Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 2. (125.) szám

lataimmal nyertem, mint katona 1944-ben a szov­jet fronton. Tisztán láttam, hogy nemzetünknek mit kell majd elviselnie a szovjet uralom évtize­deiben. Az osztrák határt két nappal a felszaba-dúlás befejezése előtt léptük át feleségemmel, és az amerikai megszállási övezetben állapodtunk meg. A következő évben, 1946 tavaszán, az első gyermekünket vártuk. Pelenkát és babaruhát csak a feketepiacon lehetett kapni, ami a számunkra teljesen elérhetetlen volt. De hallot­tuk, hogy az Amerikai Vöröskereszt szükséges babaholmit fog a menekültek rendelkezésére fog­ja bocsájtani. Sietve az irodájukba mentem és kitöltöttem egy kérdőívet. „O.K,” — mondta egy mosolygó amerikai vöröskeresztes hölgy, egy pillantást vetve az írásom­ra. De aztán hirtelen megfagyott a mosolya. „Saj­nálom. Ön nem kaphat semmit. Ön volt-ellenség.” Megdöbbent csüggedéssel elmagyaráztam, hogy tagja voltam a fegyveres ellenállásnak. De ezen túlmenően, ha engemet volt-ellenségnek is osztályozhatnak, a megszületendő babát nem, — próbáltam érvelni. Nem volt irgalom. Ez a fagyos megvetés és negatív vélemény járta át életünket, mint me­nekültekét. Az első három évben nem volt lénye­ges eltérés a győztesek magatartásában a le­győzött magyarok iránt (akik, mellesleg, csak szovjet szövetségeseik ellen harcoltak). Azután lassan olvadni kezdett a jég, és 1949 táján már a Nyugat-Németországban és Ausztriában rekedt magyar menekültek is segítséget kaptak, hogy tengerentúli országokba kivándorolhassanak. Bár én összes tanulmányaimat (beleértve az egyetemet is) kitüntetéssel végeztem, első mun­kámban mint cowboy dolgoztam Nevada pusz­taságában. Hamarosan előléptem és béres lettem Illinois-ban egy farmon. Csak két évnyi hasonló munka után találtam állást mint magyar tanár az Egyesült Államok Hadseregének Nyelvtanító In­tézetében, a kaliforniai Monterey-ben. Hányat­tatásunknak ezt a kiragadott fejezetét csupán azért említem meg, mert abban az időben magyar menekültek számára sokkal inkább a szabályt je­lentette, mint a kivételt. 1956 De azután eljött 1956 október utolsó hete, és Gutay László visszalőtt az ÁVÓ-ra a Budapesti Rádiónál és példáját sokan követték; Pongrátz Gergely és Ödön megvetette a lábát a Korvin mozinál és sokan csatlakoztak hozzájuk. Rövide­sen az övékéhez hasonló egyéni kezdeményezések százai és ezrei nőttek ki a földből, anélkül, hogy valaki összehangolta volna őket. Ezek meglepték, megdöbbentették, zavarba ejtették a beidomított szovjetorosz gondolkodásmódot, mely nem hitt az egyéni kezdeményezésben és ezért képtelen volt azt megérteni. És hogy meglepték ezek a korszakalkotó napok a szabad világot! Nem túlzás azt állítani, hogy az amerikai médiát és az egész szabad világ médiáját lángra gyújtotta a kezdeti kétkedés, majd a lelkesedés és a rajongás. A Time folyóirat a magyar szabad­ságharcost az „1956. év emberének” nevezte és képét a folyóirat 1957. évi első számának fedőlapjára tette. Sok „igazi” amerikai hirtelen visszaem­lékezett, hogy valójában egyik őse magyar volt, vagy legalábbis az Osztrák-Magyar Birodalomból származott. Tony Curtis büszke interjúkat adott magyar származásáról. Az Amerikai Hadsereg Nyelvtanító Intéze­tében, a kaliforniai Monterey-ben, ahol a magyar nyelvet tanítottam, magyar tagozatunknak min­denki őszintén szerencsét kívánt. Különösen sok gratuláló áramlott be hozzánk a kommunista uralom alatt senyvedő nemzetek nyelvi szakosztá­lyairól, beleértve a hatalmas orosz tagozatot is. Meglátogattak nap mint nap bennünket, kifejez­ték buzgó reményüket, hogy a magyar példát az ő nemzeteik is utánozni fogják. A Monterey félszigeten közkívánatra létrejött egy Polgári Bizottság a Leigázottak Felszabadítá­sára. Tagjai között voltak nyugdíjas tábornokok és tengernagyok, egyetemi rektorok és a polgárság vezetőemberei közül sokan. Mint elnökük bead­ványokkal ostromoltam a Fehér Házat és a Kon­gresszust a bizottság nevében, közvetlen és hatékony segítséget követelve a szabadsághar­cosok számára. Jónéhány más, szintén 1945-ben menekült magyar saját kezdeményezésére hason­ló bizottságokat létesített országszerte. Az ameri­kaiak csodálata és megbecsülése a szabadsághar­cosok tettei iránt olyan mértékű volt, hogy decem­berben a Hadsereg Nyelvtanító Intézete szabad­ságolt, hogy egy intenzív angol nyelvtanfolyam­nak magyar-angol nyelvészeti szakértője le­hessek. Ez a tanfolyam a Fehér Ház, a Columbia Egyetem, és a Bard Kollégium közös munkaterve volt — 330 menekült magyar diák számára ren­18 ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám

Next

/
Thumbnails
Contents