Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
I ÖNISMERET, ÖNTUDAT ÉS A MÁSODIK NEMZEDÉK A NYUGATI SZÉTSZÓRTSÁGBAN A lelki egészség követelményeiről Előadás, a Reménység tavánál Bokor Erika (Park Ridge, Illinois) BEVEZETŐ IDÉZETEK: (Az alábbi idézetek hivatkozási anyagul szolgálnak a szerző írásához:) Bakó Ferenc: Kanadai Magyarok. (Budapest: Gondolat, Gondolat, 1988.): 1. „ÉNIS MAGYAR VAGYOK...” >yA múlt nyáron azt mondja nekem amikor hazajött: édesanyám találkoztam egy ugyanolyan párral, mint ti vagytok, elromlott az út közben a kocsijuk. Behúzatták oda a Fordhoz, a két öreg nem tudott beszélni angolul. Most mi történik itt? Az asszony mondja a férfinak, hogy te mint férfi menj oda, hátha valahogy meg tudod mondani, amit akarsz. Viszont mondja az ember: hogy menjek én oda, mikor én se tudok angolul. Mondják egymásnak, hogy akkor mit csináljunk, ha nem tudunk angolul beszélni? Majdnem ríttak. A fiam azt mondja: édesanyám olyan zokogás volt a torkomon, hogy ajjig tudtam memmondani nekik, hogy ne keseredjenek el, mert én magyar vagyok. Memmondhatom édesanyám büszkén, hogy talán nem száz százalékosan beszélek magyarul, de a nyakamba borultak, sírtak, azt mondták, hogy drága, édes gyermekem akárki nevelt fel, áldja meg a Jóisten azt a szülőt, hogy memmered mondani harmincegy éves korodban, hogy te magyar vagy és tudsz segíteni két hatvanévesen. Aztán a fiam rögtön bevitte a kocsijokat oda, hogy csináljátok meg, mert ezek a népek akarnának már menni! Ki tudja, hová való magyarok. ” 2. „BÜSZKÉK VAGYUNK ARRA, HOGY MAGYAROK VAGYUNK „Mi igenis büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk, mert legyünk azért egy kicsit soviniszták, elég sokat adunk, azt hiszem a világnak, és a történelmünk is olyan gazdag, hogy ha az ember visszanéz rá, csak büszke tud lenni arra, amit ez a nép ezer esztendő alatt elért. 3. „AZ UNOKÁK MÁR CSAK ANGOLUL BESZÉLNEK.” „Ez a fiatalabbik menyem tud magyarul, de nagyon keveset. O sokkal többet mondja, hogy megért, de nem ért meg mindent, mert mégegyszer megkérdezi, vagy nem is mondja rá, amit kellene. Az idősebb menyem itt született angol, ő csak amit tűlünk felkap, annyit tud. Gondolja, hogy no, biztos az lett mondva, de semmit se ért. Nem könnyű a családnak, amikor két papa meg mama...(sír). Az unokák már csak angolul beszélnek. A picike tud egy kicsit. Amikor kérdezem tőle: Mit csinálsz, kisfiam? — 0 bemondja a telefonba szépen angolul, hogy nagymama, én nem tudom, hogy mit mondasz. — Telefonon szoktunk beszélni, mert azért annyit megértek, de ötét szegényt most nehéz megérteni, mert össze van neki keverve. Mivelünk magyarul akarna beszélni. Most jár első óvodába, elmondja, hogy mit tanul az óvodában, mit csinálnak, hogy vannak, de mindent csak angolul.” ITT-OTT. 1986. 19.évf.l.sz. Ifjúsági szám. „Magyar fiú az amerikai hadseregben”, 20.old.: 4. „AMERIKÁBAN AZ A JÓ MAGYAR, AKI JÓ AMERIKAI IS...” (Papp Keve az Annapolis-i Tengerészeti Akadémián végzett 1983-ban. Azóta az amerikai tengerész gyalogság [U.S. Marine Corps] tisztjeként szolgál. Magyarságáról így vall:) Az a tény, hogy magyar vagyok, számomram éppen olyan fontos mint az, hogy amerikai vagyok. Amerikai tiszt létemre bármikor kész vagyok hazámat megvédeni, de ez nem zárja ki azt, hogy fontosnak tartsam magyarságom ápolását. Minden külföldön élő magyarnak két úton kell járnia: (amerikai élete mellett) járni a magyar utat, ápolni magyar kultúráját, azt tovább adni és fejleszteni. Sajnos igen sokan ezt nem teszik, anyanyelvűket elfelejtik vagy letagadják. Az ilyen emberek szívéből kialszik a magyar láng. A másik út magyar utunkkal párhuzamos, befogadó hazánk útja. Ezt az utat is a legnagyobb buzgósággal kell járnunk. A nyelvet és a kultúrát a legtökéletesebben kell elsajátítanunk és igyekeznünk kell jó állampolgárként dicsőséget hozni magyar testvéreinkre. Amerikában az a jó magyar, aki jó amerikai is. A fenti idézetek Eszak-Amerikában élő magyarok ITT-OTT 30 évi. (1997), 1. (128.) szám 25
