Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

•a családban csak magyarul beszéljünk; magyar templomba járjunk, ha van; vásároljunk és olvassunk magyar könyveket; látogassuk a magyar kulturális eseményeket;

• kisgyermekeinket magyar bölcsődallal, népmesével, imával altassuk;

•időt és fáradságot ne sajnáljunk, hogy a gyerekeket magyar hétvégi iskolába járassuk, s ha ilyen a környéken nincs, akkor mi magunk alakítsuk meg és váljunk tanítókká, tanárokká; tanítsuk őket anyanyelvűnkre és magyarságismeretre;

•gyerekeinket írassuk be a magyar cserkészetbe: a cserkészet magyar élményvilágát semmivel nem lehet pótolni;

•támogassuk a magyar intézményeket, magyar házakat, szabadegyetemeket, folyóiratokat, újságokat, kórusokat, néptánccsoportokat stb. Kerüljük a civakodó, marakodó szervezeteket;

•ápoljuk kapcsolatainkat az otthonnal, látogassuk szülőhazánkat, ismerjük meg az árral szembenúszó magyarokat, erkölcsileg és — lehetőségeinkhez mérten — anyagilag is támogassuk őket; az otthoni látogatásoktól és kapcsolatoktól sem baloldali, sem jobboldali szélsőség uralma ne riasszon vissza: sem az élet, sem a történelem nem bocsájtja meg a hiátusokat;

•felserdülő gyerekeinket biztassuk, hogy a cserkészet keretein belül tegyék le az érettségi vizsgát a magyarságismereti tárgyakból. (Az érettségi kezdeményezése tőlünk indult ki Sáo Pauloból és később a Cserkész Szövetség a cserkésztiszi fokozat elnyeréséhez kötelező előfeltétellé tette.) így sikerült a külföldi magyar elitképzés alapjait megteremteni.

Ahhoz, hogy az így kisaijadó magyar élet megmaradhasson, intézményekre volt szükség: magyar egyházak, magyar ház a kulturális és társadalmi eseményekhez, cserkészotthon a városban, cserkésztanya a város közelében, cserkészpark a nyári táboroknak, magyar kórus, néptánccsoport, regösmunka, újság, szabadegyetem, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A felsoroltak már kis részben működtek (egyházak), vagy rendre mind létrejöttek Brazíliában, közülük négyben jelentős szerepet vittem. Cserkészvezető barátaimmal együtt megvettük a cserkésztanya helyét a várostól nem messze, romantikus, erdős területet. A sík részén kiirtottuk az őserdőt és a kígyókat, és megteremtettük a cserkészfoglalkozások mai napig népszerű tanyáját. A regölés megindításában kezdeményező szerepem volt. Az ősi

gyökerű népköltészet élményszerű előadása szerves része lett a cserkésznevelésnek, külnösen a serdültek és az egyetemisták számára. Nélkülözhetetlen eleme ma már a táborokban megteremtett magyar világnak. Később a regölés keretében Németh László és Illyés drámákat is előadtunk — felolvasó színház keretében. Az ötvenhatos fiatalság bekapcsolódásával (Lovas Tibor, Szily Adám) a regöscsoport munkája erőteljesen fokozódott. Amerikába távozásom után Lovas Tibor irányításával legsikeresebb előadásuk volt Németh László Galilei-je.

De nemcsak a cserkészettel foglalkoztam. A bencések által megindított hetilapnak (Délamerikai Magyar Hírlap) munkatársaként számos cikket, novellát, tárcát, tanulmányt, riportot írtam a fiatalokról, magyar sorskérdésekről, de az égetően súlyos brazil szociális problémákról is. Az 1949- ben megalakult Könyves Kálmán Szabadegyetem munkájába közvetlenül megalakulása után intenzíven bekapcsolódtam, később irodalmi dékánjává, majd vice-rektorává választottak. Meleg barátság fűzött Kögl Szeverin bencéstanárhoz, a szabadegyetem rektorához és alapítójához. Fáradhatatlan munkássága példamutató volt mindannyiunk számára.

Számos érdekes előadás, szimpózium, vita emlékét őrzöm. Köztük a legfontosabbnak dunamedencei előadás-sorozatunkat tartom, melyre a magyarokon kívül osztrák, horvát, cseh és román előadókat is meghívtunk. A szimpózium záróhatározata a történelmi kibékülést és a dunamedencei népek összefogását sürgette.

Itt, egy pillanatra megszakítva a mondanivaló fonalát, erdélyi barátomnak azt válaszolhatom, hogy magyarnak megmaradásunk nem a véletlen szeszélyes műve, hanem tudatos, állandó, tervszerű erőfeszítés eredménye. Ezzel a küzdelemmel teremtettünk magunknak egy „Nyugati Magyar Közösséget”, melynek kapuja abban a pillanatban tágra nyílott, amikor munkahelyünk kapuján kiléptünk. Ennek a Közösségnek nincsenek földrajzilag meghatározható koordinátái, még kevésbé határai. Tagjainak mozgása szerint, a Közösség által elfoglalt terület-törmelékek: „random” helyzetű, ritkuló és sűrűsödő pontok, szétszórt otthonok, intézmények állandó váltakozása. A hozzá tartozó személyek soha nem veszthetik el azonosságukat, mert igazolványaikat nem a belső zsebükben, hanem a szívükben hordják.

Maradtak keserű emlékeim is. Nem tudom

ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám 33