Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

Csernátontól a Reménység taváig

Cseh Tibor

Mikor a nagy erdőn kimész, Arra kérlek, vissza ne nézz, Szüvednek ne legyen nehéz, Hogy az idegen főidre mész.

(Csíkménasági népdal)

Negyvenhat éve élek távol a hazámtól. Negyvenhat év: majdhogy egy emberöltő! (A középkorban az átlagos életkor nem érte el a negyven évet.)

Legutóbbi erdélyi utam során egy székely újságíró barátom megkérdezte: Miért hagytam el a hazámat? Hogyan maradtam meg magyarnak? S lett-e valami haszna a magyarságnak abból, hogy idegen földre mentem?

Talán kiderül az alábbiakból.

Szülőfalum Alsócsernáton, Háromszék megye északkeleti részén fekszik, ahogy mifelénk mondják: Felső-Háromszéken. Valójában nem így ejtik ki, erős tájszólásuk van, különösen a kicsi gyermekeknek s valahogy eképpen hangzik: Fásó- Háááromszéken. Háromszéki viszonylatban nagy falu, közel kétezer lélek lakik benne, főutcája hosszan kanyarog a kézdivásárhelyi országúiról fel a bodoki hegyek közé. Népdal is megörökítette a nevét, bár a falusiak már elfelejtették:

Csernátoni csendes patak,

Márkosfalva felé matat.

Nincs miért siessen a patak, kiért már a Bodoki-hegységből, nem hajtja a föld vonzóereje, szép lassan cammog, a háromszéki medence termékeny iszapját tologatva maga előtt. A falunak két büszkesége van. Az egyik persze Bőd Péter, Árva Bethlen Kata egykori udvari lelkésze, aki Csernátonban született. Termékeny író volt Bőd Péter, sok könyvet írt, hazafias és protestáns szellemű munkáiért műveit el is kobozta a császári önkény. Könyvei közül a legjelentősebbek az Erdélyi Féniks, melyben Tóthfalusi Kis Miklós „híres nyomdász emlékezetét” örökítette meg. A másik a Magyar Athenas, az első magyar irodalomtörténet, mely 1766-ban jelent meg, és 500 magyar író nevéről és műveiről adott számot. Mindezeket megtudod a falu másik büszkeségében, a Csernátoni tájmúzeumban. Ennek a

múzeumnak a keletkezése valójában történelmi rendellenesség, ha úgy tetszik csoda, valamilyen aberráció, mely ezúttal a magyarságnak kedvezett. Ugyanis ez a múzeum a Ceau§escu érában jött létre, teljesen szabályosan, szürke szerénységgel, elhelyezve a már évtizedek alatt összegyűjtött, padlásokon rejtegetett hagyományanyagot. Egy kisajátított Damokos-kúriát sikerült visszaszerezni erre a célra. Azóta már Erdély- és Magyarország-szerte ismert zarándokhelye a Háromszéket meglátogató magyaroknak, és a sok külföldi turistának is, különösen a hollandoknak és svájciaknak.

Mindig, amikor hazamegyek, többször meglátogatom a csernátoni temetőt. Egyszerű székely falusi temető, horpadozó sírhantokkal a falu felett, egy domboldalban, ahonnan panorámikus kilátás nyílik a háromszéki medencére, és a Kárpátok félkörívére, amint Komandó táján a Keleti és a Délkeleti Kárpátok összeölelkeznek, s védő karolással körbefogják a síkságot. Vadvirágok, folyondár, vadrózsa, körülzümmögnek a méhek. Béke és csöndesség. A sírköveket böngészem. Sok feliratot feljegyeztem magamnak. (Egyszer írni is kell majd róluk.) De van kettő közülük, amit fényképekkel és egyéb emlékekkel együtt a falumról őrzök egy albumban. Az egyik:

Szilveszter Mihály (1850-1931)

Sántha Zsuzsánna (1859-1939)

70 évig főidet törtünk,

7 gyermeket fölneveltünk.

4 az ősi földet védte,

2 életét adta érte 1 a Krisztus katonája:

Bízunk Isten irgalmába.

A másik nehezen olvasható, 170 éves titkot rejteget:

Itt fekszik két virágszálatska,

Néhai Mátyás László és Sáratska

1826 dik esztendőbe...........

(a többi olvashatatlan)

A sírok orientációja a mai napig kelet-nyugat irányú. A fej mindig kelet felé. Ki tudja, hány ezer év óta.

Ebből a faluból indultam el gyermekkoromban világ útjára. Helyesebben, nem indultam, hanem vittek. Hatodik évemet töltöttem be akkor. Családom csernátoni ága, a Csehek megőrizték a régesrégmúlt matriarchátusának emlékét. Az egész családot érintő ügyekben a család legidősebb nőtagjának a szava volt a döntő. Amikor Anghe-ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám 29