Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
MEGJEGYZÉSEK LUTHER MÁRTON VALLÁSTÖRTÉNETI SZEREPÉHEZ Prof. George M. Williams díszdoktori disszertációja a kolozsvári Protestáns Teológián George M. Williams. Angolból fordította: Gellérd Judit (A kolozsvári Egyesült Protestáns Teológia egyetemi szenátusa 1996. október 17-én, Luther Márton halálának 450. évfordulóján díszdoktorrá avatta dr. M. George Williams-t, aki a kaliforniai Állami Egyetem Chico-i campusán a teológiai professzora. Williams előadta a hagyományos díszdoktori diszszertációt, majd nyilvános előadássorozatot tartott Ázsia vallásairól, Erdély egyetlen megmaradt protestáns papnevelő intézetében. 1991-ben Williams professzor volt az első szakértő, aki az ázsiai vallásokról adott elő a kolozsvári teológián. 1992-ben minta-kurzust tartott a szegedi József Attila Egyetemen a vallások tudományos tanításának módszereiről. Ez volt az első olyan tudományos vallástanítás egy közép- kelet-európai egyetemen, melynek nem volt felekezeti vagy ideológiai háttere. 1993-ban, egyetemi szabadságéve alatt, Pécsett a Római Katolikus Teológián előadássorozatban ismertette az ázsiai vallásokat. Williams a modem India hindu reneszánszának a specialistája. Több mint tíz évig tanulmányozta a buddhista és sintó csoportokat Japánban. Tizenhatszor utazott oda és egy filmet is készített, melynek címe: „A Béke Bodhisattva útja: laikus Buddhizmus Japánban.” (1986.) Video produkciói közül említést érdemel: „Shinichiro Imaoka: Japán Emerson-ja.” (1986.); „A Dharma lámpása”; és egy 5 részből álló sorozat a sintó vallásról. Rév. Shigeru Handa-val szerzője az „A sintó vallás és a japán kultúra” című, kitüntetést nyert CD-ROM tanító programnak. A tiszteletbeli doktorátus a kolozsvári magyar Protestáns Teológia elismerését fejezi ki Williams professzornak és feleségének dr. Gellérd Juditnak közösen végzett közép-kelet-európai vallási kisebbségeket támogató munkásságukért. Gellérd édesapja unitárius egyházi vezető és a kommunizmus mártírja volt. Erdély unitárius magyarsága már köszönettel adózott dr. Gellérd Juditnak áldozatos munkájáért, amit népéért végez. Williams professzor úgy érzi, hogy a kitüntetés — vallástörténeti munkássága mellett — felesége szívügyét támogató etikai aktivizmusát is méltányolta.) Mélyen tisztelt Szenátus! Kedves testvéreim! Engedjék meg, hogy szerény előadásomat a köszönet kifejezésével és egy óvatosságra intő megjegyzéssel kezdjem. Köszönetemet nyilvánítom a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetnek azért a megtisztelő kitüntetésért, amelyben engem részesített. Ezt a kegyelem általam meg nem érdemelt ajándékának érzem. Most pedig megértést kérek a tudós iránt, aki szakterületének határain kívül álló témához szeretne hozzászólni. Ügy tartják számon, hogy a názáreti Jézust kivéve, a Luther Márton munkásságát és szerepét elemző irodalom mennyiségben is a legkiemelkedőbb helyek egyikét foglalja el, az emberiség történelmének bármely más vallási személyiségéről közölt tanulmányok sokaságában. Mint akinek nem kutatási területe e hatalmas téma, észrevételeimet az általam tanított világvallások történelme és a vallási élmény fenomenológiája szemszögéből igyekszem behatárolni. Tudatában vagyok annak, hogy Luther jelentősége és nagysága olyan óriási, hogy róla megemlékezni az emberiség egyetemes ügye, és én ilyen szellemben szeretnék szólni róla. A mondanivalómat három gondolatkörben kívánom kifejezésre juttatni: 1. Luther lelkiismeretéből fakadó cselekedetei; 2. Kora lelki-szellemi válságának orvoslása; 3. Emberi közösségek vizsgálata napjaink civilizációjának fényében. Mivel az előadás ideje rövidre szabott, széles ecsetvonásokkal vázolom témámat, amely így természetesen a kép részleteit nem képes megfesteni. Az 1517. október 31-én megjelentetett 95 Tételében — mely tudós hitvitát körvonalazott, és amely feltételezte, hogy X. Leo pápa biztosan elítéli Tetzel gyakorlatát, aki iránt korlátlan elnézéssel viseltettek Eck János lipcsei hitvitájáig — Luther egy óriási lépést tett előre lelkiismereti meggyőződésében és vallási felfogásában: a hit és a cselekedet közötti kapcsolatot jobban elmélyítette, amely lényegében etikai aktivizmusában csúcsosodott ki. Luther lelkiismerete közüggyé, társadalmi üggyé vált, ami tőle tetteket követelt. Eck János a lipcsei nyilvános vitában Luthert olyan lelki dilemmába kényszerítette, amely egy új civilizációs korszak nyitánya volt: a modern kor individualizmusáé. Luther választásra, állásfoglalásra kényszerült: vagy elfogadja a közösség tekintélyét (a pápa és a zsinatok csalhatatlanságának dogmáját), vagy saját lelkiismeretére hallgat, melynek sugallatára értelmezheti a Szentírást. Amikor önmaga számára szakított a hagyományos külső tekintéllyel, törést okozott korábbi közösségében, a középkori keresztény egyházban. A pápai hatalommal való szakítást olyan humanisták szorgalmazták, mint például Ulrich von Hutten, valamint a nacionalisták. Sokan mások is próbáltak lázadni, de kísérleteiket összeroppantotta az egyházi hatalom. Luther személyes bátorságánál fogva vált a kor kiválasztottjává, akinek valamennyi tényező (politikai, gazdasági, nyelvi, kulturális) egyöntetűen tette lehetővé a nagy reformot (válITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám 23
