Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 2. (120.) szám
legélesebben a támogatók és ellenzők véleményei. A hitetlenkedők táborába tartoznak nemcsak az ellenzéki pártok, beleértve az eredeti javaslatot tevő MSZP-t is, hanem a Nemzeti Bank, több kereskedelmi bank, az Állami Számvevőszék és nem utolsósorban maga a BIE, a Világkiállítások Nemzetközi Irodája is. Ezek rámutatnak arra, hogy a tapasztalat szerint 30-40 százalékos költségtúllépésre lehet számítani, a bevételek értékelése túlzott, a külföldi befektetések nagysága kérdéses és a tervezett sorsjáték hozama is erősen megkérdőjelezhető. Idézik azt, hogy a sevillai kiállítás költségei a pavilonok nélkül is meghaladja a tízmilliárd dollárt, amelynek csupán egytizede jön be vállalkozóktól. Meg azt is, hogy sem világkiállítást, sem olimpiát nem sikerült még nyereségesen rendezni sehol a világon, Los Angelest kivéve, ahol a dekoráción kívül semmi újat nem kellett építeni. Alternatívák Míg a főváros idegenkedett a világkiállítás megrendezésétől, több vidéki város és külföldi érdekeltség szerette volna megkaparintani a fejlesztési lehetőségekből adódó előnyöket. Érdeklődött Gödöllő, Budakalász felajánlotta a bányatavak környékét, ahová Callmeyer Ferenc építész készített egy új városközpontra javaslatot Expo City néven, ók az Expo költségeit a terület nagy intenzitású utófelhasználásából fedeznék. Egy svájci tőkecsoport a dél-budapesti terület 10-15 éves városfejlesztési programja keretében vállalná a kiállítás megrendezését. Az az osztrák cég is beszállna, amely eredetileg tervezte és kivitelezte volna a bécsi Expo-központot. Vállalná, hogy minden állami garancia nélkül megépíti a budapesti kiállítást, természetesen megint a terület utóhasznosítási jogának megszerzéséért. Végül ott van Polónyi professzor javaslata, amely a MAHART segítségével úszópontonokon helyezné el a kiállítást. Ez a terv, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem és a Liverpool-i Műegyetem építészhallgatói 1988-ban közösen dolgoztak ki, abból indul ki, hogy Budapest tengelye, legfőbb nevezetessége és látványossága a Duna. Erre fűződik fel az egész város múltjával, jelenével és jövőjével. Egy dunai uszályokra elhelyezett kiállítás nemcsak a legjobb látványt nyújtaná, de nem terhelné a város közlekedési hálózatát sem. Az északról érkezők az Óbudai Gázgyárnál vagy a Flórián téren, míg a délről érkezők a Hungária körút befejezéseként tervezett új hídfőnél parkolva útjukat vízibuszokon folytatnák. Ez a “Park & Boat” megoldás 15-20 vízibusszal ellátná a világkiállítás napi nyolcvanezer főre becsült forgalmát, úgy ahogy ez Velencében működik. Ez a megoldás persze kevés támogatásra talál, mert egyik fontos “lobby” csoport számára sem jelent bulit. Baráth Etele, az Expo volt kormánybiztosa, és Kassai Róbert, a Világkiállítási Fórum elnöke, túlságosan elkötelezték magukat a délbudai hely és koncepció mellett. Igaz ugyan, hogy a kormánybiztos leváltása után a szereplők változtak, de a kormány és a szervezők félnek az eddig kialakított elképzeléseket megbolygatni. Mi történt mostanáig? A magyar világkiállítás gondolata az 1980-as évek derekáról származik, még a Kádár-rendszer idejéből. Az eredeti elképzelés azóta sok változáson ment keresztül. 1995-re tervezték, majd az idő múlása miatt 1996-ra halasztották. A kezdeti „lenni vagy nem lenni” probléma eközben „hol és miből” kérdéssé változott. Ezt a kormány és a főváros halálra vitatta, miközben az előkészítés munkája igen lassan haladt előre. Végre 1990 szeptember 30-án 1991 március 31-i határidővel nemzetközi pályázatot írtak ki egy kétmilliárd dolláros világkiállítási és egy másik, hatmilliárd dolláros „nyitott infrastruktúra fejlesztési csomagprogram”-ra. Ebben mint egy karácsonyi kívánságlistában minden benne volt: hidak, utak, vasutak, földalatti, szállodák, stb. Azonban mindkét pályázat sikertelen maradt. Elsősorban azért, mert a kormány és a parlament nem volt képes az alapfeltételeket biztosítani és a szükséges törvényeket idejében meghozni. Baráth Etele ebben az időben 43 törvény és rendelet meghozatalát sürgette. Ennek ellenére a még 1989-es év végén megtartott helykijelölési pályázat folytatásaként — amely a dél-budapesti területet javasolta — 1990 novemberében harmincegy „Dél-Budapesti Városrendezési és Építészeti Ötletpályázatra” benyújtott művet értékeltek ki. Ezt követte 1991 januárjában a pályázat második fordulója. Míg azonban az építészeket a jövőbeli munkalehetőség reményében könnyű volt sorompóba állítani, a vállalkozói tőke és az állami költségvetési fedezet mozgósítása sokkal nagyobb feladatnak bizonyult. A közvéleményt végülis a városfejlesztés, a közmunkák beindítása és a munkanélküliség csökkentésének reménye állította a terv mellé. Az idő gyors múlása azonban megkérdőjelezi, hogy ezek az elképzelések megvalósíthatók lesznek-e. Az UVATERV eredeti tanulmányterve szerint az előkészítő forgalmi és közműtervezési munkához két év és három hónapra lesz szükség. Ebből a munkából eddig alig valósult meg valami. Ha a tervezést most teljes erővel el is indítják, a kivitelezésre alig marad két és fél év. Ilyen teljesítményre a magyar építőipar a mai fejlettsége mellett nem képes. A nyertesek tehát a magyar munkanélküliek helyett a nagy kapacitású külföldi építészcégek lesznek. Valószínű, hogy ezek is csak túlórázva, az előirányzottnál jóval nagyobb költségekkel. Mik azok a feladatok, amelyeket el kell végezni? A pályázatokat elbíráló bizottság így összegezte ezeket: A „Világkiállítás ‘95 Budapest — a dél-budapesti városrész városrendezési terv- és építészeti ötletpályázata” tanulságai alapján a Bíráló Bizottság az alábbi ajánlást teszi Budapest polgárainak, a megválasztott képviselőtestületi tagoknak, a Polgármestereknek és a Főpolgármester Úrnak. 1. A dél-budapesti térség vitalizációja A város gyűrűs-sugaras szerkezetében a pályázat14 ITT-OTT 25. évf. (1992), 2. (120.) szám
