Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
Talán mi is megérhetjük Az utóbbi két évben az egész világ, az élet minden ágazatát felölelő változáson megy keresztül, amely senkit sem hagyhat érdektelenül hiszen közvetlenül, vagy közvetetten (a rokonainkon keresztül) minket is érint. A regionális problémák globális problémákká válnak politikai, gazdasági, eszmei, és szociális síkon. A munkanélküliség, anyagi nélkülözés és általános elégedetlenség mind kihangsúlyozottabban érezhető az új kelet-európai demokráciákban, szinte kivétel nélkül. Jóllehet a szellemi szabadság és a papíron megírott törvények nagy népszerűségnek örvendtek közvetlenül a politikai és szociális változások után, a tömegek, és gyakran az új kormányok tájékozatlansága, és a komoly anyagi alap hiánya sok elégedetlenséget váltott ki a társadalom különböző rétegeiben. A huszonévesek korosztálya egy olyan rendszerrel ismerkedik, amely teljesen új számukra, hiszen önálló vélemény nyilatkoztatásra és döntésre a múlt társadalmi rendszer nem adott lehetőséget. A középkelet-európai térségben, ahol együttélő nemzetiségűek élnek, a feszültséget még a vallási, kulturális és nyelvi különbségek is tetézik, hiszen a negyven évig hangoztatott és agyoncsépelt szólam, a testvériségben és békés együttélésben élő nemzetiségek egyenlősége, nem vált be. Úgy, ahogy a kommunista terror alatt, az erőszakos áttelepítés csendes beletörődésre késztette az állampolgárokat, az új konjunktúrában és a szabadság nevében ezek az elnémult hangok újra megszólalnak. Amit az elmúlt években Litvániában, Lettországban meg Észtországban tapasztaltunk, felütötte a fejét Horvátországban és Szlovéniában. A „szága” még nem fejeződött be, nem kilátástalan, hogy Erdélyben is problémák lehetnek az elkövetkezendőkben. A kérdés: El lehet-e kerülni a véres összeütközéseket az együttélő nemzetek között? Van rá bizonyíték, hogy az információnak nagyobb hatalma van mint a fegyvereknek, sok esetben. A iegszomorúbb az, hogy sem az együttélő nemzetiségek nem ismerik egymást jobban, mint ahogy a nagyvilág sem ismeri szociális és vallási hátterét a fentebb említett népeknek. Míg a palesztinek és az izraeliták szinte napirenden szerepelnek a világpolitikai hírekben 1948 óta, az átlag amerikai ma is csak annyit tud Erdélyről, ami Draculát és a Halloween-t illeti. Nagyon sok anyaországi magyar nem ismeri az erdélyi helyzetet univerzális értelemben, hiszen a Magyar Népköztársaságban, akárcsak a Román Szocialista Köztársaságban a történelmet nem úgy tanították, hogy az bárki számára is érthető lett volna. Mindaddig, amíg nem találunk egy utat a Nagyvilág felvilágosítására, és nem utolsó sorban az összes külföldön élő magyarság felvilágosítására, amíg ellenséges uszítás helyett nem találunk módszert a kultúránk, népművészetünk, konyhánk népszerűsítésére, inkább újabb ellenségeket mint pártfogókat fogunk szerezni. Az új világrendben globális megoldásra van szükség, és példamutatással többet el lehet érni mint acsarkodással. Lehetőség van arra az új gazdaságpolitikai konjunktúrában, hogy Erdélyből több írott anyagot, filmet, műsort kapjunk, mint az valaha elképzelhető volt. Képzett munkatársak állnak egyik lábukról a másikra, mert anyagi és felszerelési javak hiányában képtelenek tehetségüket és munkájukat érvényre juttatni, világszintre emelni. Ne feledkezzünk meg az írókról, zenészekről, művészekről és költőkről, építészekről, tudósokról, mérnökökről, technikusokról, és nem utolsósorban mindazokról a magyarajkúakról, akik aktívan részt vesznek a társadalmi élet minden ágában. Kolozsvár, Brassó, Szeben, Marosvásárhely, Nagyvárad, Csíkszereda, Szentgyörgy, Arad, Temesvár, és megannyi helység két millió értékes lelket foglal magába, akikről nem tudjuk, hogyan élnek, melyek igazi problémáik. Az új törvények Romániában biztosítják közös vállalatok létesítését kereskedelmi, ipari, turisztikai, publicisztikai és más aktivitásokban. Fellendíteni a gazdasági szektor olyan ágait, melyek az erdélyi magyarságot foglalkoztatják, az lenne az első lépés a hit megszilárdítására, és konkrét eredmények elérésére. Az Amerikában élő kétmillió magyar könnyen tudna segíteni a Romániában élő kétmillió magyaron, a kevés áldozat és sok eredmény elégtételt nyújthat mindannyiunknak. Míg az európai közösség az országok egyesítésén fáradozik, az idő jó egy olyan folyamat elindítására, amely előbb-utóbb elkerülhetetlenné válhat. A nemzeti elnyomásukban és elkeseredésükben nagyon sok erdélyi az Anyaországban találja a menedéket, amely maga sem képes az új gazdasági problémáival kellőképpen megbirkózni. Ugyanakkor a románság még jobban kiszorítja a magyarokat a lakásaikból és így tovább. Nagyon sokan vannak, akik nem hagynák el Erdélyt, hisznek az ottani hivatásukban és abban, hogy megérik még azt az időt, amikor élenjárók lehetnek, akárcsak a reneszánsz idejében. Talán mi is megérhetjük és büszkék lehetünk, hogy tettünk valamit ennek érdekében. Bodó András, Portland 32 nr-OTT 25. évf. (1992), 1. (119.) szám
