Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
Erdély felé mutat egy halovány csillag... Beszélgetés Vígh István képzőművésszel Sylvester Lajos, Sepsiszentgyörgy [A művész házaspár Ceauqescu rémuralma idején szökött ki. Romániából és New Yorban telepedett le. Jelenleg Magyarországon tartózkodnak és latolgatják az Erdélybe hazatérés lehetőségeit. Az alábbi beszélgetés Debrecenben folyt le - szerk.j Vígh István alighanem körtáncba kezdett a szülőföldön. Sok évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgytől New Yorkig hagytak maguk után nem éppen egyenesvonalú kondenzcsíkot, később aztán az északi félteke teleit ausztráliai nyarakra változtatták, és felváltva éltek Eszak-Amerikában, meg az ötödik földrész Quenanbeyan nevű városában. A 89-es fordulat után már 90-ben Sepsiszentgyörgyön hunyorgott a napba. Komandóra kívánkozott, ahol újraindult a diktatúra éveiben betiltott magyar irodalmi tábor. Az RMDSZ, egyáltalán a romániai magyarság újjászületésének pillanatai voltak ezek, kértem is Domokos Gézát, az RMDSZ friss elnökét, látogatná meg a jövendőt, ott fenn, Komandón, a Lakóca tövében, mert a magyarság sorsát nemcsak Bukarestben döntik el majd, hanem a szellemi önépítés efféle hegytetős táborozásain is. Vígh kamerája előtt hosszú interjút is készítettünk Domokossal a nagyvilág számára. Bár én akkor azt hittem, hogy baráti szükebb kör családi videós játéka lesz az egész. Elettársával, Dukász Anna művésznővel, a sepsiszentgyörgyi színház volt igazgatónőjével végignézik majd. Amikor Komandó fölött, a szépnevü Laur hegy felső fertályán megkezdődött a népdalverseny, lenn a magashegyi községben leállt a forgalom, hisz hegyek között köztudomásúan jó az akusztika. Volt aztán Vígh búcsúztató is; versenyen kívül elénekelték az Elindultam szép hazámból kezdetüt. A „vendégnek” még a hegy lábánál is némán folytak a könnyei, s mondám akkor neki: vinné el az ördög az egészet, mi még arra sem vagyunk képesek, hogy ilyen élményt rögzítsünk. Nincs amivel. Nem a világvárosokat irigylem tőled, hanem a videó masinát. Fél év múltán Uj-Zéland szigetéről, Auckland városából jöttt: a komandói film megnézése után Pap Szilárd és felesége, Aranka gyűjtést rendeztek a komandói tábor javára. Összegyűlt akkora összeg, hogy abból futja egy videokamera vásárlására. Ezzel Vígh Istvánt bízták meg, mert New Yorkban olcsóbb az efféle. A készüléket és egy videó lejátszót a háromszéki Mikes Művelődési Egyesületnek ajándékozták, azzal a feltétellel, hogy szolgálja ez a felszerelés a mindenkori komandói magyar irodalmi tábort is. Nos, Vígh Istvánék jelenleg Debrecenben, a Nagyerdő mellett bérelnek lakást. Innen indult a hajdúböszörményi, gyergyószárhegyi és más képzőművészeti alkotótáborokba. Új lakásában találkoztam vele, ugyanis a jó aucklandiak újra összeszedtek félezer dollárt a Mikes egyesület számára. Az összeget olyan fénymásoló beszerzésére kellene fordítani, amely diáklapok sokszorosítására is alkalmas volna s a diáktáborok egyéb másolásra váró feladatait is megoldaná. Ehhez nyilván ez az összeg nem elegendő. De valahonnét mindig el kell indulni. Vígh Istvánt, a mostanság Debrecen és New York között ingázó hazánkfiát faggatom: — Miért is települtél éppen ide, Debrecenbe? — Azért, mert ez igen közel van Erdélyhez. Itt a határ, órányi járásra, — Itt is születtél valahol, a környéken. — így van. Ugocsa megyében, Halmiban, ami most Romániához tartozik. Hármas határ van ott is: magyar-ukrán-román. Megtörténhet, hogy ez a hely sem végleges, mert Annával éppen most kezdtünk el egy tárgyalást: ha mások meg tudnak élni otthon, Erdélyben, miért ne mennénk mi is haza? Bármennyire is nehéz meg nyomorúságos az a hely. Az ember, ahogy közeledik a sírhoz, vágyakozik hazafelé. Nekem még egy háromszobás lakás sem kell, mint ez, elegendő egy lyuk is, ahol rajzolni meg festeni tudok. — Körözöl tehát a szülőföld körül. Ezt a munkáidon is észre lehet venni? Megfigyelhető valamilyen tematikai változás? — A magyar sorsot festem, úgy, ahogy én tudom, az én szárazságomban. Mert az az aszály, ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám 37 Szépművészet
