Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

gátlástalan nacionalista rezsimek kerülnek hatalomra. Ezek nem riadnak vissza attól, hogy választóikat magyarellenes programokkal mozgósítsák, sőt attól sem, hogy ezeket gyakorlatba ültessék át (lásd: marosvásárhelyi magyarellenes pogrom, 1990. III. 19-20.).

A külvilág Magyarországot a „legvidámabb barakk” propaganda klisé ellenére sem emlegeti a vidámak klubjaként, hanem inkább magába forduló, túlságosan nagy szociális destabilizációjú nemzetként könyveli el. A komor hangulat mélyen beivódott a magyar kultúrába is. A magyar kultúra az elhagyatottságot éneklőknek, a vésztőknek prominens helyet biztosít. A magyar kultúra terhelt az önszánakozó metaforáktól (az „egyedül vagyunk”, „gyöngykagylók”, a „ködbe hördülő szarvasok”, a „magányos cédrus” és egyebektől). Magyarország tele van bukott forradalmárok szobraival, képeivel. A poszt-kommunista magyar kultúra továbbműveli e torz „szomorúan magyar” képeket. Tanulmányozni kell: kik és milyen céllal teszik ezt. A nemzet gondolkodó rétege, a magyar értelmiség zöme nosztalgiás, köldöknéző, illúziók világában élők társasága, zsákutcákat javasol a bajok orvoslására:

•a magyarságot „vissza Európába” kívánó, tartalmától megfosztott jelszavak ismétlő dadogása;

•„a dunai együttműködés, a jószomszédi viszonyok” propagálása, míg a magyarság rovására a Kárpát-medence központja felé gravitáló expanziós politika újabb-meg-újabb sikereket eredményez. A szomszédországok indirekt stratégián alapuló taktikája ellen a magyarság még mindig nem találta meg az ellenszert.

(Indirekt stratégia az a politikai, hadászati tudomány, mely egy érdekcsoport, nép, nemzet küzdelmének tervezése és irányítása során olyan eljárások, szabályok összességét alkalmazza, melyek az ellenfél előző lépéseinek elemzésén alapulnak, de a küzdelem valós távlati és közeli céljait tökéletesen álcázzák.)

Az első világháború utáni magyarországi Entente misszió vezetője az amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz naplójából vett idézet kitűnően jellemzi az utódállamok által alkalmazott indirekt stratégia jegyeit:

1919. november 13. Tegnap reggel megjelent az újságokban a román főhadiszállás jegyzéke, amely szerint nagy mennyiségű élelmiszert szándékoznak szétosztani Budapest lakosai között. Ezután jellegzetes román stílusban betörtek a magyar kormány tulajdonát képező élelmiszerraktárakba, mindenfelé szétosztogatva ezeket a készleteket, ezáltal teljesen felborítva Budapest adagolási rendszerét, mint nemzetközi emberbarátok... kirámoltak néhány vállalati konyhát, majd kirabolták egy közeli étterem élelmiszerkészletét és összecsődítettek nagyszámú gyermeket, hogy lefényképeztessék magukat a szegények etetése közben. Mivel nem volt a közelben fa, összeszedtek néhány újságot, beletömték azokat a tűzhelybe, s míg azok égtek, gyors fotót csináltattak, hogy teljessé tegyék a képet.

A magyarság visszaszorítása minden oldalról — és belülről — tovább folyik az indirekt stratégia teljes eszköztárának bevetésével. A bős-nagymarosi vízlépcső és a Duna elterelése a szlovákoknak újabb nyomáseszközt adott a kezébe a magyarsággal szemben. Magyarország szemet hunyt a csallóközi magyarok szülőföldjének elrablásához, a magyar-szlovák államhatár Szlovákia javára történt kiigazításához. Ennek a hátrálásnak azonban magas ára lesz, hiszen a Duna elterelése veszélyezteti Nyugat-Magyarország édesvízi ellátását. Szakértők szerint az édesvíz hiánycikk lesz a világon.

A magyarság számára nem ismeretlen az indirekt stratégia alkalmazása a saját érdekek megvalósításának érdekében. A dualizmus alatti Magyarország vezető rétege az osztrák-magyar Monarchia leghűségesebb védelmezője volt. Nem azért, mert a magyarok dunai patrióták, illetve Habsburg-rajongók voltak, hanem azért, mert Ausztria a közös költségek hetven százalékát fedezte, míg Magyarország csak harminc százalékát. így Ausztriából Magyarországra folyt a pénz. A dualizmus tehát magyar érdek volt. Igaz azonban, hogy a magyarság a trianoni konstelláció ellen még nem dolgozta ki, tehát nem is alkalmazza az indirekt stratégia elveit.

Magyarország a két világháború közötti korszakban, hogy ellenálljon a trianoni hatalomszerkezetnek, a direkt módszereket alkalmazta. Az Apponyi-féle kultúrfólény hangoztatása nem vezetett és nem is fog egymagában eredményhez vezetni. A nemzetközi kapcsolatok érdekek alapján fogalmazódnak meg és nem erkölcsi-kulturális alapokon. A direkt stratégiát erős hadsereg hiányában lehetetlen alkalmazni.

Nincs is rá szükség, mert a magyarságnak vannak más nyerő kártyái.

20 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám