Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
Az amerikai magyarság a diplomata szemszögéből Szentklárai Ferenc (Washington, DC) Hölgyeim és Uraim! — Nagy örömmel tettem eleget a Magyar Baráti Közösség szíves meghívásának és jöttem el ide, Lake Hope-ba, a remény tavához. Ez szimbolikus is lehet, hogy egy ilyen nagyszerű nevű helységben rendezik az ITTOTT konferenciát. A remény ugyanis roppant fontos egy nép életében, történelmében. Nem juthatunk olyan helyzetbe, ahol a reményünket is elveszítjük. És ezt Önök sokkal jobban, illetőleg másképp tudják, mint én. Mi otthon reménykedtünk, hogy egyszer, talán még a mi életünkben vége szakad mindannak, amiben élnünk kellett az utolsó 40 évben. Nekünk reményt adott az is, hogy Önök reménykedtek, itt kint, az emigrációban, akik nem vesztették el magyarságukat, és akik különböző csatornákon — a rádiókra gondolok, Szabad Európa, Amerika Hangja, és egyéb módokon — üzengetve kis remény-nyilakat küldtek felénk. Köszönet érte! A helyzet változott az országon belül és az országon kívül is — hála Istennek! Nem volt hiábavaló a reménykedés! IVIagyarország nem túl sok nemzetközi statisztikában foglal el vezető helyet, de abban igen, hogy a népesség határon túl élő részaránya sehol a világon nem éri el a magyarok 50%-os mutatóját. Ebben sajnos tükröződik történelmünk minden tragikuma is. Ezt az előkelő pozíciót nem ingatta meg a közelmúltban összeomlott Szovjetunió által a határokon kívül rekesztett csaknem 30 millió orosz helyzete sem. A határon túl élő magyarok jogaiért a magyar kormány a rendelkezésre álló eszközök határáig igyekszik minden lehetséges lépést megtenni. A kormányprogramban meghatározott külpolitikai prioritások előírják, hogy „a kormány támogassa a határainkon túl élő magyarságot abban, hogy jogaik a nemzetközi dokumentumok és normák szerint nyerjenek elismerést, kapjanak garanciákat és érvényesüljenek a gyakorlatban. Szentkláray Ferenc 1994-ben a washingtoni magyar nagykövetség ügyvivője volt. A folyamatok azonban lassúak, súlyos érdekütközések tapasztalhatók lépten-nyomon, nagyon kevés a rendelkezésre álló pénz. Az a tény azonban biztató, hogy a magyar külpolitika fő célkitűzései közé tartozik ez a feladat továbbra is. Akikért küzdünk, akiken segíteni szeretnénk, néha a nemzetközi tűrőképesség határát súrolva, azok szinte kizárólag a környező országok magyarjai. Hét ilyen ország van körülöttünk, ahol honfitársaink élnek, ez hét irányú törekvéseket tesz szükségessé, a dolog természetéből folyó komplikációkkal együtt. Az itt élő magyarok teszik ki a határon túliak nagyobbik részét — ők szorulnak rá az anyaország erőteljes támogatására. De mi van a többiekkel? A többiekért nem küzd a haza? Vagy más formában küzd, mások a célkitűzések? Ismerjük őket — Önöket — igazán? Erre a kérdésre választ keresve jutottam el ahhoz a témához, amiről szólni szeretnék, hogyan látja egy diplomata az amerikai magyarságot? Az alap-kiinduló helyzet az, hogy a nyugati világban élő magyarok életfeltételei tökéletesen mások mint a szomszédos országokban élőkéi. Itt nincs gond az önrendelkezéssel, az önigazgatással vagy az önmegvalósítással, itt nem gyűlöletes a másság, az idegenség, nincs gond az alkotmányos jogállással. A gazdasági és politikai kiegyensúlyozott viszonyok és körülmények mindezt nem teszik szükségessé és aktuálissá. A magyar diplomata információi viszonylag hiányosak az itt élő magyarságról — ennek számtalan oka van. Nem is vagyok abban a helyzetben éppen ezért, hogy általános érvényű, sommás véleményt mondjak erről. Mégis, engedjék meg, hogy eddigi tapasztalataimat összefoglaljam, hiszen ez volt a számomra igen tiszteletreméltó felkérésük témája is — hogyan látom, látjuk az itt élő magyarokat mi, Washingtonban dolgozó diplomaták. Nos, a korábbi felmérések, cenzusok 1,5 millió körülire teszik az Egyesült Államokban élő magyar származású személyek számát. Hatalmas szám ez, igaz, az ország is hatalmas. Egy három évvel ezelőtti, kollégáim által készített felmérés szerint mintegy 400 szervezet, egyesület került be a követség által készített összeállításba. Tudjuk, ez nem teljes szám, egyrészt folyamatosan változik, másrészt többen nem válaszoltak leveleinkre — nem kívánták, hogy feltérképezzük őket. Ez az összeállítás a mi kincsünk. Ennek alapján kezdtük kapcsolatainkat kiépíteni, információinkat beszerezni. Jelenleg mintegy 200 szervezettel van kapcso36 ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám
