Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
pont. A mai Magyarország független, önálló, szabad, demokratikus állam, tehát a Kádár-rendszerrel együtt nem említhető. A hatalmi ágak szét vannak választva, az országgyűlés szabad választások eredménye, az alapvető emberi jogok és politikai szabadságok biztosítottak. Az országnak legitim törvényhozása és kormánya van. A rendszerváltozás tehát végbement, mert a mai ország politikailag nem a régi, hanem annak az ellentéte. Ennek nem mond ellent, hogy a bukott rendszer sok maradványa még fellelhető és sok közszereplője még befolyással rendelkezik. A diktatúrából a demokráciába való átmenet békés körülmények között történt, a hatalmon lévő és azzal szembenálló erők közötti tárgyaláson és megegyezésen alapult, nemzetközi elfogadottságban és jóváhagyásban részesült. Ennek következménye, hogy a hajdani uralkodó elit némely pozíciói és emberei beépültek az új demokratikus rendszerbe, nagy részük magukkal hozott és megőrizni szándékozott régi elvekkel, nézetekkel, beidegződésekkel, szokásokkal, erkölcsi, és viselkedési mintákkal, törzsi szolidaritással a volt eszmetársakkal, türelemmel és elnézéssel azokkal szemben, akik az új viszonyokhoz alkalmazkodni nem tudnak vagy nem akarnak. Az 1990-es választások győztes koalíciója — élén az MDF-fel és Antall miniszterelnökkel — az átalakulás levezénylésével és végrehajtásával járó sok teendő közepette és az átalakulást a népakarattól eltérően értelmező erők iránt elnézést, türelmes engedékenységet gyakorolva számos tévedést, hibát és mulasztást követett el, aminek az lett az eredménye, hogy tettei vegyes fogadtatásban részesültek és a kormányzattal rokonszenvezők táborában is csalódást okoztak. A nyugat-európai volt emigránsok egy jelentős hányada szerint felemásra sikerült a kárpótlás, mert amennyi megelégedést keltett, annyi elégedetlenséget és visszatetszést szült. Nem történt meg a múlttal való határozott szembenézés, a korábbi rezsim embertelenségei és önkényei elkövetőinek legalább a megnevezése. Sok panaszt váltott ki a kommunizmus áldozatainak és üldözöttéinek nyújtandójóvátétel szabályozása. A nyugati magyarok körében általános elégedettséget keltett a választójoguk érdekében tett kormányzati előteijesztés, de csalatkozást okozott, hogy meghiúsult annak országgyűlési elfogadása, mivel hiányzott a megszavazáshoz szükséges kétharmados többség. Az emigránsokat elsősorban érdeklő ügyeknek a kívánt megértést nélkülöző kezelése és a háttérben feltételezett nem éppen baráti erők, szemléletek, felfogások jelenléte méltán keltettek és keltenek a nyugat-európai magyarokban neheztelést. Ezek érthető módon kedvetlenül viselik el, hogy ma irányító helyeken, befolyásos állásokban, a politikai színtér előterében az ellenszenvesnek tekintett hajdani vezető garnitúrához tartozó és múltjuk megtagadásától ódzkodó férfiak és nők díszelegnek, sőt ezek hajdani ellenfeleik táborából hűséges szöveteségeseket nyertek. Ez árnyékot vet Magyarországra, de nem annak következménye, hogy nem volt rendszerváltozás, hanem annak, hogy a magyar választópolgárok túlnyomó többségükben, az emlékezetvesztés tüneteit mutatva, olyan pártokra és személyekre adták szavazatukat, amelyek és akik a vétkes és gyűlölt régi rendszer örököseiként a hajdani kommunista nomenklatúrának a történelemből tanulni nem hajlandó tagjaira, nyílt vagy burkolt hálózatára, érdekközösségére és összeköttetésrendszerére támaszkodnak. A magyar választópolgárok — bármennyire elégedetlenek is a jelenlegi állapotokkal — nem menthetők fel annak felelőssége alól, hogy ők állították az ország élére azokat a személyeket és csoportokat, akik és amelyek az 1994-es kormányra kerülésük óta eltelt három év alatt nem azzal tűntek ki, amit ígértek, hogy az országot rendbeteszik, hanem azzal, hogy a lakosságot az 1994-esnél sanyarúbb szociális helyzetbe és körülmények közé sodorták. Ennek tünetei méltán teszik elkeseredetté és lemondóvá a lakosságot, hangolják le és idegenítik el a nyugati magyarságot, elsősorban a gyakoribb látogatások révén a közállapotokkal és lakossági panaszokkal rendszeresen szembesülő nyugat-európaiakat. Szerintük érthetetlen és megfoghatatlan, hogy hivatalbalépéskor egyfelől rendteremtést ígérő, másfelől állítólagos szakértelmével és tettrekészségével kérkedő, ráadásul több mint kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánykoalíció miért nem képes a lakosság rend iránti igényét kielégíteni, erkölcsös közéletet és polgári biztonságot teremteni. A nyugati magyarokra rémítően hatnak mindenekelőtt a bűnözés, őket is sújtó, vészes terjedésének jelei. Az autólopások, betörések, utcai betyárkodások, alvilági leszámolások a közbiztonság ijesztő romlását mutatják. Elidegenítő hatása van a Magyarországra látogató külföldi turistákra, de az idegenben élő magyarokra is, ha nap mint nap értesülnek az ország hírének súlyos károkat okozó jelenségekről. Ilyenek a vendéglői és mulatói túlszámlázások, a turistákat megkopasztó cégek és a taxisofőrök csalásai. Mindezek következményei nemcsak kellemetlen külföldi hírlapi cikkek, de nagyvállalatok alkalmazottainak kiadott tanácsok, hogy ne utazzanak autóval Magyarországra vagy a brit külügyminisztérium hivatalos intelme, hogy az oda utazók vigyázzanak pénztárcáikra, értéktárgyaikra és nézzék meg alaposan a vendéglői számlákat. Hazalátogató ismerősöktől hallottam, de saját tapasztalataim is azt mondatják, hogy a bűnüldöző szervek gyengék, tehetetlenek, felkészületlenek, hasznavehetetlenek. Ráadásul a lakosság körében olyan gyanúsítások terjednek, ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám 27
