Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)

1998 / 1. (130.) szám

a népakaratot kifejező kormány került az ország élére.

E népakarat megfelet a nyugat-európai magyarok reményeinek és várakozásainak. Úgy érezték, legalábbis a túlnyomó többség, hogy olyan irányzatok kerültek ki győztesként a hazai politikai erők küzdelméből, amelyekkel emigránsoknak vagy volt emigránsoknak rokonszenvezni vagy együttműködni lehet.

Felesleges lenne most külön kitérni rá, mert okai és részletei általánosan ismertek, de azért hadd történjék legalább utalás rá, hogy a kommunizmus végét, a szabadság diadalát és Magyarország újjászülétését milyen kitörő öröm és lelkesedés kísérte — a tengerentúliakhoz hasonlóan — a nyugat-európai magyarok körében. Azok is útnak eredtek Magyarország felé, akik addig vonakodtak átlépni a magyar határt. A hosszabb-rövidebb látogatások során régi kapcsolatok éledtek fel és újak születtek. A hazával való újbóli szembesülés örömteli pillanatai maradandó élményeket és emlékeket nyújtottak, és még azok a lehangoló jelenségek sem árnyékolták be őket, amelyek a sok évtizedes kommunista diktatúra erkölcsi, szellemi és anyagi pusztításairól tanúskodtak. Szép számmal akadtak nyugat-európai és amerikai magyarok, akik — főleg a gazdasági és üzleti életben — szerepet, feladatot, munkát vállaltak, külföldi lakhelyüket megtartva rendezkedtek be rövidebb-hosszabb idejű magyarországi tartózkodásra. A szellemi és politikai életben ez jóval ritkább volt. A tudományos pályákon mozgók a hazai publikáláson kívül mint vendégtanárok kapcsolódtak be a szellemi csereforgalomba. Az írók és művészek közül is legtöbben a külföldön élést fel nem adva iparkodtak a magyarországi irodalomban és művészetben jelen lenni. A sajtóban is egymásután jelentek meg a nyugati közírók, némelyek azóta is rendszeres szerzői a hírlapoknak és folyóiratoknak. A politikai közéletben megvalósíthatatlannak bizonyult a külföldi lakás és a hazai szerepvállalás. A politikai munka állandó jelenlétet kíván. így hát a politikai tett- és becsvággyal rendelkezők számára nem maradt más választás, mint a hazatelepedés vagy a hosszabb tartamú magyarországi tartózkodás.

Az emigráns politikusoknak egyébként későn jött a magyarországi rendszerváltozás. Sokan — és a legjelentősebbek - már nem élhették meg, mások megöregedtek, erejük és energiájuk megfogyatkozott. Az 1990-es országgyűlés tagjai között két korábbi emigráns volt. Az 1994-esben három volt emigráns ül. Az említett öt közül kettő az Egyesült Államokból, három nyugat-európai országból tért végleg, vagy ideiglenesen haza. Politikailag a legismertebb és legjelentősebb a két amerikai, Király Béla és Varga László.

Az emigránsok visszatérése minden tekintetben elmaradt a várakozás mögött. Ez egyaránt vonatkozik a tengerentúli

és a nyugat-európai országokban élőkre. E jelenségben is a felszabadulás elkésettsége nyilvánul meg. A menekült magyarok túlnyomó többsége annyira gyökeret eresztett a befogadó országokban, hogy a családi és hivatási kötöttségek, az évtizedek során kialakult életmódbeli és szokásbeli beidegződések már oly erősek voltak, hogy csak kevesen tudták a hazatérés érdekében ezen túltenni magukat. A fiatalok esetében a jövő hazai perspektíváinak bizonytalanság lankasztotta a Magyarországra való áttelepedés vágyát és akaratát. Nyugat-Európából viszonylag kevesebben tértek vissza, mint Amerikából. Ugyancsak kevesebben vállaltak ideiglenes magyarországi tartózkodást és munkát, mint az amerikai magyarok közül. Az idősebb hazatelepők körében észlelhető amerikai többség összefügghet azzal a körülménnyel, hogy az amerikai öregségi járadékok és nyugdíjak jóval kedvezőbb életkörülményeket biztosítanak Magyarországon, mint az Egyesült Államokban. E döntést bizonyára megkönnyítette az amerikaiaknak az európaiakénál nagyobb lakóhelyi és társadalmi mobilitása. Az érzelmieken kívül tehát szerepet játszottak ésszerűségi és célszerűségi szempontok is.

A véglegesen hazatelepülök számáról nincsenek pontos statisztikai adatok, legfeljebb becslések. Annyi azonban bizonyosnak tetszik, hogy az egymillió körüli nyugati magyarságnak csak egy töredéke tért vissza 1989-90 után a szülőföldre. Egy hazai adat szerint 1995 végén 1400 magyarnak folyósítottak nyugdíjat az Egyesült Államokból. A hazatért nyugat-európai nyugdíjas magyarok száma ennél kevesebb lehet. Viszont ugyancsak hazai források szerint 12 és 15 ezer között mozgott 1995 végén a Magyarországon dolgozó vagy üzleti, kulturális, személyi okok miatt ideiglenesen ott tartózkodó — főként a fiatalabb korosztályokhoz tartozó - amerikai magyarok száma. A nyugateurópaiaké ennél valamivel alacsonyabbra tehető.

A reményekkel és várakozással teli, kellemes hangulatú 1990-es tavasz és nyár óta hét esztendő telt el. Ez alatt az idő alatt a kezdeti bizakodást fokozó mértékben és ütemben a csalódás, kiábrándulás, lemondás és remény vesztettség érzete váltotta fel. Nyugat-Európa magyarjai közül mind többen vélik úgy, hogy a kommunista diktatúra bukását és a demokráciára való áttérést nem követte a remélt erkölcsi megújulás, a társadalmi béke és a kölcsönös szolidaritás, a politikai kultúra színvonalának emelkedése, a múlttal való őszinte szembenézés, az igazságosság és a méltányosság térnyerése. Némelyek csalódása — mind az országon belül, mind azon kívül — oly mértékűvé nőtt, - hogy kérdésessé teszik a rendszerváltozás bekövetkeztét és hajlanak a jelenlegi magyar közállapotokat a Kádárkorszak végső fázisánál kedvezőtlenebbnek megítélni.

Ez természetesen téves és minden alapot nélkülöző állás26

ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám