Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
Romániából érkezők kiállításaira. A követség ekkor azt ajánlotta: maradjak kint négy-öt évre. Igen, de nekem volt szerződésem egy Enescu obeliszkre a szülőfalujában. Mondtam, hogy én először hazamegyek, rendezem a dolgaimat, s azután lehet szó a kijövetelről is. Amikor hazamentem, másnap már meg is jelent nálam egy szekus. Ajánlatokat tett, hogy adjam át a szobám kulcsát, hogy az én lakásomon találkozhasson a klientúrával. Mondtam: hozzon papírt, hogy házkutatásra jogosult. Másképp az én lakásomban nincs mit keresnie. Utána volt egy kis csend, s rá két-három hónapra jöttek az akadémikusok. Egy partin, éjfél körül hozakodtak elő az ajánlattal, hogy ha a világot akarom járni, akkor ezzel a névvel nem képviselhetem az országot. Visszautasítottam. Ekkor kerülhettem fel egy olyan listára, hogy az obeliszk-szerződésemet is visszavonták. Láttam, hogy több fü ott nem nő a számomra. — Suceaváról végülis hogyan vergődtél fel Bukarestbe? — Felmentem munkát keresni. Mindenki dicsért — senki nem adott munkát. De velem mindig történik valami. Meghívtak egy párizsi ifjúsági triennáléra. Szoborral. Utolsó lehetőségem volt, hogy fiatalként kimehessek. Suceaván kerestem egy üzemet, ahol ki tudom vitelezni a szobortervemet. Volt ott az Építőanyagipari Minisztériumnak egy üzeme. Kiderült, hogy magyar ember, Lukács János az igazgatója. Székely ember, gyergyószentmiklósi, most is ott él, oda vonult vissza. Király Károly barátja volt, most is az. — Rég tudok rólad — mondta —, ezt a gyárat úgy tekintsd, mintha képzőművészeti dolgokban a tied volna. — Van anyag — mondták —, tizenhat inas is csiszolhatja a munkáidat. Ennek az lett a következménye, hogy készítettem számukra néhány térplasztikát, mindenki kedvence voltam, de egy szép napon a portás azt mondta: neki parancsa van, hogy többé az üzembe nem engedhet be. Az igazgató engem felvétetett valami bérlistára. Csak így kaphattam némi pénzt. Emiatt a munkakönyvembe olyan bejegyzés került, ami lehetetlenné tette, hogy másutt felvegyenek munkára. Igen ám, de az igazgató elintézte a miniszternél, hogy engem hívasson. Az pedig kinevezett egyik tanácsosának. Tizenhat üzem került a kezem alá formatervezési ügyekben... Sajnos, közben kirúgták a minisztert. Mennem kellett. Az utcára kerültem. Azt hitték, hogy rokona vagyok a miniszternek. Elmentem munkát keresni. Kis fizetéssel a műemlékvédő intézet freskórestaurátora lettem. De boldog voltam, hogy ott lehetek. Akkor kerültem ki Brassóba, a bolgárszegi ortodox templom freskóit tanulmányoztam. Ez egy kísérleti hely volt. Vasile Dragut, a Műemlékvédő Intézet igazgatója küldött oda. Később, amikor neked is köszönhetően megtaláltam Erdővidéken, Bibarcfalván a freskót a templomban, mosolyogva mondta: visszaadom neked Erdélyt. Te magyar vagy és neked kell foglalkoznod ezekkel a dolgokkal. Rendkívüli ember volt. Az volt az elve: a szásszal foglalkozzék a német, a románnal a román, magyarral a magyar. Sajnos, ő is korán meghalt. Szóval én a bolgárszegi templomban ismerkedtem meg azzal, hogy mi is az a freskó. Hát az erdélyi freskó teljesen más, mint a moldvai, mondjuk. A moldvai alapozása mész és kóc. Az erdélyi freskó olasz módra készült, illetve erre alapozták. Mészre és homokra... Ekkor hívtál te Háromszékre. [Sylvester Lajosnak akkor kulturális adminisztratív hatáskörű állása volt a megyében - szerk.] — Emlékszel, hogy kerültél a megyébe, mert én már nem tudok felidézni minden részletet. — Velem Király Károly nevében beszéltél a bolgárszegi templomban. Arra kértél, hogy pályázzam meg Sepsiszentgyörgy egyik bejáratának kapuját a négy közül. Én azt mondtam: nem pályázom. Bízzatok rám egy városkaput, azt én megtervezem és kiviteleztetem. így született meg a két „tölgyember”. Király lemondott. Én pedig jártam Háromszéket, a templomokat. Bibarcfalván a pap mondta, hogy amikor beépítették a falba a kályhacsövet, akkor színes por hullt ki a lyukon. Csokonai szavaival élve hagytunk csapot-papot, rohantam be a templomba. Nálam volt a szerszám, szike, minden, ami a restauráláshoz kell. Szúrópróbákat végeztem. Hihetetlen, de ott van rá tanúnak a pap: ötcentis vakolat alól napfényre hoztam Szent László fejét. Húsz centiméteres négyzetből vettem mintát. Ráhibáztam a fejre. Negyven négyzetcentiméternyi freskótöredék került elő később. így kerültem Sepsiszentgyörgyre. A színházhoz is miattad kerültem, amikor kultúrfőnök voltál. A színház igazgatója Dukász Anna volt, ma az életem társa. Anna díszlettervezőnek, grafikusnak nem akart felvenni. Azt mondta: elege van a fantom képzőművészekből. Amikor mégis sor került az alkalmazásomra, én elmondtam, számoljanak azzal: én szakállas vagyok, válófélben vagyok, cigarettázom, iszom is s ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám 39
