Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)

1997 / 2. (129.) szám

Mindegyik szervezet legfontosabb tennivalói közé tartozik a szervezet önfenntartása. Megjegyzendő itt, hogy a tagság a 94-es gyűlésen még mindig mennyire fontosnak tartotta a szórványmagyarság megőrzését, mint a szervezet alaptételét. A másik, egyre fontosabb téma a túlélés, az MBK fenntartásának, továbbvitelének gondolata volt. Egy ilyen szervezet megmaradásának feltételei a tagságtól függnek. A tagság létszáma, minősége, szervezettsége és hogy milyen mértékben tudja a szervezet létébe elkerülhetetlenül behatoló változásokat felismerni, s azokat befogadni, életbevágó fontosságúak lehetnek. A változások megértése, elfogadása és kezelése a szervezet rugalmasságát jelzik. 6 A változások irányát, mértékét, milyenségét akkor lehet igazán felismerni, ha tisztában vagyunk az MBK múltjával. A múlt időnkinti áttekintése nem a régi vezetők nosztalgikus ajnározása, hanem a változás kiértékelésének elengedhetetlen kelléke. Itt az MBK történetéhez csak annyiban fordulok, amennyiben elengedhetetlenül szükséges a változások figyelembe vételéhez. Az MBK tagsága az évek folyamán gyarapodott a keleti parttól Kaliforniáig, Oregontól Torontóig, Csikágótól Floridáig. Ennek magyarázatául a szórványmagyarság eszméjének felismerése és elfogadása mellett, a szervezet befogadó szellemét, magyar-amerikai társadalmi ügyekhez és kultúrához való elkötelezettségét lehet kiemelnünk. Akik meg akarták tartani magyarságukat, keresték egymás társaságát az amerikai életformában. A közös múlt és háttér, a személyi élmények egy emeltebb emberi szinten — és magyar nyelven — való egybekapcsolódása jellemezte az MBK tagok összetartozását. Az egybetartozást érdekes módon segítette az MBK vezetésének eszmékben határozott, de szervezetileg könnyed módja, mely a laza, önkéntes, baráti kapcsolatot hangsúlyozta. Például, a széleskörű befogadó szellemet megtartotta még heves ideológiai támadások idejében is, és gondnok-nak hívta a vezetőt a formálisabb címek helyett. Az eszközök között kell említenünk az évi találkozó megerősítő és az ITT-OTT negyedévenként megjelenő lap összekötő hatását.

Az évi találkozók magas színvonala, a szórvány magyarsággal törődő témái, magyar és általános emberi gondokkal foglalkozó előadások, a szórakoztató programok, a tájékoztatás sokfelé szétágazó jellege még a lanyhán érdeklődőket is vonzották. A meghívott előadók beszámolói egyensúlyban tartották a tagok egyéni és közösségi perspektíváját. Az ITT-OTT-ban megjelenő cikkek, írások vonzották az irodalmi értékek, vagy a politikai és történelmi szempontok keresőit. De a magasabb szellemi régiókba vágyódok meghallgatták a

közönséges napi gondok vigyázod. Az eszmék és eszközök ilyen kombinációja — s néhány ember hatalmas munkabefektetése és a tagság lelkesedése — révén sikerült a szervezetnek a szétszórtság okozta nehézségekkel megbirkózni.

Rendkívüli tehetséggel és ügyes, körültekintő, tudatos munkával, az MBK komoly társadalmi szervezetté dolgozta fel magát. Nem a számbeli nagyság adta a szervezet jelentőségét, hanem a munka minőségi szintje, az elkötelezettség foka, az elgondolások minden szinten való megtárgyalása s egymás szempontjainak komoly figyelembevétele. így lett az MBK ismertté az USA-ban/itthon és Magyarországon/otthon. A Reménység-tavi tábor-konferencia idillikus környezetében, versengéstől mentes légkörében a barátság könnyen virágzott.

Változunk, öregszünk, a helyzetünk változik. Tapasztaljuk a meg nem fogalmazott változást, sejtjük a veszélyt: néhány barátunk már eltávozott, a folytonosság megszakadhat. A folyamatos, sok energiát igénylő munka terhe és szellemi követelményei kiégetik a legmunkabíróbb embert is. Érezzük a hosszú gyakorlatba belemerevedést. A szervezet merevedése, a megszokottság, vagy a perifériákra sodródás a lelkesen érdeklődőket is elfásíthatja. Ezek az általános okok a tünetek mögött.

Minden változik, akarjuk vagy nem. S a változások nyomot hagynak az MBK-n is. Csak a változásokat nem mindig könnyű megjelölni, mert gyakorta lassan történnek, és mert mi is az átélés részeseiként részt veszünk a változásban, mert a pillanatnyi helyzet is követeli tőlünk, hogy a mindenkori jelen helyzetre reagáljunk.

Amint a változás témája felvetődik, a pesszimisták vagy a kétkedők általában azonnal rámutatnak, hogy a változásokat csak el kell fogadni, mert jórészét nem mi kontrolláljuk, tehát nem is tudjuk irányítani. Ez természetesen igaz — bizonyos határig. A kérdés, hol vonjuk meg a saját határainkat? Meddig vagyunk hajlandók elmenni, hogy érdekeinket érvényre juttassuk? Hogyan tudjuk ötvözni a bennünket érintő változásokat úgy, hogy a változást elfogadjuk, de érdekeink is, céljaink is érvényben maradjanak? Mégha megváltozna is, a másik nehéz dolog az általánosan emberi vonás: Mi mind azt szeretnénk, hogy minden a jobb felé változzon, de ugyanakkor minden maradjon a régiben. A változásra való ellenállás az ember konzervativizmusában rejlik.

S ez az egyik lehetőség. Hagyhatunk mindent menni a maga útján. De akkor lehet, sőt igen valószínű,

8 ITT-OTT 30. évf. (1997.), 2. (129.) szám