Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
NEMZETISÉGI JOGOK VÉDELMÉRE FELKÉSZÍTŐ MŰHELYEINK tapasztalatok és eredmények Ludányi András (Ada, Ohio) Az Egyesült Államok Képviselőháza 1996 nyarán 259- 169 arányban elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely hivatalos nyelvvé tenné az angolt az Amerikai Egyesült Államokban. Bár ez az arány mutatja, hogy Amerikában nagyon elterjedt a rövidlátó nacionalizmus, még most nem lett törvény belőle. 1997 nyarát elértük és még a Szenátus nem hagyta jóvá és az elnök sem írta alá ezt a törvényjavaslatot. Remélhetjük tehát, hogy az amerikai törvényhozó gondolkodás még józanabb sínre kerül. Mindenesetre a Képviselőház ezen döntése ébresztő hideg zuhany kell legyen mindannyiunk számára. Ez tükrözi a változó közhangulatot abban a nyugati demokráciában, amelyben talán legtöbbet tudtunk elérni eddig érdekeinket érvényesítő munkánkkal, hogy védelmezhessük népünk emberi- és nyelvi jogait a középkelet-európai térségben. A változó légkörben talán e munkánkra is új kihívások és nehézségek leküzdése vár. Hogy ez az érdekvédelmi munkánk hatásosabb legyen, 1989-ben megkezdtük egy évente ismétlődő vándorműhely megszervezését. Bár 1989-ben, a nagy fordulat évében szerveztük az első ilyen jogokat védő műhelyünket, az ötlet korábban született meg, még a Ceau§escu-korszak legsötétebb napjaiban. Ugyanis a Ceau§escu által 1988-ban útnak indított falurombolás legalább két komoly következménnyel járt a külföldre szorult diaszpórában élő magyarság számára. Az első, hogy bemutatta nekünk, mennyire keveset tud a külvilág a romániai és az általános magyar kisebbségi sorsról. Másodsorban pedig, hogy ezzel a gaztettel szemben a külvilág csak akkor mozdul, ha valaki hatásosan felvilágosítja a politikailag aktív embereket („attentive public”) és ezek közvéleményét mozgósítja. Ennek a kettős hatásnak szemtanúi lehettünk, amikor a Hámos László, Koréh Kinga, Veress Búlcsú, Bodnár Ágnes, Latkóczy Emese és Brogyányi Jenő által vezetett „Committee for Human Rights in Rumania” (CHRR) sikeresen mozgósította az Egyesült Államok magyarjait, hogy nyomást gyakoroljanak a Képviselőházban és a Szenátusban a Románia számára napirendre kerülő „MOST FAVORED NATION” (MFN) státus (legkedvezményesebb vámtarifa) meghosszabbítása ellen. Ennek a felfüggesztését meg is szavazták, bár foganatosítása előtt Ceau§escu kijelentette, hogy Romániának az MFN státus nem kell. Ez a győzelem és a CHRR/HHRF munkája többünket arra sarkalt, hogy komolyan átgondoljuk, miképpen lehetne ezt a sikerrel biztató küzdeni tudást hosszú távra intézményesíteni az Egyesült Államok politikájában. Ehhez az első lépés kérdőíves felmérés volt, amit két szinten bonyolítottunk le 1988-89 folyamán. Az ITT-OTT című folyóiratban 800 példányban szétküldtünk egy kérdőívet arra vonatkozólag, hogy ki, mikor, milyen formában és évente hányszor ír levelet politikusoknak/ képviselőknek, vagy a médiának magyar kisebbségi és emberi jogi ügyben. Ezt a kérdőívet kibővítve egy második kérdőívvel és sokkal részletesebb kérdésekkel szétküldtük olyan magyar-amerikai vezetőknek, akikről tudtuk, hogy mozgósító szerepük van a magyar kisebbségek jogvédelmében. Ebből a két felmérésből érdekes keresztmetszetet kaptunk a külföldi magyarság szerepéről. Mellőzve a kérdőívek részletes tanulságait, csak a két legfontosabb következtetésünkre utalok, melyek arra késztettek bennünket, hogy megkezdjük az utánpótlás rendszeres toborzását és kiképzését. A két legfontosabb konklúzió az volt, hogy csak egy nagyon kisszámú csoport vesz részt ebben a munkában, bár ez a kis csoport nagyon aktív és intenzív módon próbálja az amerikai köztudatot befolyásolni a kisebbségeink sorsát illetően. A második következtetés kevésbé volt lelkesítő, de talán éppen azért sürgetett bennünket arra, hogy tegyünk valamit az utánpótlás ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 45 Somogyi Balázs Zoltán Sándor
