Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
MAGYAR KIRÁLYI POSTA Éltető Lajosnak: Amikor a 118. ITT-OTT szám kiszedett szövege hozzám érkezett, hogy vigyem a nyomdába, gyorsan átfutottam az egészet és mindjárt tollat ragadtam, hogy gratuláljak a remek munkádhoz. Még most is az a véleményem, hogy ez a szám emlékeztet (pozitív értelemben) azokra az ITT-OTT-okra, melyek mozgalmunkat a kezdet-kezdetén útnak indították a 60-as évek végén. Van benne fiatalos hév, eredeti gondolat, bátor kiállás és nívós mondanivaló. Sajnos van benne más is, ami kevésbé emlékeztet a hajdani „forradalmi” korszakunkra. És most erre fordítom figyelmemet, mert ez a szépséghiba káros lehet arra a közösségi szellemre, amely nélkül nehéz lesz az erősödés és — szellemi téren — vezető szerepünk biztosítása a jövőben, szétszórtsági magyar életünkben. Ami másodszori olvasásra elszomorított, az a „Dzsónzék” című írásod hangvétele. Ebben a Magyarok Világszövetségéhez való viszonyunkat vitatod, vagyis újravitatod az MBK Tanács döntésével szemben. Mondanivalód zömével egyetértek még most is. Sőt, én úgy emlékszem, hogy New York-ban Farkas Szabolcs és jómagámon kívül volt más is, aki kisebbségbe került veled együtt. De nem ez az, ami miatt ismét úgy érzem, hogy írnom kell. Inkább az, hogy a Tanácsot kiszerkesztetted, és tanácstagokat személyesen említesz dzsónzékkal — azaz, a „Jones szindrómával” azonosítod őket! Miben különbözik ez attól a stílustól, amit mi már megszoktunk néhány hangadó emigráns lapnál? Sőt, attól tartok, hogy valamelyik ezek közül majd éppen ezt az írásodat fogja felhasználni anyaghiány esetén, hogy elcsámcsogjon az ITT-OTT és az MBK „belső” problémáin! Mi hosszú utat tettünk meg a louisianai első számtól együtt, és így tudom, hogy kritikám építő szándékát nem érted félre. — Szeretettel üdvözöl [Ludányi] András Kedves András! Nem veszek rá mérget, de nincs kizárva, hogy ha én nem okoskodom, akkor ma nincs szó világkongresszusról, MVSZ sincsen, az MBK pedig semmi esetre sem volna tagja, Somogyi Balázs meg tisztviselője. Én elértem, amit akartam. A továbbiakhoz most már nem lesz közöm, s ez így van jól. —éji Ludányi Andrásnak: Az ITT-OTT 18. számát meghozta a mai posta. A tagsági díjat tartalmazó borítékot helyi címre küldöm. Néhány sort azonban — úgy érzem — személyednek kell addresszálnom. Megmagyarázom miért. Először azonban a tagságdíjjal kapcsolatban megjegyezni kívánom, hogy bár a minimális anyagi kötelezettségnek mindenkor igyekszem eleget tenni, szavazó cédulát én évek óta nem kaptam. Személyedhez azért fordulok, mert átfutottam: „Ludányi András levele az MBK Tanácsának” címen megjelent írásodat. Amikor a „nagy biztosító vállalatok” sajátos látószögedből értendő felméréséhez jutsz, megtévesztően általánosítok Teszed ezt úgy, hogy következő mondatodban a „hatásos magyar érdekképviselet”-ről beszélsz. Ki viselte jobban lelkén ennek a képviseletnek (Koalíció) megvalósítását, mint a Kossuth Ház beépítésével a Református Egyesület? Ki toborozta sorainkba az említett, általad leírt egyházi és egyesületi közösségeket, amelyek közül — egy kivételével — mindnyájan ott szerepelnek az alapító tagok között? A magyarságvédelem területén „nekünk kell” lajstromon említett szervezetek munkája végzetesen hiányos a sokak által leírt, tömegbázist nyújtó, 100 éves történelemre visszatekintő, sőt történelmet formáló amerikai magyar egyházi és egyesületi bekapcsolódás és beszámítottság nélkül. Nincs sürgősebb feladat, mint rendezni sorainkat, egymáshoz való viszonyunkat, s ami mindennél fontosabb, felismerni egymásrautaltságunkat. Furcsa, hogy éppen neked írok ilyen hangon, aki a régi intézményekben való bekapcsolódásban (William Penn delegátus vagy egy történelmi fontosságú konvención) példaadó módon elöl jársz. Lényegében nem is volt szükség a fenti sorok rögzítésére, hiszen mi szót értünk közös dolgaink rendezésében. Idézett gondolatod viszont nem segíti az olvasót abban, hogy az előítélettől megszabadulva, vállalja az egymásrautaltság tényéből eredő feladatokat. — Szeretettel köszönt magyarságszolgálatra mindig kész barátod, munkatársad — Imre Bátyád [Nt. Bertalan Imre, Washington] Kedves Imre Bátyám! A szavazócédulát illető megállapításod aggaszt, mert bizonyítja, hogy postázási rendszerünk nem hibátlan. ígérem, hogy utánanézünk a dolognak. Az én, az MBK Tanácsának írt „búcsúlevelemre” vonatkozó megállapításaid helytállóak. Csakis azt tudom saját mentségemre felhozni, hogy ezt a levelet nem publikálásra szántam, és így olyan általánosításokat tettem benne, amelyek tényleg félrevezető képet nyújtanak. Tudniillik, amikor az ember a szűkebb Közösségnek szánja mondanivalóját, a nagyobb világról egyszerűsítéssel, szimbolikus túlzással nyilatkozik a kontraszt kedvéért, hogy ezáltal a felelősség érzetét növelje saját szervezetében. így tettem én is sajnos, és beleestem szándékom ellenére a hibás azonosításba és az egyszerű de megtévesztő általánosításba. Igazad van, az ilyesmit kerülnünk kell, mert túl sok téves előítélet kering a szétszórtsági magyar életben amúgyis. Épp az Amerikai Magyar Református Szövetség tett talán legtöbbet annak érdekében, hogy létre jöhessen a „Hungarian American Coalition”, és ezáltal hogy végre legyen hatásos és általános érdekvédelmi szervezete Észak-Amerika (és egyben a világ) magyarságának Washingtonban. Sajnálom írásom félrevezető jellegét. Munkátokhoz kívánok továbbra is sok sikert és ígérem, hogy ezt a jövőben én is jobban támogatom. — Szeretettel [Ludányi] András ITT-OTT 25. évi. (1992), 1.(119.) szám 33
