagyhatok. Mit érne az, ha apjuk gazdagsága Rájuk maradna, mint fül a szamárra ? Ne hordja ókét szerencse szele, Szélben csak a hólyag száll felfele. A tülekedést győzze, aki győzi, Mi nem vágyunk az erdőből kinőni, Mit elértünk, hadd küzdjünk meg érte, Herék vetik csak magukat a készre! A jövőt nem szerencsés ostobák, Mi építjük, s rajtunk épül tovább. Ahol már van és ahol sok van, hiányzik a még több. Akar-e ön meggazdagodni? - ezt a címet adta édesapám egyik írásának, élménybeszámolójának. Őt idézem: „Magyarországon élt a testvér-bátyám és évente meglátogattam Berettyóújfaluban. Egy alkalommal mentünk együtt az utcán és velünk szembe kb. 50 méterre jött egy fiatalember kaiján egy kisgyermekkel. Mondja bátyám, hogy annak a kisgyereknek a szüleit ó beszélte rá, hogy vállalják harmadiknak ezt a kicsit és hogy az nem volt könnyű. Már nem tudta elmondani, hogy hogyan sikerült meggyőznie őket, mert odaértek. Bemutatkozás után kezdtem mondani, hogy milyen egy aranyos kicsi fiúcska, szeretném, ha nekem is lenne egy ilyen ügyes kis fiacskám. Tessék már eladni nekem, olyan árat adok érte amilyent kiván. Azt válaszolta: Ha a bácsi ennek a városnak minden vagyonát nekem adná, akkor sem adnám oda. íme, a gazdag ember! A magyarságnak ez a fajta gazdagsága sajnos ma kiveszőben van, pedig a család, a gyermekvállalás hűséghordozó és megmaradásunk legerősebb biztosítéka. „Az embert a család, a nemzet, az állam és az emberiség egyre táguló, de meghatározható és egymásba átmenő körei fogják körül. Az egyén élete mások életéhez kapcsolódik, munkáját, életét mások élete munkája egészíti ki. És ez a körülmény meghatározza helyét és magatartását. Kölcsönös jogokat és kötelességeket állít fel. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egyes ember helyes magatartása hordozza a társadalmi életet. És a társadalmi életben első helyen természetesen a család áll. A család az a legelső ősközösség, melyből az emberiség élete fakad; az egyes emberé, de a népeké is; a testi élet, de a szellemi-erkölcsi élet is. A család egészsége, erkölcsi tisztasága szilárd kerete az emberi életnek. A férj és feleség, a szülő és gyermek rendezett viszonya hordozza és biztosítja azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megbízható erkölcsű és alkotóképességű emberek szülessenek és életképes erejű népek képződjenek." Vallom ezt Márton Áronnal, Erdély nagy katolikus püspökével együtt. S teszem hozzá, hogy a család az a legkisebb alkotó eleme a társadalomnak, mint a világmindenségben fellelhető elemeknek az atom. Ha az atom bomlik, felbomolhat az egész világmindenség. A modem civilizáció szelleme és rontása népünk családi életén is észrevehető. Korunk beteg gondolatai behatoltak és züllesztik a falu egykor szép, tisztes és példaszerű életét. A folyamatot népünknél gyorsítják a nehéz megélhetési viszonyok és a gond tömegesen szólja szét a magyar családok tagjait egymástól. Az idegenség, amibe a kenyérkereset űzi, a folyamatos küzdelem és a nehéz munka felejteti a családot, öli és sorvasztja a családias érzést. A családhoz való hűség, a gyermeket vállalás egyszerű és szerény megmaradási lehetőség. Hazánk népe e nélkül a pusztító erők jelenléte nélkül is elpusztul. A mai magyar hűségérzet hiánya az is, hogy a kommunizmus éveiben, sőt már azelőtt sem, igaz honismeretre nem tanítottak. A mai ifjúságnak nincs ismerete sem az erdélyi tájakról, sem a 15 millió magyarságról, de még egészen közeli születési helye és földje, a falu történetéről sem. Pedig a becsületes, igaz honismeretnek gyökérkötó ereje van. A nép fiát múltjának, küzdelmeinek ismerete, a 42 ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám
