Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
kilátás tágult, a hallgatag, konok hegyoldalak hatalmas tereket tartottak fogva. Az út itt már a hegy meredek oldalára kapaszkodva kúszott felfelé. Félősen tapadt a hegyoldalra, le sem nézett a mély szakadékokba. A hegy meredek oldalain erős sziklaormok álltak örökös vigyázzban, kimagasodtak a lágy vonalú sötétzöld ponderosa fenyők közül. Néhol felhők lógtak be a sziklafalak közé, s ahogy a szél a szikláknak terelte őket, fényes-nedvesre törölték a mérhetőségből kinőtt köveket. Mi is átmentünk egy-két felhőcsomón, aztán le kellett álljunk, mert az út le volt zárva. Valamikor, egy nyárközépen, Gyuri átvitt bennünket a hágókon, de most nincsenek nyitva a hágók, ott még a hó uralja az ég felé vezető földi utakat. Kiszálltunk, fényképeztünk megint, s vacogtunk. Hideg volt a fenséges ég közelében. A felhők egy része elenyészett, s a tér alján a tekergő út eltűnt a zöldülő mezők között. Felhők is, út is belevesztek a messzibe, mint a vadnyugatra vetődött magyarok. Észrevétlen a szemüvegem alá nyúltam, s megtöröltem a szemem. E képletes felhőfoszlányokat sajnáltam, ezeket a szellemmel teli, mindent újraformáló, álmokat kergető, de elenyésző foszlányokat. Csendben fordultunk vissza. Gyuri előrehajolva, óvatos gonddal vigyázta, hogy a kocsi biztos talajon haladjon lefelé. Itt nem lehet büntetlenül hibát véteni. Elmentünk Red Lodge mellett, a magyarfaragta indián totem oszlopnál most nem állt senki... Hazafelé megnéztük Gyuriék tanyáját, itteni szóval „ranch”-ét, a Yellowstone folyó völgyében, ahová végleg le akar telepedni. Félsziget a csillogó folyókanyarban. Jó a föld, mint otthon a Tisza volt árterületein. A nagy fákra, melyek olyanok mint az inokai révnél a fák, már madárházakat rakott. Rendelt fiatal fácánokat, melyeket elengednek itt. Hatvan holdon egyelőre lucernát vetettek. Az emberi rendszerhez nem szokott, vadul terjeszkedő bokrokat kemény munkával kitisztították, s a ranch-en keresztülfolyó patakot tóvá lassították, hogy ott vadkacsák és vadlibák biztonságban kelthessenek. Elültettek kézzel 500 fenyőcsemetét szélfogónak, meg gyümölcsfákat ember-etetőnek. A ranch-en van 18-20 őz, azoknak hagyott majd száz holdat, hogy ott meghúzhassák magukat. Nem lövöldöz rájuk már, mint fiatalkorában. Pihenteti a fegyvert. Ahogy visszaindultunk Billingsbe, az ízes magyar vacsorára gondoltam. A meleg emberi hangulatra, mely jólesik a hidegen süvöltő, felhőkeverő hegyi levegő után. S gondolatban egy kicsit megöleltem öcsémet, aki itt, a messze Vadnyugaton meleg otthont teremtett. Egy kis magyar szigetecskét, némelyeknek menhelyet. □ ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám 31
