Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
I ZARANDOKLAS TIBETBE Istenszolgálat a Reménység-tó partján 1996. augusztus 18-án Gellérd Judit (Chico, California) INVOKÁCIÓ: Isten hozott mindnyájunkat e zarándokhelyre, ahova szellemiekben-lelkiekben-magyarságunkban megújhodni vágytunk. „Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar”, s bár nem ott, nem benne, de általa és érte élünk s életünk ezen csúcsértékét szeretnénk továbbadni, folytonosságát elevenen tartani gyermekeinkben s az eljövendő nemzedékekben. Ezért vagyunk itt. S ha netán borúlátóbbak, vagy a valósághoz ragaszkodóbbak vagyunk, akkor is Sütő Andrással hisszük, hogy: „a diaszpórában finnugor dallama, pentaton emléke leszünk magyarul talán már nem beszélő, de nemzetünk örömét-bánatát viselő dédunokáinknak.” KEZDŐÉNEK: 90. zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva... NYITÓIMA: Gyertek testvéreim, imádkozzunk. Reggeli szellő lágy fuvallatában, Hajnali napfény áldott sugarában, A harmat ragyogó szivárványfényében Csodás létedet hiszem és szeretem. Istenem, oh légy vezérlő csillagom S tartsd meg az én drága jó családom. Ezt a tágabb, választott családot, mely mi vagyunk egymás számára, az itt jelenlévők, vagy a lélekben velünk ünneplő távolmaradottak. Hála Neked Istenünk, hogy ismét együtt lehetünk. Buzdítsad szívünket, hogy szeressünk Téged és egymást, mozdítsad kezünket, hogy szolgáljunk Néked és egymásnak. És végső soron nemzetünknek, egyedülálló kultúránknak. Ha távoli szülőföldünkről, Magyarországról vagy Erdélyről, a Felvidékről, a Vajdaságról vagy Kárpátaljáról beszélünk, költőkké válunk mind. Hát akkor most a nemzet ezeregyszázadik születésnapján, mennyi fennkölt gondolat tolong elménkben s mennyi büszkeség és aggódás szívünkben! Istenünk, nem kérünk tőled csodákat, csak nemzetünk létfeltételeit add meg. S adj nekünk erőt ezért munkálkodnunk, reményünket megtartanunk a sötétség óráiban, amikor még a madárdal is segélykiáltásnak hangzik. És bár a világot szeretnénk megváltani, legalább annyit adj meg, hogy lehessünk hasznára bár egy maréknyi embertársunknak. Ámen. ÉNEK: Erős várunk... ELMÉLKEDÉS: Zarándoklás Zarándokok vagyunk itt ezen a gyönyörű helyen, ahova zarándokolnunk immár negyed évszázados hagyományunk. Zarándokok vagyunk két hazánk között az óceánon innen és túl. Életem lényege a zarándoklás. Zarándok vagyok mindig félúton, de ez a félúton lét egyfajta állandó állapot számomra. Soha nincs megérkezés és kényelembe telepedés, mint ahogy nincs elhagyás és elfelejtés. Csak a folytonos szárnyalás, hídverés van. A küzdés maga mint cél. Szeretek zarándokolni, mert a zarándoklat intenzív lét, a lélek ünnepi készültségi állapota; boldog, várakozásteli, imádságos magasfeszültsége, amely a szentséggel, a legmagasabbrendű értékkel való találkozást, a beteljesülést előzi meg. Voltam zarándok Jeruzsálemben, magányosan, hátizsákkal. Lélekben résztvevője voltam a krisztusi drámának, s annak katarzisa újraszülte a lelkem, mintha kohóban újraöntötték volna. Voltam zarándok Rómában, ünnepi nagymisét énekelve a Szent Péter bazilika roppant kupolája alatt. Akkori zarándoklatom már több volt egyéni lelki töltekezésnél. Lerombolásra ítélt erdélyi templomaink védelméért folyamodtam II. János Pál pápához, aki kezemből átvette a köröndi gyertyatartót és atyai áldásával bocsájtott el. Voltam zarándok Japánban, történelmi zarándoklaton. Féljem hídverő munkája eredményeként Japán ősi vallása, a sintó évezredes elszigeteltségéből kilépve, e nép történelmében először hívott meg idegeneket, hogy az ő „Szent Péter bazilikájukba,” lse nagyszentélyébe velük együtt zarándokoljunk és imádkozzunk. így hát bizonyosan én vagyok az egyetlen magyar, aki az eddig csak a japán császárt megillető helyen, a szentek szentjében állhattam megrendültén. Ekkor értettem meg szívemben is Hans Küng és más teológus nagyok sokat idézett mondását, hogy ,Addig nem lesz béke a népek között, amíg a ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám 19
