Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

molítása, ami a közösség minden tagjának a javát mozdítja elő.

Nem szabad hagyni, hogy az eddig mondottak utópiává váljanak. Most jött el az ideje a friss reménynek, ami arra szólít mindannyiunkat, hogy kikergessük a politikából és az emberi életből a cinizmus bénító terhét. Jubileumi ünnepünk arra szólít fel, hogy emlékeztessük önmagunkat az „egyesült nemzetek” alapgondolatáról, egy olyan eszményről, mely kölcsönös bizalomról, szolidaritásról és biztonságról beszél. Mindazoknak példájára, akik vállalták a kockázatot a szabadságért, nem tudnánk mi most a szolidaritás rizikóját — és ezáltal a béke kockázatát — magunkra vállalni ?

Korunk egyik nagy ellentmondása, hogy az Ember, aki a „modern kor” elején magabiztosan úgy érezte, hogy elérkezett az „idők teljessége” és az „autonómia” korszaka, úgy közeledik a XX. század végéhez, hogy fél önmagától, fél attól, hogy mire volna képes, és fél a jövőtől. S valóban, a XX. század második felében minden előzmény nélkül olyan Ember támadt, aki kétségbe vonta magának a jövőnek a lehetőségét, az atomháború fenyegetése miatt. Ez a veszély, irgalmas módon csökkenni látszik, és bármi lenne is az, ami újraéledését előmozdítaná, azonnal és egyetemlegesen vissza kell utasítani; mindennek ellenére a jövőtől és a jövőért való aggódás fennmaradt.

Hogy valóban biztosítsuk azt, hogy a most közelgő ezredévet a szabadság autentikus kultúrája övezhesse, a férfi és a nő meg kell szabadítsa magát a félelemtől. Meg kell tanuljuk, hogy nem félünk, fel kell újból fedezzük a remény szellemét és a bizalom szellemét. A remény nem üres optimizmus, mely abból a naiv bizalomból támad, hogy a jövő szükségszerűen jobb lesz mint a múlt. Remény és bizalom az előfeltételei a felelősségteljes tevékenységnek, és a lelkiismeret belső szentélyében keletkeznek, ahol „az ember egyedül van Istennel”, és így észreveszi, hogy nincsen egyedül a létezés titkai közepette, mert a Teremtő körülveszi őt a szeretetével!

Remény és bizalom: olyan fogalmaknak tűnhetnek, melyek kívül esnek az Egyesült Nemzetek fogalomkörén. De nem így van. A nemzetek politikája, mely az önök szervezetének legfőbb gondja, soha nem mellőzheti az emberi tapasztalat szellemi, transzcendentális vetületét, s ha megtenné, az nem történhetne meg az Ember ügyének és az emberi szabadság ügyének megsértése nélkül. Mindaz, ami kisebbíti az embert, a

szabadság ügyének árt. Hogy ennek a katasztrófákkal teli századnak a végén vissza tudjuk szerezni reményünket és bizalmunkat, újból fel kell fedeznünk a lehetőségeknek azt a transzcendentális látóhatárát, ahová az ember lelke vágyakozik. Mint keresztény embernek, az én reményem és bizalmam Jézus Krisztusban összpontosul. Az ő születésének évfordulóját ünnepeljük az új ezredév kezdetén. Mi kersztények hisszük, hogy az ő halálában és feltámadásában mutatta meg Isten az ő szeretetét és gondoskodását a teremtett világról. Jézus Krisztus a mi számunkra emberré lett Isten, és része lett a az emberiség történetének. Pontosan ezen ok miatt, a keresztények reménye a világért és jövőjéért, kiteljed minden emberre. Krisztus sugárzó embersége miatt semmilyen igazán emberi dolog nem kerüli el a keresztények szívét.

Ezért közeledve Krisztus születésének kétezredik évfordulójához, az egyház csupán azt kéri, hogy tiszteletteljesen elmondhassa a megváltás üzenetét, és hogy — jótékonysággal és szolgálattal — előmozdíthassa az egész emberi család szolidaritását.

Le kell győzzük a jövőtől való félelmünket. De nem tudjuk teljesen legyőzni, ha nem együtt tesszük. A félelemre adott „válasz” nem lehet sem kényszer, sem elnyomás, s mégkevésbé csak egyetlen fajta társadalmi „model” rákényszerítése az egész világra. Ez a félelem a XX. század végén az egész emberi létezést elsötétíti, s a mi válaszunk a közös erőfeszítés, hogy felépítsük a szeretet civilizációját, mely a béke, a szolidaritás, az igazság és a szabadság egyetemes értékein nyugszik. A szeretet civilizációjának a Jelke” a szabadság kultúrája: egyének és nemzetek szabadsága, mely önzetlen szolidaritásban és felelősségvállalásban teljesedik ki.

Nem szabad félnünk a jövőtől. Nem szabad félnünk az embertől. Nem vak véletlen, hogy itt vagyunk a földön. Minden egyes ember annak az Egynek a „képére és hasonlatosságára” teremtetett, amiből minden létező ered. Magunkban hordjuk a bölcsesség és az erény képességeit. Ezekkel a talentumokkal és Isten kegyelmével az előttünk álló században és az elkövetkező évezredben olyan civilizációt építünk, amely méltó az Emberhez: a szabadság valódi kultúráját. Megtehetjük és meg kell tennünk. És ha ezt megtesszük, akkor látni fogjuk, hogy századunk könnyei készítették elő a talajt az emberi szellem új tavaszára.

Catholic Press International Cseh Tibor fordítása

8 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám