Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)

1997 / 1. (128.) szám

területeken megtalálni a lehető legjobb megoldást, az optimális egyensúly pontját. A távlatokban való gondolkodást, a nemzet hosszútávú céljai érdekében végzett munkát pedig megnehezíti a mindennapi problémákkal való küzdelem: a megörökölt zilált nemzetgazdaság és a rendszerváltás nehézségei révén egyre nyomasztóbb elszegényedés, a munkanélküliség, a lakosság egyre rosszabb egészségügyi állapota, és nem utolsó sorban a közerkölcsök és a közbiztonság hanyatlása. A jelen problémáival való megküzdés és ugyanakkor a hosszútávú nemzeti célok felé irányulás széles látókörű államférfiak, társadalmi vezetők együttműködését igényli, olyanokét, akik felül tudnak emelkedni egyéni és pártérdekeken, és az egyetemes nemzet számára közös erővel a legjobb megoldásokat keresik. A politikusok helyes kiválasztásához pedig felvilágosult, jó ítélőképességű szavazópolgárok kellenek. S bár számosán vannak olyanok — politikusok és polgárok —, akik példamutatóan dolgoznak a közjó és a nemzet jövőjének érdekében, és több területen pozitív eredményeket könyvelhetünk el, sokszor aggódva kell látnunk hagyományos nemzeti hibáinknak: az önzésnek, a hatalomvágynak, a széthúzásnak és a nemtörődömségnek a felülkerekedését.

Igen: a szabadság sikeres megőrzése és a nemzet felemelkedése más tulajdonságokat igényelnek, mint a szabadság megszerzése. Nem egyéni harci virtust, hanem türelmes összmunkát. Nem lángoló, dühös támadásokat, hanem bölcs mérlegelést és megfontolt döntést. Nem testi erőt és bátorságot, hanem lelki erényt és becsületet. Nem a fegyverforgatás ismeretét, hanem szellemi felkészültséget arra, hogy megálljuk helyünket a nemzetek versenyében.

Önfegyelem kell, ami behelyettesíti a kormányhatalom erőszakával biztosított fegyelmet. Becsületesség kell és emberi tisztesség, hogy az egyéni vállalkozás és a piaci verseny egészséges serkentő ereje ne váljon az önzés és opportunizmus melegágyává. Türelem kell, hogy békésen meglegyünk egymással, hogy meghallgassuk, megértsük egymás gondolatait, elképzeléseit, hogy belássuk, sok út vezethet a közös cél felé, és hogy ebben a feladatban segítenünk, nem pedig gáncsolnunk kell egymást. Kell a becsvágy, az ambíció, hogy akaratunkat fiítse, de kell a szerénység és önzetlenség is, hogy egyéni céljaink ne vakítsanak el, hogy szem előtt tudjuk tartani közös céljainkat.

A szabadsággal való élés, bölcs sáfárkodás szilárd erkölcsi alapon nyugvó, képzett, felvilágosult szellemi és lelki alkatot igényel. Már a nemzet életében, történelmében sok kimagasló példa van ilyenre, mégis azt kell mondanunk, hogy nem az előzőkben felsorolt tulajdonságok képezik népünk erős oldalát. Az elmúlt 50 év pedig nem kedvezett

ezek kifejlesztésének. Az ilyen életfelfogást, emberi magatartást leginkább a fiatalkori években lehet elsajátítani. A szülői otthonon kívül az iskolák, egyházak és az ennek megfelelő szellemben működő ifjúsági szervezetek hivatottak arra, hogy a most felnövő nemzedéket felkészítsék az új időkre, új feladatokra. Ezért volna fontos, hogy a magyar kormány elsődleges fontosságú feladatként kezelje a tanítást és nevelést. Mert van remény arra, hogy a most felnövő nemzedék elsajátítsa azokat az ismereteket, valamint szellemi és lelki értékeket, amelyek előfeltételei a nemzet felemelkedésének. Az egyre több egyházi iskola, a cserkészet, melynek létszáma Magyarországon már meghaladja a tízezret, és a szomszédos országok magyarlakta vidékein is több, mint 100 csapattal működik, a sokezer áldozatkész tanár és ifjúsági vezető: ezek kezében van a nemzet igazi jövője. Már csak azért is, mert nyersanyagokban szegény országunknak potenciálisan legnagyobb tőkéje népének szellemi felkészültsége és megbízhatósága.

És ez az a terület, ahol a külföldön élő magyarság is kiveheti a nemzet elé tornyosuló feladatokból a részét. Hiszen a számos újjáinduló egyházi iskola, a cserkészet, de a már fennálló iskolák és egyetemek is mind anyagi nehézséggel küzdenek. Nem utolsó sorban a határon túli magyarlakta vidékeken, ahol a magyar iskolák egyházközségek és egyesületek a nemzeti, kulturális fennmaradás végvárai. Ha már nem vehet tevékenyen részt a munkában, segítsen a külföldi magyarság legalább anyagi téren.

Történelmi évfordulókról való megemlékezés akkor hoz gyümölcsöt, ha alkalmat ad jelenünk kiértékelésére és jövőnk tervezésére. Ezévi március 15-i megemlékezésünk alkalmából adjunk hálát azért, hogy Magyarország visszanyerte szabadságát, önrendelkezését. Ugyanakkor viszont tartsunk lelkiismeretvizsgálatot afelett, lehetőségünk szerint kivesszük-e részünket a megszerzett szabadsággal való bölcs élésnek elősegítéséből, mégpedig nemzetünk azon tagjainak támogatásában, akik az ország határain túl, a Kárpát-medencében küzdenek nyelvük, kultúrájuk fennmaradásáért.

(Elhangzott a brazíliai Säo Paulo városában, a helybeli magyarság március 15-i nemzeti ünnepélyén. Dömötör Gábor jelentős karriert befutott, sikeres üzletember, a brazíliai magyarság ismert és megbecsült személyisége. A második világháború után gyerekkorában szüleivel vándorolt ki Brazíliába. 1949-től napjainkig részt vesz a cserkészmozgalomban. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőgárdájához tartozik, a szövetség alelnöke.) □

ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám 53