Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
Dolgozni vagy ölni? Mikor a szerb parlamentbe benyomultak az emberek, követelvén fiaik, hozzátartozóik leszerelését, akkor ezt az aggódó szülők közbelépésének minősítették a hírközlő szervek. Mikor ugyanezt követelték vagy követelik békés tüntetés formájában a temerini, kanizsai vagy más vajdasági polgárok, akkor ez dezertálásra való felhívást, nacionalizmust, hazaárulást, szégyenteljes gyávaságot jelent. Akkor is, ha nemzeti hovatartozástól függetlenül, minden behívott hazatérését kérik. Ha valamilyen tömeges agylágyulás folytán elkezdenék irtani egymást pl. a franciául és olaszul beszélő svájciak, Németországban a bajorok és a poroszok, Magyarországon a katolikusok és a reformátusok, vajon elítélnénk-e az ott dolgozó, ott élő délszlávokat, ha ebben a tragikus esztelenségben nem kívánnának részt venni? A keresztény ember elfogadja: „Adjátok meg azért a császárnak, ami a császáré, és ami az Istené az Istennek.” Ebben a konkrét esetben az a kérdés, hogy az emberi életek a császár, vagy az Isten tulajdonát képezik - e? Mikor cselekszik helyesen a Pista, a Drágán, vagy a Drazen? Ha elmegy dolgozni, vagy ha elmegy ölni? A szabadkai ökuménikus istentiszteleten hat felekezet képviselője szólt a lakossághoz. Ott mindenki már megjelenésével is egyértelműen jelezte: a békét akarjuk! A „császárok” pedig a minicsászárokkal karöltve törvényszegésnek minősítik, ha valaki, akár lelkiismereti okokból, nem akar fegyvert fogni polgártársára. Az egyszerű alattvalónak nemigen van választása. Vagy lecsukatja magát, mert nem akar harcolni, vagy elmegy lőni azokra, akiket sohasem látott, sosem ártottak neki, vagy még rokona, barátja, ismerőse is van közöttük. Ekkor fennáll a veszély, hogy később, mások, közönséges testvérgyilkosként kezelik. E bonyodalmakat elkerülheti az ember. Elkerülheti — ha hulla lesz. Lehet hősi halott, mert aknamezőre hajtották. Más esetben, fegyvertisztítás közben, véletlenül tarkón lövi önmagát, kétszer egymás után. Jobbik (?) esetben nyomorékként tér vissza, miután a túloldalon árvává tett néháy gyereket, rommá lőtt néhány iskolát, templomot, kórházat, múzeumot. A TV-ben naponta láthatjuk: mély gyászba boruló, síró hozzátartozók az A oldalon, zokogó, megtört családtagok a B oldalon. Ki-ki a saját halottjától búcsúzik. A halottakat eltemetik. Az élők szenvednek. A császárok (még) parancsolnak. Mi lenne, ha referendumot tartanánk? Kivételesen nem arról, hogy a Fúzfás utcában, vagy az Akácfa utcában vezessék-e be előbb a gázt, a kanalizációt, a kábeltévét... Csak döntsük el, hogy mit akarunk. Dolgozni vagy ölni? Ha ez az utópista, naiv referendum megvalósulna, minden bérenc, zsoldos, talpnyaló, szavazathamisító és a hatalom megszállottjainak ügyködése ellenére, bizonyára a normális, dolgos emberek lennének nagy előnyben. Akkor pedig miért öljük egymást rakásra? Hivatalosan nincs mozgósítás. Nincs hadüzenet. Nincs agresszor. Nincs háború! Áldozatok viszont vannak. — Miért is öljük mi egymást? — Póth Theó — Hírmondó, Ada, Jugoszlávia Lecserélik a többnemzetiségű nyelvű feliratokat Pancsován A hónap elején pár napra bezárták a pancsovai régi postát, azzal az indoklással, hogy belső tatarozási munkálatokat végeznek. Újranyitás után az ügyfeleket többnyire a régi megszokott kép fogadta. Szembetűnőbb változást nem észleltek azzal, hogy az üvegfalakban elhelyezett tolóablakok felett kicserélték a táblákat. A régi ötnyelvű (szerb, horvát, román, magyar és szlovák) feliratok eltűntek, s helyüket cirillbetűs feliratok foglalták el. S bár az új nylevhasználati törvény értelmében ez a jelenség a dolgok történésének logikus sorrendjét képezi, mégis némi, akár tudatalatti keserűséget vált ki azoknál, akik nem ezt az írásmódot vallják magukénak. Bizony csak most érezzük igazán az eltűnt feliratok jelentőségét. Jóleső érzés volt, valami titkos melegség töltötte be az ember lelkét, hogy szülővárosában, egy soknemzetiségű községben anyanyelvű feliratot lát, akár egy szó erejéig. Pancsován eddig csak a postán találhattak többnyelvű feliratot, ezután itt sem lesz. Nem is lehet, hisz a várost Belgrádhoz csatolták. Pancsova utcáiról elsőnek a nemzetiségek zászlai tűntek el, majd megszűntek a nemzetiségek nyelvén írott hirdetések, feliratok. Magyar nyelvű sajtótermék — elenyésző számú Magyar Szó kivételével — nem kapható. S a Magyar Szó sem az újságosbódénak külső polcán látható, hanem a vevő kérésére a bódé belső polcairól szedi le az elárusító. A városban ily módon is mindössze egy helyen kapható a napilap, ahova legtöbb öt példány érkezik. Maradtak még a régi többnyelvű cégtáblák, számuknál fogva nem lehet egy nap alatt eltüntetni őket. Jóna János, október 10 18 ITT-OTT 25. évf. (1992), 1.(119.) szám
