Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
angolok, norvégek, svédek vagy ausztrálok, s ezek az új kötődések különösen a hazai magyar környezetben jönnek elő. Szülőhazájukban — legalább is Amerikában — ők ugyanis nyíltan magyarok. Magyarországon azonban már elsősorban amerikaiak. Ott, abban a részükre új és idegen környezetben, jönnek rá arra ugyanis, hogy ők nem ugyanolyan magyarok, mint a hazaiak. Nemcsak a sokuk által nehezen kezelt nyelv használata miatt, hanem azért is, mert ők másképp gondolkodnak, más értékrendszerrel rendelkeznek, egyszóval másképp látják a világot.17 S bizonyos fokig ez még az otthon született és felnőtt, de már évtizedek óta külföldön élő nemzedékek tagjaira is vonatkozik. A fontiek alapján tehát a jövőben is elvárható, hogy különbségek lesznek a hazai és a nyugati magyar életfelfogás között. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a kölcsönösség — nem az alázatosság — alapján szót értsenek egymással. Ennek a viszonynak azonban nemcsak kölcsönösnek, de kölcsönösen hasznosnak is kell lennie. Tehát a hazaiak ne érezzék, hogy ők csak a szegény rokonok, a nyugatiak viszont ne higyjék, hogy a hazaiaknak csak a pénzükre van szükségük. Ezen a vonalon a hazaiak sajnos nagyon elgallopírozták magukat. Nemcsak a már fönt jelzett állandó pénzkéregetéssel, de azzal is, hogy kultúreseményeik jelentős részét is a nyugatiak zsebére igyekeznek megrendezni. 18 Az ilyesmi azonban mindig visszatetszést szül, mivel az ilyen eseményeken inkább a magyarság iránt vonzódó, humán érdeklődésű, s ennek következtében anyagilag kevésbé jól álló egyének jelennek meg. Mindannyiunknak el kell fogadnunk azt, hogy a kezdeti eufóriának vége, hogy az 1990-es örömmámor teljesen irreális elképzeléseken és elvárásokon nyugodott, s hogy az oly és ahhoz hasonló történelmi pillanatokból legföljebb csak egy van egy évszázadban. Sajnos, az akkor véletlenül fölkerült garnitúra képtelen volt ezt a különleges pillanatot megragadni és megfelelő módon kihasználni, akár Magyarországon, akár Nyugaton, akár nyugati magyar, akár pénzhatalmi viszonylatban.19 Ennek tudatában tehát mindannyiunknak le kell szállnunk a mindennapi realitások világába. Pontosan senki nem tudja miért, de mindenki érzi és tudja, hogy a fordulat éve, az azt követő rövid mámor, valamint a nagy elvárások kora után a magyarmagyar kapcsolatok fokozatosan megromlottak. Az okok vitatottak, de a tünetek nyíltan észlelhetők. S a hazai és a nyugati magyarság pedig egymást okolja a viszony megromlása miatt. Mint Borbándi írja, „az ország iránti érdeklődés apadása, a hazalátogatások ritkulása, a részvétel és a közreműködés csökkenése, a segítőkészség gyengülése egyfelől; közöny, gyanakvás idegenkedés, félelem, irigység másfelől, idegességek, ingerültségekés indulatok mind a két oldalon.” 20 Ezek a poszt-kommunista hazai magyar-nyugati viszonynak a realitásai. A megoldást egyelőre senki sem ismeri. Azonban érdemes erről eszmecserét folytatni, mert az ilyen jellegű családi bajoknak az orvoslása — mint például egy házasságban is — általában a másik oldal szemszögének a megismerésével kezdődik, és a megismert szempontok és problémák kibeszélésével végződik. Reméljük, hogy ez esetben is így lesz! Jegyzetek 1. A poszt-kommunista sajtó szükséges megzabolázásával kapcsolatban a közelmúltban elhunyt Benedek István (1915-1996) írt többször a Csurka István nevével fémjelzett Magyar Fórum-ban. Lásd például „Érvek helyett címkék”, in Magyar Fórum, 4. évf., 37. sz. (1992. szeptember 10), p.3. 2. Csoóri Sándor, „Forgácsok a földön”, in Magyar Nemzet (1996. május 18). p. 15. Csoóri cikke ilyen kitételeket tartalmaz: „És hát itt vannak az erdélyi meg szerbiai magyarok! Trianon nem zúzta őket össze annyira, mint ezek a mostani demokráciák.” Továbbá: „A demokrácia sok helyen jóváhagyott rablás.” Másutt pedig visszanézve a közelmúlt küzdelmeire, ezt írja: "Legtisztességesebb, ha kijelentem: engem az első körben kiütött a ’demokrácia.’ Pimaszul hangos volt és felelőtlen. Nemcsak kacsacsőrök csattogtak mindenfelé mámorosán, hanem undok krokodil-szájakból is ömlött a mocsár monológja. Az újságok, rádiók és tévék szinte miden ilyen monológnak teret adtak. Liberális demokrácia? Inkább a megromlott szabadság idénye. A bravúros rombolásé. És végül: ’’Még pőrébben kimondva: a demokrácia minden eddigi társadalmi rendszernél csipkézettebb és alkalmasabb fügefalevél [amelyben nagyobbak a] vagyoni távolságok...mint amilyenek akár a hűbéri, akár a kapitalista rendszerben voltak”. Vagyis Csoóri szerint a demokrácia tulajdonképpen egy olyan rendszer, mely tönkreteszi és kihasználja a kisembereket, és mindeddig nem ismert társadalmi egyenlőtlenségeket teremt. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a jeles szerző vagy nem érti, vagy nem akarja érteni a demokrácia lényegét. Ugyanis kitételei gyakorlatilag annyit jelentenek, mintha valaki a spanyol inkvizíció túlkapásait a keresztény eszme egyenes következményeként értékelné. Tehát nem beszélve arról, hogy valamely okból kifolyólag összekeveri a politikai demokráciát és a kapitalista gazdasági rendszert, e cikke alapján azt sem veszi észre, hogy amiről ő elmélkedik, az nem a demokrácia elveinek a megcsúfolása, illetve félrealkalmazása egy oly társadalom kereteiben, amelynek egyedei tulajdonképpen nem tud vele mit kezdeni, mert nincs idevonatkozó tapasztalatuk. 3. A Magyar emigrációs Vezetők IV. Kerekasztal Értekezletének a Zárónyilatkozata”, in Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, Pásztor László elnök, Az AMOSZ Elnökének a 16. sz. Körlevele, 1995. június 15. Jobb érthetőség kedvéért a fönt idézett mondat magyartalan HI On 30 évf (1997); 2. (129.) szám 43
