Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 2. (127. )szám

tonómiát akarnak, a történelméből tanuló Szerbia nem fog meghátrálni, és mindenképpen megakadályozza Horvátország és Szlovénia különválását. Újabb párhuzamként Jelcin és Kozirev orosz csapatát is emlegeti Mungiu, ám ott egy militarista-ipari érdekcsoport nyomásáról van szó, ami Iliescu esetében nem áll fenn, még csak Nyugat-ellenes közvéleményről sem lehet beszélni. És itt következik A nemzetiszocialista megbékéléscímű elemzés legszigorúbb ítélete: ”a mi nemzeti-szocialista rendszerünk tipikus önigazolása egy olyan elitnek, amelynek már nincs semmilyen társadalmi haszna, amelynek már nincs semmilyen kapcsolata a társadalommal, melynek állandóan ki kell találnia a hatalomban túlélést-biztosító szükségleteket, és amely ennek érdekében tudatosan feláldozza országunk nemzetközi tekintélyét, sőt, kihívó magatartásával, Erdély stabilitását.” Alina Mungiu nem áll egyedül ezzel a nézetével. A bukaresti Nemzetközi Tanulmányok Központja által szervezett sajtóértekezleten három neves kutató, Valentin Stan, Renate Weber és a magyar olvasók előtt ismertebb Gabriel Andreescu (aki idén márciusban megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ’’Pro amicitia” díját), Iliescu elnök román-magyar történelmi megbékélésre tett javaslatát — a francia-német példa mintájára — aberrációnak minősítette, hiszen a román hatóságok magatartása nem a megbékélés szándékát mutatja. Amint a Cronica Románá című fővárosi lap rosszallóan idézi, Valentin Stan szerint Trianon Románia számára a legitimitás mozzanata, Magyarországnak azonban nagy tragédiát jelentett. Stan azt állítja — írja a Cronica Romána tudósítója —, hogy csak a román hatóságok s az ellenzék egy bizonyos részének nacionalizmusa akadályozza, hogy megvalósuljon az alapszerződés a magyar kormánnyal. Más országokban börtönbüntetés járna olyan fenyegetésekért, amilyeneket Funar fogalmaz meg a romániai magyarok irányában — Romániában viszont Funar pártja kormányon van. (Gheorghe Funar hírhedt nyilatkozataival tele van a sajtó, ezért csak mutatóban utalunk néhány újabbra: A tanügyi törvény ellen tiltakozó magyar tanárokat és diákokat ki kell zárni a tanügyből; a kolozsvári tüntetőket börtönbe fogja záratni; Fadrusz János Mátyás király szobrát — amely az európai kulturális örökség része, de erről a polgármester nem vesz tudomást — át kell szállítani Vajdahunyadra, ott majd jobban mutat; a tervezett magyar-román alapszerződés pontjai közül ki kell iktatni a következőket: a magyar nyelv használatának törvényesítését a helyi közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, iskolákban; a saját iskolák alapításának lehetőségét; az egyházi vagyon visszaszolgáltatását; a magyar hagyományok, a magyar kultúra ápolásának jo-gát vegyes lakosságú területeken, új konzulátusok és új határátkelők létesítését; a diplomák kölcsönös elismerését román nyelvvizsga nélkül. Magyarország kérjen bocsánatot Romániától az elkövetett atrocitásokért, és fizessen kártérítést minden áldozatnak. Ehhez jön, amit általános érvénnyel nyilatkoztat ki, ismétlődően: a magyarok barbárok, akiket a románságnak kell európaivá tennie. A mai RMDSZ-tagok szülei és nagyszülei követték el Észak-Erdélyben a bűntetteket százezer erdélyi román és több mint százötvenezer erdélyi zsidó ellen. (Max van der Stoél, az EBESZ kisebbségi főbiztosa pedig az RMDSZ és az irredentizmus ügyvédje.)

Érdekes a reakciója az ilyen megnyilatkozásokkal szemben az ugyancsak nagy példányszámú — Iliescu és az ellenzék közt cikázó - bukaresti újságnak , az Adevárul-mk. A lapigazgató Dumitru Tinu (aki nemrég a Parlament palotájában nagy nemzetközi cégek, valamint az államelnök, a kormány illetékesei és más hivatalosságok részvételével szümpoziont szervezett a külföldi befektetések romániai lehetőségeiről és akadályairól, hetekkel a bécsi döntés évfordulója után közölt egyik vezércikkében arról ír, hogy Iliescu javaslatát a történelmi megbékélésre végzetesen lejáratja Gheorghe Funar-nak az Avram Iancu-emlékműnél elmondott beszéde, melyben a ’’megbékélés” feltételei közé sorolta a ’’fasiszta típusú” RMDSZ kizárását a politika színteréről. A Román Nemzeti Egységpárt — írja Tinu — Funar és Gavra ( a másik kolozsvári szélsőséges egységpárti vezér) nyilatkozataiban felelőtlennek bizonyul, és ez a felelőtlenség nemcsak Románia képmását rontja, hanem levegőbe röpítheti a kezdeményezést a Magyarországgal való viszony végleges rendezésére, amely pedig megkönnyítené Románia integrálódását a nyugat-európai struktúrákba. Hogyan lehet elfogadni — fejtegeti tovább az Adevárul vezéregyénisége —, hogy ezt az esélyt eljátsszák azáltal, hogy Iliescu elnök nem határolja el magát Funar-éktól, mert a román szociáldemokrata párt (a vezető kormánypárt) fél a választásokat befolyásolható következményektől, amennyiben szembefordulnának a szélsőséges nacionalizmussal? Iliescu halogató taktikájával szemben az Adevárul azt állítja, hogy igenis itt a pillanat megtenni ezt a szakító lépést. Ugyanakkor kifogásolja a parasztpárti elnök, Corneliu Coposu kijelentését, aki — a cikkíró szerint szintén szavazatok elnyerése érdekében — román-ukrán viszonylatban hangoztatja , hogy Románia nem mondhat le területi

42 ITT-OTT 29. évf. (1996) 2. (127.) szám