Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)
1996 / 1. (126.) szám
MAGYAR BARÁTI KÖZÖSSÉG MAGYAR HÉT 1995 ZÁRÓN YILATKOZAT A Magyar Bar‘áti Közösség 1995. augusztus 19. és 26. között tartotta huszonnegyedik Magyar Hetét, az Ohio államban lévő Lake Hope-nál, mely az elmúlt negyedszázad alatt észrevétlenül Reménység tavává változott. A mi célunk a Hereford-ban elhangzott hívogató óta magyarságunknak amerikai környezetben való megtartása és továbbfejlődésünk munkálása. Munkánkat kezdettől fogva a történelem által szétdarabolt, szétkergetett és ősi földjéről elűzött népünk lelki-szellemi egységének helyreállítása vezérelte. A hideg háború reménytelennek tűnő korszakában léptünk a történelem színpadára nyugati szétszórtságunkban. De az egymás iránti szeretet gyakorlásában sem a vasfüggönyt, sem a trianoni határt nem fogadtuk el választóvonalnak. A diaspora-lét tudatos átéléséből ered folyóiratunk neve is: ITT-OTT. Találkozóink témája az elszakított magyarság küzdelmeinek támogatása, ifjúságunk megtartása és a magyar művelődés körül váltakozott. Az idén a művelődésre akartuk helyezni a főhangsúlyt. Mint ezer év alatt annyiszor az építő szándékokba, a mi terveinkbe is belegázolt a történelem. 1995- ben megint kiújultak a magyar nemzet történelmi sebei. Ellenfeleink leplezetlenül három és félmillió magyar etnikai megsemmisítésére törnek Pozsonytól Bukaresten át Belgrádig. A Magyarok Világszövetsége a történelmi változások után az újjászületés nehézségeit legyőzve, egyre határozottabban kezdeményező és egyeztető szerepet vállalt a magyarság létküzdelmében. Bakos István, a Szövetség főtitkára elhozta közénk — élő képekben a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek hívó szavát, a „debreceni lármafát”. A debreceni gyűlés azóta történelmi jelentőségűvé nőtt: ma a Pilvax-kávéház helyébe, vagy az 1956-os műegyetemi gyűlés örökébe lépett. A video képein nézők és szónokok között legalább két tucat olyan arcot ismertünk fel, akiket az elmúlt évtizedek alatt meghívtunk konferenciáinkra, hogy együtt töprenghessünk közös problémáinkon és a cselekvés lehetőségein. Debrecenben felharsant a kiáltás: „Segítsetek megmenteni anyanyelvűnket, iskoláinkat, és visszanyerni 75 éve eltiport emberi méltóságunkat.” A határon túli magyarság megmaradását célzó debreceni határozatokhoz a Magyar Baráti Közösség szíwel-lélekkel csatlakozik és mindent elkövet, hogy a világ figyelmét felhívja a Jugoszláviában, Romániában és Szlovákiában folyó, erőszakosan felgyorsított asszimiláció aggasztó jelenségeire, új iskolatörvényekre, jogfosztó rendeletekre, melyeknek egyetlen célja az ott élő magyarság tervszerű megsemmisítése: a nemzetgyilkosság („cultural genocide”). Hasonló aggodalommal szemléljük a megvert szerb hadsereg által Horvátországban otthonaikból kiűzött szerb menekülők tömeges megjelenését a Bácskában. A megrémült lakosságnak 1994 szörnyű emlékeit idézik fel, amikor a szerb partizánok 40 000 ártatlan magyart kegyetlenül meggyilkoltak. A délvidéki magyarság érdekében ebben az órában minden erőnket latba kell vessük. Hogy minél hatékonyabbak lehessünk, elhatároztuk egy azonnali magyar elektronikus fórum megszervezését, hogy azt a magyarság védelmének szolgálatába állíthassuk Washingtontól Brüsszelig, Budapestig, Strasbourgig, Belgrádig, Lendváig, Ungvárig és Pozsonyig. Másfél évszázada a „Tengerre, magyar!” jelszó buzdította tettre a kor magyarjait. Most a Reménység-tavától hív a sürgető szó: ’’Internetre, magyar!” Nem hagyjuk a történelmet és a technikai fejlődést a körmünkre égni. Befejezésül szeretnénk hangsúlyozni, hogy noha a magyar kormány alkotmányos felelőssége 10,5 millió magyar állampolgárra terjed ki, történelmi felelőssége 15 millió magyar előtt van. Arra kérjük, hogy ezt figyelembe véve hozza meg döntéseit. Kelt Ohio államban, a Reménység-tó partján, 1995. augusztus 25-én. 28 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám
