Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
nem is hittek az indiánok pusztításában, azt a csata hevében nem lehetett megmagyarázni. Emelkedett az út, már a hegyek lábdombjaira kapaszkodtunk. A kocsi nagy motorja meg sem érezte az emelkedőket. Gyuri biztosan, jól vezetett, s míg beszélgettünk figyelte az út kanyarulatait. Zivataros idő járhatta fenn, mert ezüst és sötétszürke felhők drámai kontrasztjai tekeregtek egymás körül a hegyek oldalain. Ahol elvékonyodtak, ott látni engedték a sötét erdők, s havas csíkok változatait, vagy váratlan fordulattal az ég kék foltját. — Arra vannak a Red Lodge-i lefutók — mutatott Gyuri a hegyek felé. Montana egyik legismertebb síelőhelye, a Red Lodge Mountain, kb. 3 mérföldre esik nyugatra a hasonló nevet viselő helységtől. A helység felé hegyi mezők szegélyezték az országutat. Rajtuk ridegen nevelt marhák legelésztek. Az ég itt nyitott volt, s a levegő friss, olyan, mint tavasszal, mikor a máramarosi völgyekben a Kőhát felé mentünk. Ide lehetett érezni a havas lehelletét. Ahogy az északról a 212-es úton begurul a kocsi Red Lodge-ba, az első amit a látogató észrevételez egy hatalmas, fából faragott totem oszlop. Nagy indián fej dominálja a kompozíciót. Vájjon melyik indián főnök mását faragták emlékbe az indián mesterek? Érdekes fogadtatás. Persze, ez nincs messze a rezervációtól. Mondtam, álljunk már meg, itt képet kellene csinálni. Odaállunk az indiánfej mellé, s a fába merevített vonásait magunkkal visszük emlékbe. Pózokba álltunk, fényképező gépeket kattogtattunk, mikor eszembe jutott, meg kellene nézni, ki faragta ezt az emlékművet. Talán a művész belevéste nevét. Nem nézett ki naiv műnek, a faragás gyakorlott mester munkájára vallott. A szobrász neve valóban oda lett vésve a szobor alsó részére: „Peter Tóth”. Az államat úgy emlékszem két kézzel igazítottam vissza a helyére. Mindenre számítottam, csak erre nem. Ez a magyar meg hogyan került ide? Mikor járt itt, s miért örökítette meg az indiánt? Vájjon őt hogyan vetette ki a szülőföld? S itt lakik-e még? Bementünk a városka könyvtárába. A könyvtárosok gyakran sokat tudnak a helységek történetéről. Bob Moran, a könyvtáros szívesen beszélt a totem oszlopról. Igen, Peter Toth magyar volt, fafaragó művész, Magyarországról jött valamikor, talán az ‘56-os felkeléskor, amikor olyan nagy bajok voltak ottan. Szerette az indiánokat, s így akarta kifejezni tiszteletét Amerika őslakói iránt. Már sok ilyen totem oszlopot faragott. Az volt az álma, hogy az Unió minden államában felállít egyet. Az utolsót a múlt évben állította fel Hawaiban. Rendszerint beköltözött egy helységbe, s ott élt, amíg a szobrot be nem fejezte. A helyet, ahová a szobrot tervezte, gondos tanulmányozás után választotta ki. Itt is a város egyik prominens helyét választotta a totem oszlop helyének. Az út mentén, amely a Yellowstone Park északkeleti bejáratához vezet. A városka megszerezte a helyet, mert ilyen ajándékot nem minden nap adnak még kedvelt téli kirándulóhelyeknek sem. Turisták fotózzák sűrűn, mint a város egyik nevezetességét. Mutatott egy könyvet is, melyet Peter Toth írt, az „Indian Giver” címmel, s 1980-ban adták ki Lincolnban, Nebraskában. Most Wisconsin, vagy Illinois államban él, de hogy merre, már Bob Moran sem tudta. Magyar álmok a USA minden államában... Red Lodge után egyre emelkedett az út. Zöld völgyekből — hol friss patakok futottak az ellenkező irányba — felfelé, a hegyoldalba vágódott az út. Belefaragták az emberek. Néhol kisebb, olvadás-okozta kőomlásokat került ki Gyuri. A 30 ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám
