Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)
1996 / 1. (126.) szám
si formái a hazaszeretet antitézisét képezik, és napjainkban vigyázni kell arra, nehogy a szélsőséges nacionalizmus a totalitarizmus új tévútjaira vezessen. Hölgyeim és Uraim! A szabadság a mértéke az emberi méltóságnak és nagyságnak. Az egyének és a népek által keresett szabadság elérése a nagy kihívás ma az ember szellemi gyarapodása és a nemzetek erkölcsi vitalitása számára. A lényeges alapvető kérdés, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk, a szabadság felelős használata, mind az egyéni, mind a társadalmi vetületében. Ezért figyelmünket a szabadság erkölcsi vázára kell irányítanunk, mely a szabadság kultuszának belső épülete. A szabadság nem csupán a zsarnokságtól vagy elnyomástól való mentesség. És nem felhatalmazás arra, hogy azt tegyük, amit akarunk. A szabadságnak van egy belső logikája, ami kiemeli és megnemesíti. A szabadság alá van rendelve az igazságnak, és az igazságra való törekvésben és beteljesedésben éri el teljességét. Ha az emberi személyhez tartozó igazságtól elválasztjuk, a szabadság az egyének életében szabadossággá züllik, a politikai életben pedig a legerősebbek szeszélyévé és a hatalom önteltségévé válik. A szabadságnak az igazsághoz való kapcsolata (mely a minden ember szívébe beírt erkölcsi törvényből egyetemesen felismerhető), nemhogy korlátozná vagy fenyegetné a szabadságot, hanem biztosítja annak jövőjét. Az eddigiek alapján megértjük, hogy az utilitarizmus, vagyis az a doktrína, mely az erkölcsöt nem a jónak, hanem a hasznosnak az elvéből határozza meg, fenyegeti az egyének és népek szabadságát. Az utilitarizmus gyakran végzetes politikai következményekkel jár, mert az aggresszív nacionalizmus útját egyengeti, melynek alapján például kisebb vagy gyöngébb nemzetek leigázását jócselekedetnek nyilvánítják, pusztán azért, mert a nemzeti érdeknek megfelel. Nem kevésbé súlyosak a gazdasági utilitarizmus eredményei, melyek erősebb népeket arra ösztönözhetnek, hogy manipulálják és kihasználják a gyengébbeket. A nacionalista és a gazdasági utilitarizmus eszközeit gyakran vegyítik, ami gyakran jellemezte a földünk „északi” és „déli” féltekéje közötti kapcsolatokat. A fejlődő országok számára az önállóság ára túl gyakran a más országoktól való „de facto” gazdasági függőség volt. Ez a helyzet sérti az emberiség lelkiismeretét és súlyos kérdést helyez az emberiség asztalára. A szolidaritás etikája és az Egyesült Nemzetek A nemzetközi gazdasági helyzet megköveteli szolidaritási etika alkalmazását, ha azt akarjuk, hogy társas viszony, gazdasági gyarapodás és a javak igazságos elosztása jellemezze az emberiség jövőjét. Az Egyesült Nemzetek által javasolt nemzetközi együttműködés nem képzelhető el csupán segítség és támoatás formájában, vagy akár a nyújtott segítség várható haszna révén. Ha emberek milliói szenvednek olyan szegénységben, melynek éhség, alultápláltság, betegségek, műveletlenség és jellembeli elfajulás az eredménye, emlékeztetnünk kell önmagunkat arra, hogy nemhogy egyikünknek sincs ahhoz joga, hogy másokat a saját előnyére kihasználjon, de mindenek fölött a mi kötelességünk a szolidaritás, amely lehetővé teszi, hogy mások az ő adott politikai és gazdasági körülményeik között kiélhessék az ő kreativitásukat, ami az emberi lénynek megkülönböztető jegye, és a nemzetek jólétének a forrása földünkön. Amikor szembenézünk ezekkel a hatalmas kihívásokkal, elfeledkezhetünk-e az Egyesült Nemzetek Szervezetéről? Az ENSZ mindinkább fölül kell, hogy emelkedjen adminisztratív intézményi jellegén, hogy erkölcsi központ lehessen, ahol a világ nemzetei otthon érzik magukat, és kifejlődik bennük egy érzés, hogy részei a nemzetek családjának. A család gondolata mindjárt olyan érzéseket támaszt, mely több a funkcionális szerepeknél vagy érdekközösségnél. A család természeténél fogva kölcsönös bizalmon, kölcsönös segítségen és őszinte tiszteleten alapuló közösség. Az igazi családban nem uralkodik az erős, a gyengébbeket, éppen a gyengeségük miatt, ugyanúgy szeretettel fogadják és kiszolgálják, mint a többit. A jiemzetek családja” szintjére emelve, ilyen érzések kell, hogy szabályozzák a népek közötti viszonyt — mielőtt törvénnyé válnának. Az Egyesült Nemzeteknek nagy jelentőségű, történelmi feladata, hogy a nemzetközi életben ezt az ugrásszerű minőségi fejlődési folyamatot bevezesse, nemcsak azzal, hogy a konfliktusok megoldásában közvetítő szerepet vállal, hanem azzal, hogy a szolidaritás eszméjének valós értékeit, megnyilvánulásait és gyakorlati kezdeményezéseit — melyek alkalmasak arra, hogy a nemzetközi viszonyt a pusztán „szervezeti” szintről „organikus” magaslatra emeljék, ahol az ,^együttélő nemzetek” helyébe „egymásért élő nemzetek’lépnek, ajándékok gyümölcsöző cseréje révén, melyben a fő gond mindig a gyengéb népeknek a gyá-ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám 7
