Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 2. (120.) szám
erről Nemeskürty István. Az 1939-es New York-i kiállítás megpróbált ugyan visszatérni a technikai haladás hangsúlyozásához, a jövő városát és az automobil közlekedés szerepét helyezve középpontba. A háború utániak azonban (Brüsszel, New York, Montreal, Osaka, Brisbane, Knoxville, New Orleans, Vancouver), csakúgy mint az idén megrendezésre kerülő Sevilla-i, újra a nemzetek pavilonjainak juttatta a vezető szerepet. Meg kell itt jegyezni, hogy kétféle világkiállítás van, a teljesmértékű és az ún. „B-kategóriájú” szakvilágkiállítás. A szak-világkiállítás éppen azért keletkezett, hogy a műszaki haladás gondolatát továbbra is képviselhesse. Van még egy jelentős különbség a kétféle rendezvény között. Amíg a teljes értékű világkiállításon, mint pl. az 1992-es Sevilla-in, a nemzetek maguk építik meg pavilonjaikat, a szakvilágkiállításon a rendező ország bocsátja az épületeket a résztvevők rendelkezésére. Budapest csupán egy ilyen B-kategoriájú szak-kiállítás megrendezésére kapott jogot a nemzetközi irodától. Igen is, nem is... A budapesti Expo rendezésével kapcsolatos többéves huzavona történetét sokmindennek lehet nevezni, de nem vitathatjuk el, hogy drámai fordulatokkal volt telített. A közvélemény nehezen melegedett fel a gondolat iránt. Mire ez megtörtént, jött a hideg zuhany, hogy Bécs leszavazta az eredetileg „Hidak a jövőbe” névvel jelzett, a két várost összekötő rendezvényt. Persze az eredeti elképzelés, hogy a két rendszeren átnyúló híd jelképezze a világ egységét, megszűnt a kelet-európai földindulással. Aztán a törvényhatósági választások eredményeképpen Budapest vezetése az ellenzéki pártok kezébe került. Ezek, ellentétben a kormánnyal, elvetették a világkiállítás gondolatát. Eleinte úgy tűnt, hogy csupán taktikai okokból. Hiszen a főváros nyerne legtöbbet az amúgyis szükséges beruházásokkal az elengedhetetlen út-, vasút-, híd-, közlekedésfejlesztés és egyéb infrastrukturális építkezés révén. Annál különösebb ez, hiszen a budapesti városvezetési iroda Aczél Gábor vezetésével kezdettől fogva az Expóban látta a legjobb eszközt az 1985-ös Általános Rendezési Terv megvalósításához. Ez a tizenöt éves távlatra készült terv Budapestnek a Kelet-Nyugat kapuja szerepet szánja. A magyar fővárost az egész közép-kelet-európai térség központjává kívánja fejleszteni és az ehhez szükséges kezdeti lökést és beruházási tőkét az Expótól várja. Részben állami, részben külföldi magánbefektetések révén. Lényeges és talán legtöbbet vitatott eleme ennek a távlati tervnek a történelmi belváros tehermentesítése. Erre a célra jelölték ki a Csepel-sziget északi, még be nem épített részét. A sajtó Csepel City-re vagy Csepel-Manhattanre keresztelte el ezt a koncepciót. Hangsúlyozzák a Rendezési Terv szerzői, hogy ott a magas házak nem rombolnák a városképet, ellenkezőleg, új látványosságot jelentenének a fővárosi Duna-part viszonylatában. Mostmár „Utunk a Jövőbe” lett az Expo témája, jelezve azt a hatalmas feladatot, amelyet az egykori szovjet övezet országainak meg kell tenniük ahhoz, hogy a központi tervezésű szocialista rendszerből a piacgazdálkodó demokráciába eljussanak. A világkiállítás gondolata így egyre több érdeklődést, ugyanakkor egyre több ellentétet is váltott ki. Elég, ha csak a magyar újságokból idézünk néhány fejezetcímet érzékeltetésként: Világkiállítás Magyarországon? Szállnak az érvek. Expo-agonia. Végétért az Expojátszma. Egyetértés az Expo ügyben. Kilyukadt az Expo luftballon. A kormány elvetette... A fővárosi tanács elutasította... Késői ajánlat az Expóra. Mégis lenne pénz az Expóra? Bűn, vagy bűnhődés? Meglesz az Expo! Az expo célkitűzései Mindenekelőtt azt a célt tűzte ki a rendezőbizottság a világkiállítás elé, hogy pozitív képet mutasson a világnak Magyarországról, ugyanakkor építse az ország népének önmagáról alkotott tudatképét is. Ezen kívül számos fejlesztési folyamat meggyorsítását váiják: az európai integrációhoz való közeledést, az idegenforgalom fejlesztését, a befektetési és kereskedelmi tőke érdeklődésének felkeltését, az ingatlan vállalkozás, az infrastruktúra és városfejlesztés élénkítését. Ennek megfelelően az Expo egyszerre képviselné a nemzetközi résztvevők és a magyar fejlődés érdekeit, valamint bemutatná Magyarország jövőbeni szerepét Európában. A hat hónapra tervezett Expo mintegy nyolcvan kiállítót akar meghívni negyvenhat hektárnyi kiállítási területen elhelyezve, amelyhez még tizenöt hektár kiszolgáló és parkoló terület kapcsolódna. Helyileg a lágymányosi és ferencvárosi Duna-partot jelölték ki a világkiállítás céljaira, bizonyos mértékig felhasználva a Csepel-sziget északi csúcsának budai oldalát is. Ez hosszú huzavona után alakult így. Elsősorban a Petőfi- és az Összekötő Vasúti Híd közötti Lágymányos ún. Egyetemi Városrésze és az átellenben lévő Ferencvárosi Rendező Pályaudvar területe jön számításba. Ezekhez kapocsolódna a budai oldalon a Kopaszi Gát környéke, illetve a pesti oldalon a vasúti hídtól délre eső terület fejlesztése. A Csepel-sziget csúcsa a minimális program esetén csak mint parkoló terület jön számításba, de ha szükséges, a kiállítások kiteijedhetnének ide is. A kiállítás költségeit 1990 évi áron a részletektől függően negyvennégytől 120 milliárd forintig terjedő összegre becsülik. Ebben a területelőkészítés, a kiállítási épületek és infrastruktúra kiépítése mellett az üzemeltetési költség is benne szerepel. Arra számítanak, hogy ennek csak egy része terheli majd az állami költségvetést, mert sikerülni fog vállalkozói alapon a befektetői és kereskedelmi tőke bevonásával azt tehermentesíteni. A rendezőség továbbra is bízik abban, hogy nem csak kifizetődőén, de nyereségesen is zárja majd a vállalkozást. Itt térnek el egymástól ITT-OTT 25. »vf. (1992), 2. (120.) szám 13
