Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 1. (124.) szám

stafétabotot, Mátyás király helyén Dómján tornyosult fel a látóhatárra. Szellemi nagyhatalom lettünk. Trianon elvette a szülőföldemet, Jalta kiűzött a térkép Magyarországából, de ezt a hazát soha senki nem veheti el tőlem. Ez a Magyarország: Nagymagyarország. Nagymagyarország egyetlen lehetséges, megcsonkíthatatlan és elvehetetlen formája. S ha ezt a hazát felépítjük a 15 millió magyar között léletkől, szellemből, kultúrából, belőle fog egyszer megszületni minden magyar szabad hazája, mint földrajzi fogalom. Tanuljuk meg már végre a matematikának legalább az alapműveleteit: az összeadást és a kivonást. Kisszámú nép vagyunk.

Kicsiny nép, nagy lélekkel. Babszem Jankó a hétmérföldes csizmában, mely átéri a világot. S mivel kevesen vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy akár egyet is elveszítsünk magunk közül. Még azokat sem, akik holnap talán a sajtóban gyalázkodva támadnák ezt a konferenciát....

Mi tarthatja össze ezt a Nagymagyarországot a kultúra és a szellem közös kapcsain kívül?

Egy új politikai kiskáté, melyet a magyar vallás sugalmaz.

Antifasizmus, antiimperializmus, antiszemitizmus, antibolsevizmus... izmus, izmus, izmus... anti, anti, anti... Vágjuk be már a sok izmust meg a temérdek antit oda, ahová való: a történelem szemétládájába. Mondjuk ki a „pro” hitvallását. Én ezektől felszabadítottam magam: csak pro-magyar és pro-ember vagyok. S ez nekem tökéletesen elég világnézetnek. A többit hagyjuk meg azoknak, akik ideológiákban akarnak elemésztődni. A maroknyi — mindent összeadva is csak 15 milliónyi — magyar számára kell valami összetartó kapocs. Ez a kapocs csak a szeretet lehet. Annyi gyűlölet van közénk ékelve, annyi mesterségesen szított, szétválasztó gyűlölet, hogy kell egy olyan energiaközpont — bármily kicsiny legyen is az —, ahová semmiféle gyűlölet beférkőzni nem tud, mert ott a hőfok miatt elolvad. Legyen a mi magyar vallási mozgalmunk ez az energiaközpont minden magyar számára.

Kétezer évvel ezelőtt Galileából elindult egy férfi s meghirdette a szeretet tanait az emberiségnek. Ifjúkorában hevesvérű forradalmár volt, kikorbácsolta az „establishment exetutive”jeit a templomból. Aztán eltűnt, nem tudjuk, hol járt. Vannak, akik úgy vélik, Indiában is megfordult, ahol ősi tanításokat hallott a szeretetről.

Meghirdette az Isten országának eljövetelét a hívő embereknek. Keresztre feszítették.

Mi történt az elmúlt kétezer év alatt? Naponta újból meg újból megfeszítették azok, akik az ő nevében gyűlölték és gyilkolták egymást. A mi lelkünket is tüzes fogóval majdnem kitépték érte, aki szelíden és mezítláb jött le a hegyekből s háborúságot csak a hatalom embertelen bitorlói ellen hirdetett. De ott van ő a mi lelkűnkben, szelíden simogatja Koppány véres fürtjeit, lefogja a ma is ólmot öntő kezeket s velünk együtt keresi az elveszett ősi dalt. S ott ül indián pásztortüzek mellett is a rezervációkban, ott kuporog azték öregasszonyokkal mexikói falucskákban — akiknek őseit az ő nevében irtották ki erről a földről. Testét veti az írországi testvérharc áldozatai közé s megy azokhoz is, akik az ő neve nélkül gyűlölnek és gyilkolnak.

Gyűlölnek és ölnek a hívei. Gyűlölnek és ölnek, akik nem hisznek benne.

Nagyon, nagyon, nagyon belefáradt ebbe az ember. Közeleg az idők teljessége, a történelmi kor — s hadd legyünk mi, magyarok, ennek látomásos prófétái — amikor a szeretet nemcsak templomi beszédgyakorlat lesz, hanem létezésünk alapja, a politikai gyakorlat kiskátéja.

S ez a káté at mondja nekünk: magyarok, ne politikai ideológiák torz tükrében vizsgáljátok egymást. Az embert és a magyart keressétek — bárhol is éljen — tetteikről ismerjétek meg testvéreiteket.

Vetkőztessük hát le a császárokat. Álljanak előttünk pőrén, vakító reflektorfényben. Az otthoniakat és a kintieket egyaránt. Mi van a kommunista helytartó köpönyege alatt? Milyen embert rejteget az antibolsevista cár kabátja?

Gyűlölet? Magyarok hántása? Ékverés?

Emberség? Magyarság? Szeretet?

A magyarság jövőjét építed, ahol lehet és ahogy lehet? Emberséges ember vagy? Jó magyar vagy? A szeretet sugallja tetteidet? Akkor te a mi testvérünk vagy, akárhol is élj és nem vas- de tűzfüggöny és a pokol hatalmai sem választanak el tőled.

Tegyük a magyarság politikai kiskátéjává a szeretetet. Ez 1956 legnagyobb politikai hagyatéka. Nem könnyű. Irtózatosan nehéz feladat. Megköpdösés, rúgás is jár érte minden oldalról.

De érdemes-e, emberhez méltó-e másért élni, mint a lehetetlen megkísérléséért?

A jövő nekünk dolgozik.

ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 27