Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
magyarnak nincs anyagi képessége, hogy rendszeresen ellássa a magyar árvákat, vakokat, cserkészeket, tanulni vágyókat, utazni vágyókat, Amerikába férjhezmenni kívánókat, erdélyi reformátusokat, magyarhoni katolikusokat, valamint a kovásznai-Shakespeareimádóktól, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum Alapítványosokon keresztül, egészen az Attila Sírját Keresők Társaságáig terjedő egyesületek és egyének végtelennek tetsző pénzszükségleteit...15 Csak érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a sok kérelem között, amely hozzánk beérkezett, egy alkalommal egy oly levelet is kaptunk egy már ideiglenesen az Egyesült Államokban tanuló egyetemista lánytól, hogy fizessük ki az egyévi egyetemi tandíját, mert ő közben beleszeretett egy bolgár hallgatóba és nagyon fájna a szíve, ha most itt kellene hagynia legújabb nagy szerelmét. Azt hiszem, mondanunk sem kell, hogy ha egyáltalán sikerült e hölgynek itt maradnia, akkor nem a Nyugat- Pannsylvaniai Magyar Kulturális Társaság havi ötven dolláros költségvetéséből hancúrozgat szerelmetes bolgárkájával. Néhány általános észrevétel A millecentenárium évében a magyarság és Magyarország sorsa lényegesen kevésbé biztató, mint volt száz évvel ezelőtt, a millennium évében. Akkor még létezett egy Nagy Magyarország, amely része volt egy akkor sokat szapult, de azóta sokszor visszasírt, gazdaságilag gyorsan fejlődő európai nagyhatalomnak. Ma viszont van egy megcsonkított és kizsigerelt kis országocska, valamint egy kilencfelé szétszabdalt, fogyóban levő nemzet, amelynek egyes részei nem tudnak kijönni sem egymással, sem önmagukkal. Ebből a szemszögből nézve a hazai és a nyugati magyarság viszonya nem is annyira rendhagyó. Egyszerűen követi azt a normát, mely Kaslik Péter természetes következménye az elmúlt félévszázad politikai viharainak, mely viharok több nemzedéken át jelentősszámú magyarból kiirtották azokat a nemzeti jellegzetességeket, mely a múltban magyarrá tette a magyart: a tisztességet, az emberséget, a becsületet, az Ó-és Újtestamentumból eredő etikai-morális, valamint az erős, de másokat befogadni tudó toleráns magyar nemzettudatot. Ezek után ne csodálkozzunk, ha a magyar-magyar — a hazai és a nyugati magyar — viszonyban is problémák vannak. Persze a problémák fölismerése még nem megoldás, ugyanakkor egy jelentős lépés a megoldás felé. Szerintünk mind a hazaiaknak, mind a nyugatiaknak el kell ismerniük azt a tényt, hogy habár mindannyian magyarok vagyunk, a környezet hatása következtében már nem vagyunk teljesen ugyanolyan magyarok.16 Magyarul beszélünk egymással, de sokszor ugyanazon szavaknak már más árnyalati jelentése van. Ezenkívül a nyugatiaknak már megvannak a más vonatkozású kötődései is, melyek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a rendszerváltást követően nem özönlöttek haza, akik pedig hazamentek, sok esetben megbánták hirtelen döntésüket. A hazaiaknak tehát nem kell félniük attól, hogy a Nyugaton élő magyarok majd tömegesen hazamennek, átveszik a legjobb pozíciókat és aztán letarolják őket. Ez ellen szól ugyanis az élet kemény törvénye, amely azt mondja, élni kell; sőt a lehetőségek adta körülmények közepette, fokozatosan jobban és jobban élni. Egy nívós, jól fizetett és nyugdíjas állásban lévő szakember például nem adhatja fel nyugati állását azért, hogy elvegyen egy otthoni magyartól egy oly állást, ahol a fizetés mindössze egy kis százalékát teszi ki nyugati keresetének. (Mi például csak egy fizetett egyetemi szabadság ideje alatt foglalhatnánk el egy magyar egyetemi pozíciót, mert különben egyik napról a másikra tönkremennénk anyagilag.) Egy nyugdíjas elvileg hazamehetne, de legtöbb esetben már nem megy haza, legfeljebb csak urnában. Visszatartják őt a családi kötelékek, a megszokott nyugati életforma, esetleg kellemes floridai vagy arizonai éghajlat (ha odamegy nyugdíjba), valamint az a tény, hogy idős korban már igen sok nehézséggel jár az ilyen óceánon és kultúrán keresztüli repatriálási folyamat. Ha viszont hazatelepszik, akkor bizonyára nem azért teszi, hogy jóval a nyugdíjhatáron túl, egy hazai magyartól vegye el ott jól fizetettnek vélt állását. A külföldön született fiatalabb nemzedékek tagjai pedig legtöbb esetben csak egy nyugati céghez mennek át nyugati fizetésért, és akkor is csak ideiglenesen egypár évre. Miért? Részben anyagiak miatt. Részben azonban azért, mert érzésben ők már elsősorban amerikaiak, németek, 42 1TT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám
