Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 2. (125.) szám

dezték. Azért hozták létre, hogy diákjainkat előkészítsék megszakított tanulmányaik befejezésére, amerikai főiskolákon és egyetemeken.

Örömmel üdvözöltem őket Amerika nevében, hangsúlyozva, hogy társaikkal együtt valóban megvalósították Petőfinek egy évszázaddal előbb született látomását:

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez.

A forradalom után

Ennek az egyedülállóan sikeres, gyorsított nyelvtanfolyamnak a befejezése után, melyben Chászár Ede és Olgyay György kiváló közreműködése nagy segítségemre volt, újabb szabadságot kaptam a Hadsereg Nyelvtanító Intézetétől. Arra kaptam, hogy mélyrehatoló interjúkat folytassak a Szabad Európa Bizottságban, a New York-ban és a környéki városokban tartózkodó magyar menekültek közül különböző szempontok szerint kiválasztott személyekkel.

A Szabad Európa Rádió és Sajtó főképpen lélektantanárokból és társadalomtudósokból összeszedett független különbizottságot hívott meg az 56-os magyar társadalom és a belőle kisarjadt szabadságharcosok mivoltának, jellegzetességeinek felmérésére. A tanulmányuk legfőbb forrása a forradalom után ide menekültek sokaságának tüzetes kikérdezése volt. Erre a célra sok tudományos szempontból vizsgálódó kérdőívet állítottunk össze.

Ugyanakkor a CIA-nek (az USA központi hírszerző szervezetének) a szakemberei megfogalmazták a kérdéseknek egy másik csoportját, hogy megkíséreljék a felkelés átfogó történetét megszerkeszteni és szabad elhatározásból való létrejöttének mértékét megállapítani.

Ezeknek a kérdőíveknek a segítségével mondattam el a forradalomban vezető szerephez jutottakkal (és sok más menekülttel) forradalom előtti és alatti élményeiket, életkörülményeiket, véleményeiket, reményeiket, stb.

Miközben ezeket a beszélgetéseket folytattam, örömmel láttam, hogy milyen óriási változásokon ment át az amerikaiak magatartása a magyarok iránt: a mi diákjainkon kívül, akiknek amerikai felsőfokú intézményekben való továbbtanulását nagylelkű ösztöndíjak fedezték, az interjúimban megkérdezettek legtöbbjét olyan állásokban helyezték el, melyek megközelítőleg öszszhangban voltak magyarországi

tanulmányi hátterükkel és hivatási gyakorlatukkal.

Egy teljes évet töltöttem el ezekkel a mélyrehatoló interjúkkal és az 1956-os forradalom résztvevőitől és szemtanúitól szerzett értesülésekről írott beszámolókkal. Ezt követőleg elfogadtam egy tanári állást egy Pennsylvania-i főiskolában, az általános nyelvészet és német nyelv és irodalom tanszékén.

Hallgatóim minden új évfolyamának ily módon mutatkoztam be: „Az urak hallják az én idegenszerű kiejtésemet s kiváncsiak, hogy mi lehet a hátterem. Válasz helyett feladok egy találós kérdést: abból a nemzetből származom és abban az országban nőttem fel, mely egyesegyedül kelt fel az egész nemzetet átfogó forradalomban a szovjetorosz megszállás és a totalitárius kommunista uralom ellen. Győztesek voltunk mindkettő ellenében. Öt napon át a világ (és különösen a Szovjetunió) csodálkozására újból szabadok lettünk. De akkor a Szovjetunió háborút indított ellenünk és nemzetünket újból leigázta, miközben az úgynevezett szabad világ cserbenhagyott bennünket.”

A hatvanas években nem volt rá szükség, hogy az eseményekről világosabban beszéljek. Diákjaim könnyen ráismertek a magyar nemzetre. Azután általános hanyatlás következett. Evről-évre mind több nyomravezető adatot kellett adnom a diákjaimnak, a magasztos természetűektől kezdve egészen a hétköznapi dolgokig. Az első csoportba tartozott Magyarország két és fél évszázados védekezése (1456- 1699) az Ozmán Birodalom hódító „szent” hadjáratai ellen, ezáltal őrizve a — gyakran kereszténységnek is nevezett — nyugati civilizáció fejlődését. Szintén megemlítettem Magyarország egyedülálló teljesítményét zsidó népességének megőrzésére, és felsoroltam olyan magyarok teljesítményeit, mint Liszt, Semmelweis, von Kármán Tódor, Molnár Ferenc, Bartók, Kodály, Szent-Györgyi, Teller Ede, Wigner Jenő, Von Neumann, Solti György, Széli György, Ormándy Jenő és sokan mások. Ha több utalásra volt szükség, folytattam a népszerű kultúrával, mint amilyen olimpiai csapatainknak létszámunkhoz képest aránytalanul magas győzelmi eredményei, a Rubik kocka leleményessége, Tony Curtis filmjei, Joe Namath pályafutása a futballban, a Gábor testvérek szépsége és hírneve, és a gulyással, a külföldön legjobban ismert nemzeti eledelünkkel fejeztem be.

ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám 19