Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
A DÉLVIDÉKI MAGYARSAG ASSZIMILÁCIÓJÁNAK ANATÓMIÁJA asszimilációs tényezők és beolvasztó politika Jugoszláviában ( a Vajdaságban) Mimics Károly (Szabadka) A volt Jugoszlávia térségében 1990-1996 között a délszláv népek egymás közötti balkáni háborújában genocídium, a nemzetiségekkel szemben pedig etnocídium történt. Ezt megelőzően azonban már egy nagyon hosszú asszimilációs folyamatnak voltunk szemtanúi. A demográfiai elméletek és megfigyelések eredményei egyértelműek abban, hogy ha egy államalkotó nép területén élő nemzeti kisebbségek (vagy etnikai csoportok) aránya folyamatosan csökken és ez az arány az ossz népességben eléri az 5 százalék alsó határát, olyan nyomasztó és visszafordíthatatlan folyamatok lépnek fel, amelynek következtében — a mai globális társadalmi és gazdasági nyitottság környezetében eltűnésük megállíthatatlanná válik. Beolvadnak az államalkotó népbe, és bekövetkezik az addig féltve őrzött és nemzedékek közt tovább adott nemzeti azonosságtudatuk elhalása is. Az etnológiában, szociológiában és kulturális antropológiában állandó vita folyik arról, hogy mi mit idéz elő és előz meg: az asszimiláció indítja-e el a nemzeti azonosságtudat elvesztését, vagy éppen fordítva történik: előbb meggyengül a nemzeti azonosságtudat, s ez elindítja és folytonossá teszi az asszimilációt. Ebből az következik, hogy két folyamatról van szó, amelyek semmiféleképpen sem azonosak. Az államalkotó nemzeteknél is megállapítható bizonyos esetekben az ország népességének részleges nemzeti azonosságtudat vesztése. Ez általában tartós nemzetközi nyomásra (vagy elnyomásra) jelentkezik. Hatására mégsem következik be a más nemzetekbe való beolvadás. Csupán arról van szó, hogy a nemzeti azonosságtudat látenssé válik, de nem tűnik el. A szocialista országok története 1945- 1989 között azt példázza, hogy valamennyiben internacionalista, nemzetek fölötti vagy államnemzeti (Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia) eszmei értékek uralkodtak, s mégsem következett be egyik nemzet másikba történő beolvadása. A nemzeti nyelv megmaradt kommunikációs eszköznek, még ha a nemzeti azonosságtudat meg is gyengült. Az államalkotó nemzetek területén élő nemzeti kisebbségek esetében azonban a fentebb említett két folyamat már jóval szorosabban (szinte elválaszthatatlanul) kapcsolódik egymásba. A nyelv mint kommunikációs eszköz itt már nem tartható meg tartósan, ha nem kötődik a nemzeti azonosságtudat értékeihez. A nemzeti azonosságtudat folyamatos vesztése (elsősorban a nemzedékek közti továbbításának az akadályai) folyamatos beolvadásukat eredményezi, mint ahogyan beolvadásuk az államalkotó nemzetbe a hosszantartó elnyomás végén az államalkotó nemzet azonosságtudatának az elfogadását jelenti. A nemzeti kisebbség nem olvadhat be úgy az államalkotó nemzetbe, hogy ne veszítené el azonosságtudatát is. A nemzeti azonosságtudat elvesztésével visszafordíthatatlanul elveszik a nemzeti nyelv is, mint egyéni (családon belül használt) és mint közösségi kommunikációs eszköz. Amíg az államalkotó nemzeteknél az ország nyelve képes viszonylagos kommunikációs függetlenséget és önállóságot mutatni a nemzeti értékekkel és tartalmakkal szemben (igaz a „nemzeti” latens formában mégis mindig ott van), addig az államalkotó nemzetek területén élő nemzeti kisebbségek esetén egymásba fonódásuk minden esetben asszimilációt indít el és a nemzeti azonosságtudat teljes elvesztésével fenyeget. Egy nemzedéken belül (az egyénileg megélt élet elejétől a végéig) általában nem vagy csak nagyon ritkán és elszórtan tapasztalhatjuk egyidejűleg a teljes asszimilációt és a nemzeti azonosságtudat teljes elvesztését - amelyek az anyanyelvhez és a nemzeti közösséghez való kötődés teljes elvesztésében és az államalkotó nemzet nyelvéhez és közösségéhez való kizárólagos ragaszkodásban nyilvánulnak meg. Egy-egy nemzedéken belül a nemzeti azonosságtudat meggyengülhet részlegesen vagy teljesen, az anyanyelv (mint egyéni és közösségi kommunikációs eszköz) használata azonban továbbra is megmarad még, akkor is, ha már egyre gyakrabban tapasztalható egyéni és közösségi használatának kerülése is. Valamely nemzedéket követő utónemzedéknél az asszimilációban általában bekövetkezik a szülő anyanyelvéről, mint annak egyéni és közösségi kommunikációs eszközéről és a nemzeti azonosságtudatáról való teljes lemondás, illetve az új anyanyelv és nemzeti azonosságtudat elfogadása. Amíg a nemzeti azonosságtudat elvesztése ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 21
