Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
ITT-OTTnak: Tisztelt Éltető J. Lajos Úr! — Sozán Éva barátnőm adta meg nekem az Ön címét és nevét, hogy problémámmal forduljak Önhöz. Ezért zavarom most levelemmel — remélem nem túl sok idejét rabolom majd el vele. Legnagyobb gyermekem, Szomor Emese 17 éves, ősszel kezdi el az utolsó középiskolai évét a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. Angol-német nyelvszakos osztályba jár, mert jó a nyelvérzéke. Az angol nyelvet még heti nyolc órában külön tanfolyamon is tanulja. Nagyon szeretném, ha nyelvtudása elérné az anyanyelvi szintet — ehhez azonban szerintem az szükséges, hogy több időt tölthessen el az anyanyelvi országban. Emiatt kérem most az Ön segítségét: nagyon szeretnénk, ha Emese a középiskolát az USA-ban fejezhetné be. Magyarországon több olyan szervezet működik (pl. az Ayusa International vagy az American Institute for Foreign Study Scholarship Foundation), amelyik középiskolások részére USA-beli tanulási lehetőséget biztosít; sajnos ezek részvételi díja olyan magas, hogy az én egész éves keresetem tudná csak fedezni (kb. 600 000 forint). Ezért arra gondoltam, hátha Önnek kapcsolata van olyan magyar családokkal, akik gyermekei a magyar nyelvet szeretnék még intenzívebben és tökéletesebben elsajátítani — s így szívesen töltenének el egy iskolai tanévet Budapesten. Ha szándékom találkozna egy hasonló tervekben reménykedő amerikai-magyar család elképzelésével, akkor talán egyszerre két gyermek sorsát tudnánk jó irányba fordítani anélkül, hogy ez bármelyik családot rendkívüli módon megterhelné (anyagilag). Néhány szóval bemutatnám a mi családunkat: Férjem író, harmadik kötete megjelenését a napokban váijuk. Költői ambíciókból azonban itt sem lehet megélni, ezért neki is megvan a hétköznapi elfoglaltsága: ő a Kráter Könyvkiadó vezetője és a Szépirodalmi Könyvkiadó szaktanácsadója. Mindkét munkáját nagyon eredményesen végezi. Magam kertészmérnöki egyetemet végeztem Bulgáriában, de a végzésem óta nyelvtudásommal és nem szakmámmal boldogulok. Munkám nagyobb részét a szakmai delegációknak való tolmácsolás teszi ki, de fordítási munkákat is kapok szép számmal — szakirányút is és műfordításokat is. Ötödik gyermekem születését május elejére várom. A gyerekek: Emese szerény, szolid „kis” lány, a nyelveken kívül természettudományi ismeretek kötik még le a leginkább. Kisebb korában sokféle kisállatot tartott (gőte, táncoló egér, kacagó gerle, hörcsög, tengeri malac, stb.), szívesen figyelemmel kísérte állatkái életét, viselkedését. Általános iskolás korában a rendes iskolai tanrenden kívül még népzenei iskolába is járt, ahol hagyományos népi hatlukú furulyán tanult játszani — sok igazi szép magyar népdalt ismer. A művészi érzék erőteljesen kifejlődött benne, talán azért, mert nyolc éve rendszeresen járunk egy népi kézműves-népzenei alkotótáborba, ahol a kül. kézműves foglalkozásokon (szövés, fonás, nemezelés, lószőrékszer készítés, kerámia, fafaragás stb.) kívül népitáncokat és népdalokat tanulhattunk. Kedvenc sportja a lovaglás, de szívesen jár úszni, biciklizni; a nyáron egy tiszai kenu-túrán fog részt venni. Azt hiszem, Emese egy egészséges életfelfogású, korához képest nagyon rendes lány, cseregyerekként kétszer járt már Németországban, egyszer Angliában és Bulgáriában — mindenhol nagyon meg voltak vele elégedve. A két nagyobbik fiam — Gergő és Balázs 15 és 13 évesek. Gergő faipari szakközépiskolában első éves, Balázs pedig még általános iskolás — hetedikes, ók mindketten németet tanulnak idegen nyelvként az iskolában. Emeséhez hasonlóan ők is jártak népzenei iskolába, Gergő hegedült, Balázs pedig citerázott. Ók amolyan „igazi fiúk” — mindenük a sportolás (görkorcsolyázás, biciklizés). A legkisebb fiam még csak másfél éves — most gyerekgondozási szabadságon vagyok vele. Nagyon nyugodt, aranyos kisfiú — nagytestvérei sokat foglalkoznak vele. Az ötödik babát hamarosan mindnyájan meg fogjuk ismerni, mert már lassan megszületik. Életkörülményeink: Azt hiszem átlagon felülinek mondhatók. A lakásunk négy szobás — Emesének külön szobája van, ide költözhetne be majd a mi kis vendégünk, a fiúknak is külön szobájuk van, van egy nagy nappalink, s a mi szobánk, ahol a férjemmel és a két kisebbik gyermekkel vagyunk (leszünk). Van ezen kívül még a Tiszán egy kis nádtetős, búbos kemencés parasztházunk, Nagyrév faluban. Ott úgy érezzük magunkat, mintha száz évvel visszautaznánk az időben. Ott töltjük a hétvégeket, nyarakat. A nagyszülők (édesanyám középiskolai tanár, édesapám útmérnök) nagyon sokat segítenek nekünk a mindennapokban, pedig nyugdíjas koruk ellenére még aktívan dolgoznak is. Kedves Éltető J. Lajos Úr! Azt hiszem, ez a nagyon vázlatos bemutatás azért egy kicsit kirajzolja „kontúrvonalainkat”. Mi szeretnénk gyermekeinkbe az igazi, mély értékek tisztgeletét és életútjuk során ezek elérését belenevelni. Ebben ad számunkra nagy támaszt a hitből nyert erő: Isten útmutatása. Köszönöm, hogy meghallgatott! Kérem, válaszoljon! — Tisztelettel üdvözli Önt — Szutor Ágnes, H- 1023 Budapest II, Mecset u. 17. □ 24 ITT-OTT 26. évf. (1993), 1.(122.) szám
