Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
Képmásunk A magyarság fejlődő arculata átalakulófélben lévő világunkban és a mi szerepünk e képmás formálásában Nyikos Gyula (Washington and Jefferson College, Washington, Pennsylvania): Olyan társadalomban és a történelemnek olyan szakaszában, mely hajlamos arra, hogy a stílust többre értékelje a lényegnél és a képmást a valóságnál, helyénvalónak tűnik, hogy újból feltegyük azt a kérdést, mely oly elszántan hangzott el a negyvenes években: Mit ér az ember, ha magyar? Az elmúlt évtizedek folyamán milyennek látott bennünket a világ mint nemzetet és népet? Milyennek látnak most? Kiértékelő egyeztetés John Flournoy Montgomery-t, az Egyesült Államok 1933-tól 1944-ig akkreditált magyarországi nagykövetét meghívta az amerikai képviselőház Kommunista Terjeszkedéssel Foglalkozó Zártkörű Bizottsága, hogy mint a második világháborút közvetlenül megelőző években az utolsó magasrangú diplomata Magyarországon — számoljon be megfigyeléseiről. A parlamenti dokumentációban, melynek címe „Magyarország kommunista megszállása”, Montgomerytől származik az alábbi idézet: ,A^mak a nyolc évnek a folyamán, mikor Magyarországon kormányomat képviseltem, mindig meghökkentett, hogy miért van ennek az országnak olyan rossz sajtója az Egyesült Államokban és miért értik annyira félre. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a magyarok nagyon keveset értenek a propagandához és éppoly keveset törődnek vele, viszont szomszédaik a propaganda mesterei.” (id. Szent-Miklósy, 1988: 223.) Egy rövid bepillantás az amerikai könyvtárak-Mit ér az ember, ha magyar? Az elmúlt évtizedek folyamán milyennek látott minket a világ mint nemzetet és népet? Milyennek látnak most? ban található terjedelmes szakirodalomba vagy a legelterjedtebb középiskolai tankönyvekbe (Feketekúty, 1989) és a legjellemzőbb egyetemi történelmi kézikönyvekbe (Simon, 1994), nemzetünk háborús vagy békebeli magatartásáról javarészt kedvezőtlenül eltorzított leírásokat tár fel. Ennek nagy részét rövidlátó egyéni megítélés okozza, más részét irigy szomszédok sovinizmusa, jelentős része pedig tisztességes félreértés és tudatlanság eredménye. Sajnálatos módon durva félremagyarázások, ferdítések és a legcélzatosabb történelmi nézetek is szerepeltethetők mint hiteltérdemlő tények, hasonlóan a hamis adatokhoz, hacsak alapos tudományos vizsgálatnak alá nem vetjük őket, és nem helyettesítjük hamisítatlan tényekkel. Ezeknek a tényezőknek az USA-ban még néhány évtizeddel ezelőtt is fájdalmasan észlelhető következményeire már régebben is rámutatott az ITTOTTegyik cikksorozata (Csicsery Rónay István, 1981). Életbevágóan fontos, hogy azok a magyarok, akik személyes tapasztalataik határozott előnyével és körültekintő, kiegyensúlyozott látószöggel rendelkeznek, ne engedjék meg, hogy rosszul tájékozott újságírók és történészek téves képet mutassanak be arról, hogy valójában mi történt a múltban vagy mi történik jelenleg, ezekben a korszakalkotó időkben. És ha pozitív dolgokról számolhatunk be, annál jobb. Az amerikai mondás szerint, ha mi nem fújjuk a trombitánkat, biztos, hogy senki nem fújja helyettünk. A második világháború után Mindannyian tudjuk, hogy milyen mélyre süllyedt a hírnevünk a második világháború után. De talán egy személyi élmény is megvilágíthatja. A háború utolsó napjaiban feleségemmel együtt elhatároztuk, hogy Nyugatra menekülünk. Ennek főoka az a mély bepillantás volt a kommunizmus igazi természetébe, amit egyrészt intenzív tanulmányozással, másrészt személyes tapasztaITT-OTT 28. évi. (1995), 2. (125.) szám 17 „...a magyarok nagyon keveset értenek a propagandához s éppoly keveset törődnek vele, viszont szomszédaik a propaganda mesterei.” John Flournoy Montgomery,
