Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)

1998 / 1. (130.) szám

humoros történetecskével világítanám meg. A székely ember halászik a tó partján. Egyszer csak kifogja az arany halacskát. Az könyörögni kezd, hogy engedje szabadon s akkor három kívánságát teljesíti. Miután ezt meg is tette a székely ember, kéri is az első kívánságot. Rápillant a tarisznyája mellett levő szilvapálinkás kulacsra, ami időközben kiürült s azt mondja: teljék meg ez a kulacs szilvapálinkával. Tovább halászik, iszogat közben, s meg is feledkezik a halacskáról. Az azonban felbukkan és kérdi a második kívánságot. Ez nem volt egyéb, mint hogy az egész tó szilvapálinkává váljék. Beül a székely a tó közepébe s igen jól érzi magát benne. Az arany halacska elúnja várni a harmadik kívánságot és előbukkan, hogy tejesítse azt. A halász igen-igen jókedvű már, feltartja a jobb kezét a szilvóriumos tóból és elkurjantja még egy kis pohárka szilvapálinkát.

A milleneum éveiben a századelőn az erdélyi románság teljes jogú tagja volt a társadalomnak, jogainak kulacsát fogyasztotta is. Nagyapám, aki ügyvéd volt és vegyes lakosságú helységben nőtt fel, tökéletesen elsajátította a román nyelvet. Naplót hagyott hátra, amelyben leírja, hogy jól keresett jogász korában a román tudásával, mert kollégáit jó pénzért tanította a nyelvre, mert nem vállalhattak ügyvédi vagy törvényszéki állást, ha nem tudtak románul olyan területen, ahol a lakosság 20%-a volt csak román.

A magyar aranyhalacska újra töltötte a jogok kulacsát mindig, ha kellett. Ez azonban nem volt elég, többre volt szükség s a nyugati nagyhatalmú aranyhalak kétszer is egész Erdélyt adták Romániának. Igen ám, de a telhetetlenség határtalan. Most 77 év után kellene még egy kis pohárka magyar föld. Kell a Tiszáig a terület. S hogy ez mennyire komoly óhaj és szándék, észre sem vesszük, vagy nem tulajdonítunk ennek jelentőséget.

Berettyóújfaluban él édesapám testvérének a családja. Sokszor meglátogatom őket. Legutóbbi látogatáskor feltűnt, hogy akármerre megyek; piacra, üzletbe, bankba, mindenütt román szót hallok. Szinte azt gondolom, hogy Sepsiszentgyörgyön járok. Meg is kérdeztem ismerőseimet, hogy ilyen sokan járnak vásárolni vagy eladni? A válasz az volt, nem vásárolni vannak itt, legtöbben munkát vállaltak. Ma munkát vállalnak, holnap letelepednek, holnapután pedig azt bizonyítják, hogy az 2100 éve ősi dák föld, és ahhoz joguk van. Nem véletlen az, hogy Nagy Románia területét, ennek határait a Dnyesztertől a Tiszáig jelölik meg. Természetesen nem minden romániai gondolkozik így, de sokan igen. S ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen négy generáció óta ebben a tudatban nőttek fel, így oktatták s így nevelték őket.

Hogy viszonylunk mi, őshonos erdélyi magyarok ehhez

a helyzethez? Éppen úgy, mint az a család, akik felett ég a ház. Míg egyre harapózik a tűz, a házban lakók azon vitatkoznak, civakodnak, hogy hogyan rendezzék el a bútorokat, ki mit fogjon meg, mit hová tegyen ahelyett, hogy oltanák a tűzet. A mi megmaradásunk háza is bizony lángra kapott. Mi a teendő? Melyek lehetnek a megmaradás esélyei?

Nyolc pontban foglalom össze tennivalóinkat a megmaradásra!

1. A történelem újraértékelése. A dáko-román elmélet szigorú, tudományos megdöntése és tudatosítása elsősorban a román nép körében. Hazug történelemre csak hamis jelen és hamis jövő építhető.

2. Az anyaság tisztességének visszaállítása és a család megbecsülése.

3. Ősi magyar erdélyi kultúránk megőrzése, amelyet lépten-nyomon silányít saját népünk is.

Hogy ez miért fontos, mikor éppen Európába igyekszünk? tevődik fel a kérdés. Európa sokszínű, több nép kultúráját fenntartó része a földnek. Ha a miénket hagyjuk elsorvadni, úgy megyünk be Európába, mint a Nagy-Román Kárpátok erdőinek egy viharverte, lombtalan, korhadt gyökerű fája, és nem úgy mint egy hargitai délceg fenyő.

4. Az anyanyelvi neveléssel együtt a magyar nemzeti tudat és történelem tudatosítása a fiatalokban. Ez már ismertebb és hangoztatottab területe feladatainknak, hisz sokat hallunk a Bolyai Egyetemről, s az iskolák helyzetéről.

5. Két nagy forradalomban mutatott példát Európának a magyarság és a magyar ifjúság is, 1848-ban és 1956- ban. Hol vannak ma már a márciusi ifjak 48-ból, hol vannak a Molotov-koktélos pesti srácok 56-ból? Nagyon meg kell keresnünk őket. Bizonyára nem a diszkókban, a tévék előtt vagy a nagyon hamar népszerűvé vált elektromos videós játékbárokban. A magyar ifjúság előtt egy harmadik nagy forradalom feladata áll, amellyel példát mutathatnának: az erkölcsi forradalom. S ez az egyik legnehezebb és legfontosabb feladatunk.

6. Földjeink ügyének rendezése. Lehetővé kell tenni a megművelését, mert így is létszűkségletű veszély fenyeget. A Dacia Felix bank célja ugyanaz, mint a két világháború között az Albina banké volt. A földek román részről való felvásárlási tendenciája folyik, hisz privatizálunk s ha a föld azé a románé, aki megszerezte azt Erdély területén, az el nem vehető és kétséget kizáróan az övé személy szerint.

7. A szövetkezeti mozgalom újjáépítése, amely a két világháború között virágzott Erdélyben és a nagy tőkével szemben lehetővé tette a kisgazdaságok összefogása által azok virágzását. Példa volt erre a Hangya szövetkezet eredményes teljesítménye.

38 ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám