Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 1. (124.) szám

nemzet. Mennek kijebb a körök, de itt megállók, és lerövidítem: nemzet, család, személy. Lehet a nemzetnek szelleme, ha tagjainak nincsen lelke? Lehet egy családnak szelleme, ha a családtagoknak nincsen? Nem ér semmit a nemzet és nem ér semmit a család, ha lelkileg szegény emberekből — boldogtalan emberekből és rossz emberekből — áll.

Ennél a magnál fordul a világ, az önálló ember leikénél, ha jó ember, becsületes, boldog, és ha hisz abban, amit csinál.

Egy ideális világban az egyén felelőssége családja és közössége felé az, hogy jó ember legyen és hogy lelkileg nevelje önmagát. Úgyszintén a család és a közösség felelőssége az, hogy segítsen a tagjainak lelkileg becsületes életet élni.

not to be comforted, but to bring comfort; not to be understood, but to understand; not to be loved, but to love; this alone is

important.

Mindezt nem azért, hogy magam

megvigasztalódjam,

hanem hogy én lehessek a szeretet hírnöke.

For when we give, we receive;

Mert midőn adunk, ugyanakkor kapunk,

when we pardon, we are forgiven;

midőn megbocsátunk, megbocsátást nyerünk,

Assziszi Szent Ferenc Imája

(Szavalta angolul: Kaslik Ibi, magyarul: Kovács László)

0 God, make me an instrument of peace,

Istenem, tégy engem a békesség szerzőjévé,

that I may bring love where there is hate;

hogy a szeretet melegét árasszam ott,

ahol a gyűlölet pusztít;

that I may pardon where there is guilt;

hogy megbocsássak, ahol a bűn tombol;

that I may unite where there is dissension;

hogy egyesítsek, ahol a széthúzás

diadalmaskodik;

that I may bring truth where there is error; hogy igazságot vigyek oda, ahol tévedés van, that I may bring faith where there is

darkness;

hitet, ahol sötétség van,

that I may bring joy where there is suffering;

örömet, ahol szenvedés van!

when we die, we enter new life.

midőn meghalunk, új életre ébredünk.

Találkoztam egy lánnyal a nyáron, amikor Olaszországban utaztam. Most találkoztam vele először, de már sokat hallottam róla. Tudtam a történetét. 2-3 éves korában kiesett az apja életéből. Elváltak a szülei és a papa eltűnt nyugat felé és többet nem törődött a lányával. Az anya nevelte egyedül és nyolc éves korában elhatározta a mama, hogy leköltöznek Jamaikába, mert a Rastafarus hitet vette fel. De ez egy fehér nő volt, ,jó” amerikai családból. Tizenhárom éves korában a kislány elhatározta, hogy nem akar többet Jamaikában élni. Az anya vett neki egy egyirányú repülőjegyet Miamiba, ahol nem várt rá senki. Tizenhárom éves volt. Az élet egyik legnehezebb, legsebezhetőbb korában teljesen egyedül találta magát, egy ismeretlen helyen. A rendőrök kezébe került és több otthonban élt évekig, mint fogadott gyerek. Kifehérített hajjal és fekete ruhába öltözve töltötte ifjúságát. De jó tanuló volt és ösztöndíjjal bekerült az egyetemre, és végzett. Elhatározta, hogy Olaszországban akar élni, mert megszerette a Fellini filmjeit. Elment Rómába és ott talált egy fiút, akibe teljesen szerelmes lett — végre volt valaki, aki szerette őt, akinek ő volt a világon a legfontosabb ember. És ez a fiú: verte. Nagy fájdalom után összeszedte magát és elköltözött Sziciliába, ahol meglátogattuk. Én csak elgondoltam, hogy milyen lehet ő, milyen keserű, milyen dühös, milyen antiszociális a sok fájdalom és küszködés után. Ehelyett egy olyan melegszívű, önzetlen, mosolygó, kegyes lányt

ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 9