Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

1996 az éfordulók esztendeje. Nekünk is, akik immár negyed százada seregiünk össze, évről-évre, a Magyar Baráti Közösség zászlaja alá, hogy táborozásainkon gyülekezetét alkotva, lélekben egyek lehessünk, ha csak pár napra is, az ősi földön élő, és a világ minden tájára szétszóródott népünkkel. Aki ünnepelt már velünk, tudja, mekkora távolságokról jönnek a barátok, régiek és újak, önként jelentkezők és meghívottak, költséget és fáradságot nem kímélve, csupán a közös élmény ígéretére. S aki magyarember nálunk egyszer megfordult, arról azt tartjuk, hogy csak ásó-kapa választ el minket tőle.

Manapság divat a „másságáról beszélni. Nekünk a kezdettől fogva ez az elemünk. Más emigráns csoportosulásoktól eltérően nem voltunk soha politikai szervezet. Nem akartunk tömegmozgalmat alkotni, de értelmiségi elittársulatot sem. Vállaljuk egymást, valljuk és gyakoroljuk a toleranciát. Nem magyarkodunk: a magyarság számunkra nem faji-nemzeti, hanem etikai kategória. Vallási alapokon állunk, ám ezek az alapok nem felekezetiek, tehát nem is ökumenikusak.

Magyarországi és kisebbségi barátainkért kiálltunk akkor, amikor ezért itt kígyót-békát kiáltoztak ránk. Meghívtunk, meghallgattunk, ha tehettük, segítettünk olyanokat, akiket valamiért már távolról megszerettünk: anyagilag, lelkileg, erkölcsileg. Mint egyének, és néha csoportosan, politizáltunk is, ha értelme volt: így pl. vannak érdemeink abban, hogy a Magyarok Világszövetsége megújhodva átélte a rendszerváltást, s hogy emigrációs magyar nyomásra nem oszlatták fel. S az elsők és a legelszántabbak között voltunk mindig, amikor a magyar kisebbségek ügyéről beszélni kellett, vagy menekültjeink érdekében szót emelni, még a Népköztársaság korában, és azóta is.

Mások voltunk, mások vagyunk. Ebből következik, hogy nem örvendünk népszerűségnek minden magyar berekben. Nem úszunk az árral, nem állunk glédába. Gyengéinket, bűneinket nem fogjuk másokra, de magunkkal szemben sem vagyunk igazságtalanok. 56 emlékét tiszteljük, de boldogok vagyunk, hogy a várva várt fordulat békésen ment végbe. A mindenkori nehézségek, bajok fölött nem hunyunk szemet, de a manapság megszokottnál nagyobb optimizmussal tekintünk a magyar jövőbe. Boszorkányokkal pedig, mivel nincsenek, nem foglalkozunk.

Huszonötödik évfordulónkon, negyven évvel 56 után, a 12. magyar század küszöbén úgy érezzük: csak ezzel a mássággal, másképp látással, etikai tartással maradhatunk továbbra is értékes része a magyarságnak, melyhez mi nem csak a sors kényszeréből, de szabad akarattal, meggyőződésből is tartozunk.

4 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám