Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)
1996 / 1. (126.) szám
Dr. Tarján Gábor: Népművészetünk Mindennapi hagyományok-csernátoni Dr. Tarján Gábor néprajzkutató népművészeti előadása talán az 1995. évi nyári konferencia legérdekesebb mondanivalóját tartalmazta, a mindannyiunk által kedvelt népművészetről. Az előadó mint tízéves gyermek, testvérével együtt részt vett a forradalomban. A Rákóczi Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Egyetemen bölcsészetből és néprajztanításból nyert képesítést. Ugyanott szerezte meg meg doktorátusát is a népi építészetről írt tanulmányának megvédésével. Dr. Tarján Gábor több mint két évtizede tanít a Képzőművészeti Főiskolán. Nemcsak előadásokat tart a magyar népművészet történetéről, hanem aktív tevékenységgel kutatja a népi kultúra fennmaradásának lehetőségeit a modern, urbanizálódó életben. Amerikai kőrútjának kettős célja volt. Egyrészt be akar számolni saját munkásságáról, kutatásairól, másrészt meg akaija ismerni a Nyugaton élő magyarok közösségeinek életét. A kulturális antropológus szeme mindenütt kiteljed az ember vizsgálatára. Dr. Tasiján valóban lebilincselte hallgatóit. A tanár urat különösen érdekli az ősi magyar kultúra és annnak rokon vonatkozásai. Az előadást rendkívül érdekes vetített képek illusztrálták. Előadása elején dr. Tarján alapvetően foglalkozott azzal, hogy mit nevezhetünk magyarnak. A „magyar” fogalmát meg lehet határozni nyelvészetileg, az embertan (antropológia) eszközeivel, és a kultúrájával. Mivel nyelvünk és faji összetételünk kevert, a kultúrához való kötődésünkkel tudjuk kifejezni magyarságunkhoz fűződő érzelmeinket. Népművészetünk közösségi jellegénél fogva kultúránk egyik legfontosabb és egyben legősibb rétege. Az előadó ezután magát a népművészet fogalmát igyekezett tisztázni. Sokan azt hiszik, hogy a népművészet csupán turisták számára készülő motívum-halmaz felhasználása, aminek eredményeképpen a díszített tárgyakat az érdeklődőknek eladják. Valójában ez már nem is népművészet, mert a népművész egyéni és hasznos tárgyakat készít, nem tömegárút. A népművészetnek ez a fajtája a legjobban ismert, ez látható és vásárolható az üzletekben, megtalálható szép kiállítású, ajándéknak szánt könyvekben. Van azonban a népművészetnek egy mélyrétege is, mely sokkal kevésbé ismert, és évszázadok felgyülemlett tapasztalataira támaszkodik. Ez az átöröklött hagyomány a mindennapok hagyománya — mely a szürke hétköznapok használati eszközeinek megformálásában és díszítésében jelentkezik. A népi kultúrában úgy rakódnak egymásra és őrződnek meg az egymást követő korok kulturális behatásai, mint a kőzetek geológiai szelvényeiben az egymást követő rétegek. A népművészetben egy évezredes múltra visszatekintő láthatatlan „múzeum” kincsei tárulnak fel. A forma- és motívumkincsben évezredek hagyománya és művészi ízlése kap kifejezést. Ennek az ősi gyökerekből táplálkozó népművészetnek a kutatása dr. Taiján igazi munkaterülete. Roppant érdekes dia-képek vetítésével illusztrálta előadását. Láttunk obi-ugor tarsolyt, mely tűzcsiholó szerszám tartására szolgált. Egy lőporszaru a XVII. századból mardt fenn; karcolt díszítése forgó napkorongot, és emberalakot ábrázolt. A pásztorkodás ősfoglalkozás lévén, a legősibb darabok pásztorok munkáiból kerültek elő. A kirgiz pusztákról kumisztartó tömlő is szerepelt a képek között. Az előadó rövid betekintést nyújtott a szimbólumok jelentésébe is. Láttunk Miska-kancsót is, amit halotti torokon használtak, talán átöröklött emlékére azon ősi szokásnak, amikor a halott vezér koponyájából ittak, hogy annak bátorságát, erejét, tudását továbbvigyék magukkal. A mézeskalácsokon azért volt huszár, hogy a katonáskodásból ép bőrrel kerüljön haza a fiú. Hatalmas területen elterjedt motívum a forgó nap (svasztika), melynek oltalmazó, védő jelentése volt, akárcsak a tükörnek. A svasztika szimbólum kialakulása a közelkeletre és a bronzkorba visz vissza. A korszak fejlődő mértani ismeretei hozták létre a másképpen „forgó rózsának” is nevezett mértani szimbólumot. Különösen csontfaragványok, karcolt szarumunkák kedvelt motívuma volt pásztorainknál. Gyakran előfordul mint körbe beleépített rozetta is. Sokféle szimbolikus értelme volt. így például középkori Golgota-ábrázolásokon a kereszt jobboldali szárán mint a nap ábrázolása szerepelt. Nálunk különösen a lőporszarukon és dunántúli mángorlórudakon gyakori. A képeken nemcsak a magyar népművészet sok szép alkotását szemlélhettük, hanem annak a 26 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám
