Itt-Ott, 1994 (27. évfolyam, 1. (123.) szám)
1994 / 1. (123.) szám
óta pedig a Szövetségi Képviselők Tanácsában hallathattam hangomat. Idén februártól pedig a Magyar Újságírók Romániai Szövetségének elnökeként, negyedik éve pedig a Korunk főszerkesztőjeként felelősnek érezhetem magam közéletünk alakulásáért. A továbbiakban ebből a nézőpontból igyekszem felvázolni néhány, fontosnak vélt mozzanatot. Az 1989, illetve 1990 utáni romániai (magyar) irodalmi és közéleti változásokat sokféleképpen próbálhatnám — szemléletesen, saját tapasztalataimra építve — megközelíteni. Az RMDSZ kolozsvári és országos vezetése felől csakúgy mint írószövetségi és (1993 februárjától) úságírószövetségi látószögből. Úgy vélem azonban, hogy az általam legjobban ismert példa, a Kolozsvárt 1926 óta (16 éves megszakítással) megjelenő folyóirat, a Korunk legújabbkori története mind a közélet, mind az irodalom változásait tekintve modellértékű, tehát a leginkább kínálkozik az elemzésre, elgondolkodtatásra. Harmadik folyamát jegyezzük a folyóiratnak, 1990 januárjától. Az úgymond „forradalmi” (1989. decemberi) változást követően, némi vita után úgy döntöttünk, hogy megőrizzük a „Korunk” nevet. A ma már nagy többségükben fiatal szerkesztők egyetértenek abban, hogy a régi (első) Korunk világra nyitása, értelmiségi vitafórum jellege ugyanúgy vállalható, mint a (második korszakbeli) történelmi, nemzetiségi tudatformáló nyitás, jelesül a hetvenes években. 1990 óta a lap egyrészt a civiltársadalmi átalakulást, másrészt a reális nemzeti önismeretet kívánja szolgálni. Ezért szerkesztettünk sorozatosan történelmi összeállításokat, ankétot a mai erdélyiség-szemléletről, a gyűlöletről, rákérdeztünk Erdély és a zsidóság viszonyára, a cigány-kérdésre. A nemzeti önvizsgálatot, a hagyományok újraértelmezését, a jelennel való szembenézést elengedhetetlennek véljük, kisebbségi feltételek között is. Ennek rendeljük alá egyéb szerkesztőségi tevékenységeinket is, a román sajtó magyar s a romániai magyar lapok román nyelvű szemlézését, román (s talán majd angol) nyelvű antológiák összeállítását az új Korunk közleményei alapján. Ezek külön kiadványok, a Korunk havonta megjelenő számai mellett jelennek meg. Terveink szerint az 1994-es év Korunk-ját a „Kint” és a „Bent” együttes jelenléte jellemzi majd, még hangsúlyosabban, mint eddig. A világ egész magyarságához és magyarságáról akarunk tehát szólni, az értelmiségiekhez intézve kérdéseinket — széles körből várva a választ. Azoktól a nemzetközi tekintélyű külföldi szakemberektől is, akiket éppen a nyugati, illetve az amerikai magyar munkatársaink, barátaink révén szeretnénk elérni, hasábjainkon szóra bírni. □ Irodalmunk válsága a rendszerváltás után (Töredékes gondolatok) Zalán Tibor (Budapest): Válságról akkor beszélünk, ha egy létező rendszer vagy formáció működésében zavarok állnak be, azaz, a működés feltételei bizonytalanná válnak, kérdésessé lesznek azok a kategóriák, amelyek a rendszer addigi fennállóságát biztosították. Konkrétabban: megrendül a bizalom azokban a rendíthetetlennek megismert bizonyosságokban, amelyek mentén elrendeződtek és addig örökkévalónak tűntek fel a működési pályák. így van ez minden bizonnyal a társadalmi rendszerek esetében is. Jelesen arra az átmenetre utalunk ezzel, melyet magyarországi rendszerváltozásnak, vagy rendszerváltásnak nevez a mai kor napi történetírása. Ez persze eleve válságpillanat, amikor nem lehet, nem akaródzik, nem merődik nevén neveződni a gyermek, azaz, nincsenek pontos kategóriák arra, ami történt, történik, esetlegesen mi fog történni. Mert tudhatjuk jól, a két kategória — rendszerváltás és rendszerváltozás — együttes használata eufemisztikus ködbe vonja azt a sikertelenséget, amelynek bevallásához erős jellem és bizalom szükségeltetnék: nem sikerült a rendszernek a váltását, radikális másságát úgy létrehozni, hogy beteljesítését jelenthetné a kommunista rezsim bukása után jelentkező, társadalmi szinten is megközelítő pontossággal megfogalmazott elvárásoknak. Azon persze érdemes lehet eltűnődni, hogy egy nem, vagy csak részlegesen működő totalitárius rendszer — a kommunizmus negyven egynéhány évig Magyarországon — válságba kerülhet-e, nem pontosabb-e az egész létezését, fennállását az emberi méltóság permanens válsághelyzeteként kezelni. De ennek taglalása minden bizonnyal meghaladná e rövid előadás kereteit. Kiindulópontként tehát — és nem feltétlenül vitatémaként — rögzítenünk kell, hogy a hosszú — és a kellő távolság22 ITT-OTT 27. évf. (1994), 1. (123.) szám