Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 2. (125.) szám

feljönnek hozzám nők is, én aktban megfestem őket, mi lesz ebből? Kell ez maguknak?

Amikor Annával összekerültünk, én első este megkértem már a kezét. Ez novemberben volt. Márciusban aztán már mentünk Amerikába, ahová Annának volt meghívása. Az első útról visszajöttünk, pedig mindenki meg volt győződve, hogy én Annát csak ugródeszkának használom és kinn maradok. Az igaz viszont, hogy a kinnmaradásunkat ezen az úton készítettük elő. Rendesen akartunk lelépni.

— Úgy emlékszem, nem mentetek közvetlen Amerikába...

— Nem. Németországban tíz hónapot vártunk, hogy a formaságokat elrendezzük. Ez alatt az idő alatt szintén történtek csodák: huszonnyolc előadásunk és kiállításunk volt Németországban, Franciaországban, Svájcban és Belgiumban. Katolikus papok rendezték ezeket. így kezdtük az emigrációt. Anna erdélyi költők és írók versét-prózáját mondta, népdalokat énekelt. Én pedig kiállítottam a magam dolgait.

— A New York-i utatokat ki rendezte?

— Csordás Gábor, a New York-i lelkipásztor és Koréh Ferenc, a Szabad Európa munkatársa támogatott.

— Koréh Ferenc egyébként szintén háromszéki. Sepsimagyarósról.

— Tudom, hogyne tudnám. Ok vártak a reptéren. Hámos Ottóék tartottak maguknál. Egy hét múlva a magyar negyedbe költöztünk. Most már tizennyolc éve, hogy ott élünk.

— Ausztráliába hogyan jutottatok ?

— Anna nagyobbik fia Németországból Ausztráliába vándorolt ki. Anna egyszer azt mondta: látogassuk meg Dezsőt. Én éppen akkor fejeztem be a máriapócsi kolostor dekorációját Matawanban. Az amerikai magyar görögkatolikusoknak van egy ilyen kolostoruk New Jersey államban. Három fiatal teológust ötvenhatban Rómába juttattak ki az itthoni Máriapócsról, a forradalom napjaiban. Rómában szentelték fel őket és egy kanadai missziós kitérő után Matawan-ban alapították meg a hazai Máriapócs mását. Két

évig tartott a freskó-munka. Utána elmentünk Ausztráliába, családlátogatásra. Akkoriban érkeztek Józsa Erikáék is a bukaresti magyar tévéadástól, melyet azelőtt nyírtak ki. Előadást, kiállítást kellett összeállítanunk. Sokfelé olvasták az ausztráliai Magyar Eletet, melynek Csapó Endre a főszerkesztője és az emigráció legjobb lapja. Új Zélandból telefonáltak Pap Szilárdék, akiknek ott szvetter gyáruk van, hogy ők is látni, hallani akarnak.

— Az az érzésem, hogy bármennyire eltávolodtatok földrajzi térségekben, lélekben közeledtetek a szülőföldhöz

— Lényegében magunkkal vittük a szülőföldet. Erdélyi irodalmi összeállítások. Sütő, Kányádi, Farkas, Magyari Lajos, a te Komandói leveledből is adott elő Anna. Én a második részben beszámolót tartottam képzőművészeti dolgokról. Háttérkiállításokat rendeztem, videofilmeket vetítettem. New Yorkban négy éven keresztül tartottunk fenn Irodalmi Kávéházat. Az otthoniak mellett Anna mindig bemutatott egy-egy Nyugaton élő magyar írót vagy költőt is.

— Nos, Debrecen akkor a szülőföld felé vezető utatok utolsó stációja. Ennek a közeledésnek apró, napi példái közül mit tudnál megemlíteni hirtelenében?

— Küldök egy festményt — veled — a sepsiszentgyörgyi Szent György napok kiállítására. Az idei Körösi Csorna évfordulóra két grafikát küldök. Mind az Aszály-sorozatból. És ha minden jól megy, Szarvasról tudós professzort viszek Zágonba, prof. dr. Sipos Andrást — az arborétum igazgatóját, hogy a Mikes tölgyek romlását megállítsa. Ez az ember országos hírű, elképedt, hogy milyen rossz állapotban vannak azok a fák. Jó lesz ez így?

— Jó. És köszönöm a beszélgetést. Esetleg más eltávozottakat is a szülőföld közelében tart. Mert: élhet valaki száz évig az övéi között, és egyfolytában árthat azoknak; messzire viheti sorsa, s örökösen használhat az otthonmaradt, és az idegenbe szakadt övéinek.

□

40 ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám