Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)

1997 / 1. (128.) szám

ajkán hangzottak el. Gondjaink a mi gondjainkkal párhuzamosak, még akkor is, ha megoldásaik, és ennek következményeként életük, sok esetben radikálisan különbözik a miénktől. Ezek szavakból és mondatokból keletkezett pillanatképek, amelyek egy-egy életbe való bepillantásra adnak lehetőséget. Később ma reggel filmkockákból összeállított pillanatképek sorozatát nézzük meg és ez bővebb bepillantásra ad lehetőséget egy egyén életébe.

A film nézése közben gondolkozzatok el azon, hogy vajon a ti életetekről milyen film készülne? Hogyan mutatnának be gyerekeitek, házastársatok, szomszédaitok, vagy más, számotokra fontos személyek?

Éltető Lajos Pipafüstjében jegyzi meg az utolsóelőtti ITT-OTT számban, hogy „nem úszunk az árral, nem állunk glédába.” Hogyan hat ránk, egyéni életünkre az, hogy az ár ellen úszunk? Úgy érzem, hogy a magunk sorsánál sokkal többet foglalkozunk itt a Reménység-tó partján azzal, hogy tevékenységünk milyen hatással van az egyetemes magyarság sorsára. És ez fontos is, de szerintem egyenlően fontos szerepe kellene, hogy legyen egyéni sorsunknak. Mert minél egészségesebbek vagyunk testben és lélekben, annál többet tudunk népünkért tenni, hosszabb ideig. És egyéni lelki állapotunk meghatározza a nagyobb csoport lelki világát. Egy csoport lelki világa akkor egészséges, ha tagjai is egészségesek.

A bemutatásra kerülő Személyi holmi („Personal belongings”) című filmet az Amerikában született Bognár Steve készítette filmdokumentumként apjáról, aki részt vett az 1956-os forradalomban.

Én úgy látom, hogy a filmnek egyik mondanivalója az, hogy az apja életét és közvetve fia és egész családja életét befolyásolta az apa forradalmár volta. Például a film — azaz a rendező — szándéka szerint, ha az apja képes volt otthon hagyni édesapját, annak heves tiltakozása ellenére („inkább a föld alatt akarlak látni, mint az országon kívül”), akkor talán képes arra is, hogy más személyeket — akik az életében szintén fontosak —, szintén ott tud hagyni. A felszín alatti, vagy talán nem is annyira közvetett kérdés az, hogy a nemzeti szempontból elismerésre méltó tevékenységnek, a forradalmárkodásnak volt-e, van-e valamiféle nehezen megfogható, de mégis jelentős személyi és családi ára, melyről nehéz gátlások nélkül beszélni. Legyen az a fentebb említett ár, legyen bármi más.

A forradalom traumatikus élmény, és mint olyan mély hatással van a forradalomban résztvevő személy életére. Itt most a trauma fogalma némi ismertetést igényel. A lélektan tudománya gyakran rávilágít arra, hogy sokszor súlyos lelki ára van egy átélt traumának. Sokan azt a tudat alatti lelki megoldást választják, hogy „elfelejtik”, mi is történt velük, és így nem is beszélnek róla hosszú évekig, vagy talán soha. Igen ám, de a megoldás csak részmegoldás olyan szempontból, hogy vagy csak egy ideig működik, vagy pedig hosszú távon is alkalmazható, de cserébe komoly szövődmények keletkeznek az egyén életében.

Például könnyen előfordulhat, hogy tudat alatt egy egészségtelen sablonmintára akarjuk életünket átállítani, talán azért, mert ismerős és emiatt megnyugtató. Aki átélt egy forradalmat, az már ismerősként fogadja az élet viharait. És ha kellemetlen is az élet túlzottan kilendült volta, az ilyen személy könnyen vonzódik hozzá. Előfordulhat az a szövődmény is, hogy a trauma annyira élesen és tisztán beégetődik agyunkba, hogy energiánk nagy része annak az újra és újra átélésével fogy el. Amíg nem foglalkozunk azzal, hogy az átélt élményeinkhez kapcsolódó érzelmeinket tisztázzuk, addig az említett újra átélések csupán kimerítő hatással lesznek ránk, és nem építő eredménnyel végződnek.

Lélekbúvárként gyakran dolgozom gyermekkori traumát átélt emberekkel. A velük folytatott pszichoterápiái (lelki gyógyító) munka egyik legnagyobb feladataként azt látom, hogy elősegítsem őket abban, hogy tudatossá tegyék a megoldás módját, és e tisztázás következtében új utakat keressenek maguknak. Ehhez a folyamathoz nagyon fontos, hogy az egyén képes legyen az átélt élményeket a maguk teljes egészében újravizsgálni.

A szándékom nem az, hogy a film főszereplőjét elemezzem. Nem vagyok filmkritikus. Inkább az a szándékom, hogy felhívjam csoportunkat — magamat is beleértve — arra, hogy végezzünk önvizsgálatot azzal a céllal, hogy minél elmélyültebb önismeretre tegyünk szert. Igen, vannak közöttünk is a szó szoros értelmében vett forradalmárok, és ők feltehetik a fenti kérdést maguknak: „Mi volt a forradalom befolyása az én életemre?” De ugyanakkor talán mindannyiunkról elmondhatjuk, hogy a magunk módján csöndes, szürke, mindennapi forradalmárok vagyunk. Akár az MBK-n belüli tevékenységünk miatt, akár a mindennapi életben tanúsított magatartá-26 ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám