Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
Magyar Baráti Közösség A történelem nem ért véget: Merre tovább, MBK? Cseh Tibor (Midland Park, NJ) A Szovjetunió összeomlása után, valamint — történelmünkben oly kivételes módon — hazánk véráldozat nélküli felszabadulását követően, a nyugati magyarság soraiban egyre erősbödő közéleti visszavonulást tapasztalhatunk. Nem kímélte ez a visszahúzódó magatartás az Itt-Ott mozgalmát, a Magyar Baráti Közösséget sem. Előadásainkon megcsappant a résztvevők száma, a dialógusok hajdan izzó hőfoka langyossá mérséklődött. Nincs kivel vitatkozni, s ok sincsen rá. De Dél-Ohio fülledt augusztusi éjszakáin a hold ma is megfürdik a tó vizében, hogy a reménység életet adó sugarait ölthesse magára és sugározhassa a kiválasztottak seregére. Évenkénti összesereglésünk ma is megújítja hitünket és megerősíti magyarságunkat, felbuzdult lelkünk egy esztendőre elegendő szellemi táplálékra tesz szert. Mi tehát a baj? Miért burjánzott fel a közöny gyomja közöttünk is? Talán azért, mert szellemiségünk egykori formálói közül már sokan elpihentek mindörökre? Hamza Bandi maróan epés, feddő harsogását már csak a mennydörgésben halljuk s bizony behúzzuk a nyakunkat. De Kiss Sándor halk tépelődéseit, Flórián Tibor szelíd verssorait vagy Vajda Benő ízes szavait már csak a falevelek zizegő hárfája zendíti meg a lelkünk mélyén. És olykor, különös nyári éjszakákon ...csörög a Göncöl szekere berkenyeágon küllőzik a hold s a csillagok közt karikázik Gyékényesi Gyuri, a Tejút irdatlan messzeségében... A hidegháború éveiben, amikor úgy tűnt, hogy atomjaira hullik szét a magyar nép, megtaláltuk a feladatunkat: hidat verni a szakadékok fölé. Ez a munka az úttörés lázas izgalmát jelentette. Hangunk olykor felnőtt a feladathoz és prófétai zengésűvé ércesedett. A híd valójában keskeny palló volt és sokan igyekeztek a szenvedélyek háborgó örvényeiben elveszejteni. Mi pedig próbáltuk szélesíteni a hidat, nem azt kerestük, ami elválaszt, hanem ami összeköt minket, magyarokat: az Illyés Gyula tenyerén magasba emelt hazát olyan erkölcsi magasságba emeltük, ahol földi szenny már nem érhette el, vallási kategóriává lényegült át. Ez a szentéllyé vált spirituális haza volt a mi Jeruzsálemünk, a 15 millió magyar közös lelki-szellemi otthona. Ebbe a 15 milliós közösségbe természetesen beletartoznak nemcsak a magyar anyanyelvű magyarok, hanem azok is, akik a hazától távol már anyanyelvűket elvesztették, mint a másfélmilliós amerikai magyarság túlnyomó többsége. Elegendő az, hogy lelkűkben valami közösséget érezzenek a magyarsággal. A magyarság nem kizáró (exkluzív), hanem meleg szívvel befogadó (inkluzív) nép. Zrínyi, Hunyadi, Petőfi népe nem is lehet más. A 15 millió magyarról ugyanolyan hangsúllyal beszéltünk és ugyanolyan érzelmekkel fordultunk feléjük, mint megboldogult Antall József miniszterelnök tette történelmi jelentőségű, parlamenti bemutatkozó beszédében, — felkiáltójellel lezárva 45 esztendő kormányzásának magyarságpusztító ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 45
