Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

Fehéroroszország hatalmas területeit beolvasztották a Szovjetunióba, miként előttük Örményországot, Azerbeidzsánt és Grúziát a Kaukázus vidékén. Egyúttal, az úgynevezett „népi demokráciák” Közép- és Kelet-Európábán valójában elvesztették függetlenségüket és kénytelenek voltak alávetni magukat az egész területet domináló hatalom akaratának. Csak miután Közép- és Kelet-Európa népei visszanyerték szabadságukat, érkezett el az alkalom, hogy a béke ígérete — melynek a háború végén kellett volna valóra válnia —, a sok áldozat számára is végre beteljesüljön.

A kollektív jogoknak a tanulmányozása kétségtelenül nem könnyű, ha tekintetbe vesszük azt a nehézséget, amit magának a „nemzet” fogalmának meghatározása okoz. De ennek a tanulmányozásnak mindenképpen meg kell történnie, ha a múlt hibáit el akaijuk kerülni, és valóban igazságos világrendet akarunk létrehozni.

A nemzet jogainak alapvető kiindulópontja a létezéshez való joga. Ezért sem egy államnak, sem egy másik nemzetnek , vagy akár egy nemzetközi szervezetnek sincs ahhoz semmilyen körülmények között joga, hogy kijelentse, hogy egy másik nemzetnek nincs joga a létezéshez. A létezéshez való alapvető jog nem teszi feltétlenül szükségessé az állami függetlenség formáját, hiszen különböző nemzetek között a jogszerű társulások különböző formái lehetségesek, mint például az államszövetségek, a konföderációk, vagy léteznek olyan államok is, melyeket széleskörű regionális autonómiák jellemeznek. Létezhetnek olyan történelmi helyzetek is, amikor a független államoktól különböző államkapcsolatok ajánlatosakká válnak, de csak akkor, ha ez az átalakulás a teljes szabadság légkörében zajlik le, és biztosítja az érdekelt népek önrendelkezését. A létezés joga természetesen magába foglalja, hogy minden nemzetnek joga van a saját nyelvéhez és kultúrájához, mellyel egy nép kifejezi és előmozdítja mindazt, amit én alapvető szellemi függetlenségnek neveznék.

A történelem arra tanít, hogy rendkívüli esetekben (amilyenek előfordultak abban az országban, ahol én születtem), a kultúra teszi lehetővé, hogy egy nemzet túlélje politikai és gazdasági függetlenségének elvesztését. Ezért minden népnek joga van ahhoz is, hogy életét saját hagyományai szerint alakítsa, kivéve természetesen az alapvető

emberi jogokkal való bárminemű visszaélést, és különösen a kisebbségek elnyomását. Minden nemzetnek joga van ahhoz is, hogy jövőjét úgy építse, hogy a fiatalságának megfelelő nevelést nyújtson.

A „másság” elfogadása és a nacionalizmus torzulásai

Sajnos, a világ még nem tanulta meg, hogyan viselkedjék a különbözőséggel szemben. A különbség” tényét és a „másság” valóságát sokan tehernek, sőt fenyegetésnek érzik. Emiatt megkezdődik az erőszak-ciklus, mely senkit sem kímél, még a gyerekeket sem. Mindannyiunk előtt ismeretesek az ilyen események napjainkban; jelen pillanatban szívem és imáim különösképpen Bosznia-Hercegovina népének szenvedése és súlyos megpróbáltatásai felé fordulnak.

Keserű tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a másságtól való félelem — különösen, ha szűk látókörű nacionalizmusban talál kifejezést, mely tagadja a másiknak bárminemű jogát —, az erőszak és terror borzalmaihoz vezethet. De ha vesszük a fáradságot, hogy tárgyilagosan vizsgálódjunk, akkor látni fogjuk, hogy — minden egyének vagy népek közötti különbségen felülemelkedve — van egy alapvető közös tulajdonság mindenkiben. Ugyanis a különböző kultúrák nem mások mint az ember különféle válaszai a létezés értelmének problémájára. És pontosan itt találjuk meg annak a tiszteletnek a forrását, mely minden kultúrának és minden nemzetnek kijár: minden kultúra erőteljes törekvés és erőfeszítés arra, hogy töprengjünk a világ és az emberi lény misztériumán. Általa kap kifejezést az emberi élet transzcendentális dimenziója. Ebből láthatjuk, hogy mennyire fontos a lelkiismereti- és vallásszabadság jogának biztosítása, mint az emberi jogok belső szerkezetének és minden szabad társadalomnak alapköve. Senki nem tagadhatja meg ezeket a jogokat, hogy hatalmi erőszakkal másokra kényszerítse az emberi létezés misztériumára adott saját válaszát.

Fontos, hogy tisztázzuk a lényeges különbséget a — többi nemzetet és kultúrát megvető, beteges — nacionalizmus és a patriotizmus között, mely utóbbi a hazaszeretet méltó formája. Az igazi hazaszeretet sohasem arra törekszik, hogy előnyöket szerezzen magának, más nemzetek kárára. Mert végülis, így saját nemzetének is ártana. A nacionalizmus legradikálisabb megjelené-6 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám