Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
szállodában egy ügyes pénztároskisasszony; gondoltam, remek jelölt lehetne. Megkérdeztem „Teri” munkatársait, mennyi lehet a fizetése, mondták, hogy „semmi”, alig 300 dollár. Vállalatvezetői énem már előre örült, hogy milyen remek munkaerőt szerezhetek olcsón, hogy ilyen bérekkel milyen fantasztikus hasznot lehet kitermelni! Felkerestem „Terit”, és egy-két beszélgetés után üzletkötői állást ajánlottam neki: havi 600 fix, további 200 dollár prémiumlehetőség, egy vadonatúj nyugati autó használata teljes költségfedezettel. Azt felelte, hogy kevesebb, mint havi 1 500 dolláros ajánlaton még gondolkozni sem hajlandó. Ez a válasz olyan volt, mint egy vödör hideg víz a nyakamba, így kezdtem meg az ismerkedést a magyar valósággal. „Teri” igaz, hogy csak 300 dollárt kapott hivatalosan, de kb. ugyanennyi borravalót is összeszedett, ami adómentes, tehát kétszer annyit ér. Ezenkívül „Teri” az esti műszakban dolgozott, ahol csak kb. 2 óra munka volt, a többit átaludta, mert nappal a saját videoboltját vezette: tehát hallani sem akart egy American Expressről, ahol szerződésben le kellene mondania minden más kereseti forrásról. Ez tehát a különbség a két Magyarország között. Időnkint nem árt odafigyelni, melyikről beszél alkalmi tárgyalópartnerünk. A küladósság 1989-90-ben felmerült az a javaslat, hogy Magyarország kérje adósságának elengedését (lengyel mintára), ill. átütemezését hosszabb lejáratúra. Ezt az újdonsült Antall-kormány kereken elvetette. Alakuljon át a gazdaság, jöjjön a külföldi tőke, az adósságot nem előretolni kell, hanem kinőni. Akkoriban az ország összes tartaléka nem volt több, mint 200-300 millió dollár. Hatéves távlatban látni, hogy ez milyen kitűnő döntés volt. Ma a nettó adósság kb. 20 milliárd, a tartalék c. 12 milliárd, és az utolsó hónapokban, a törlesztések mellett soronkívül visszafizettünk 2 milliárd tőkét. Az utolsó 6 év alatt 12 milliárd volt a külföldi befektetés, ebből 4 milliárd az utolsó évben, szocialista kormány alatt. Az átütemezés kérdése tehát ma már szóba se jöhet. Külföldi befektetések Igen vitatott kérdés ez ma, és itt-ott vannak ellenhangok a sok külföldi befektetés miatt, mert felszámolják a munkahelyeket, és a nemzetközi imperializmus áldozatává teszik a „szegény magyar népet”. Elfelejtettük, hogy 1950 után nem csak a gazdaság 15%-a, hanem az egész idegen kezekben volt, a Millenium idejében pedig, amikor Budapest volt a Monarchia pénzügyi és kereskedelmi központja, a biztosítóvállalatokat Greshamnak, New Yorknak hívták (üzletpalotáik most is ott vannak a város díszeként), ott volt az Ericsson, a Shell, az IBM, a Wagons Lits, az American Express, stb., amelyek még a két világháború között is a magyar gazdaság 40%-át képviselték. Pillanatnyilag a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara (Am-Cham) alelnöke vagyok, társadalmi munkában; ezen kívül vezetem az American Express magyar részlegét, ahol az utolsó 5 évben 150 millió dollár magyar idegenforgalmi jövedelmet termeltünk. Természetes tehát, hogy e kérdésben elfogult vagyok. Vonjunk egy párhuzamot. 1990-ben az IBUSZ volt Magyarország legnagyobb utazási irodája, 120 fiókkal. Ekkor nyitotta meg kapuját az American Express a Deák Ferenc utcában, 50 méterre a Vörösmartytértől. 1995-re az IBUSZ-nak már csak 90 irodája maradt, és alig adott el többet tavaly, mint mi az egyetlen irodánkkal. Miért? A hagyományos magyar vállalat nem tudott, sok esetben nem akart alkalmazkodni az új körülményekhez. Esetenkint a vezetők egyéni érdeke nem egyezett a vállalat érdekeivel. Ezért egy IBUSZ-alkalmazott, vagy egy leépített alkalmazott hiába haragszik az American Express-re. Elsősorban sajátmagától kérje számon, hogyan jutottak erre a sorsra. Sokan azt mondják Budapesten, az idegenforgalmi iparágban könnyű a Kraft Péternek, hisz az amerikai márka „eladja magát”, magától megy. Ez tévhit, önámítás, önsajnálat, kifogás. Alkalmazottaink, egy kivétellel, mind magyarok. Mi a sikerünk titka? Elsősorban jó embereket kell kiválasztani (minden 35 jelöltből egyet szerződtetünk, de a forrás így is kimeríthetetlen). Politikai alapgondolatunk, hogy keressük a vállalat és a munkatársak közös érdekeit. Azt szoktam mondani, nem érdekel, mennyit keres egy ember, csak az, hogy mennyit termel, hogy mit tud letenni az asztalra. Ma kb. a gazdaság 15-20%-a van idegen kezekben, és ezek a vállalatok képviselik a magyar export jelentős részét. Igen nagy szerepet töltenek be Magyarország nyugati felzárkózásában. Végülis, de nem utolsósorban, a befektetett 12 milliárd az ország politikai hovatartozását meghatározó legfontosabb tényező. A privatizáció 3 4 év múlva lezárul: addig még újabb 3-6 milliárd fog bejönni. Azután folytatódik a következő folyamat: a befektetések által megkeresett haszon 48 ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám
