Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
Kisebbségben Jugómagyar levelek Éltető Lajosnak:Kedves Lajos! — Ahogy megbeszéltük, mellékelve küldök néhány levelet és más anyagot, amiből válogathatsz az ITT-OTT részére. Eddig mi, jugó-magyarok, egy kényelmes mellékvágányon haladtunk különösebb zökkenő nélkül, s csak szömyülködve segítettünk más bajbajutottakon, mély meggyőződéssel, hogyhát ez velünk sohasem fog megtörténni. Rosszul számítottunk. Bácskára és Baranyára rászabadult a pokol. A mellékelt levelek élethűen ábrázolják azt, amit a CNN nem mutat: I NN, aki halottak napjára átment a Duna hídján Bácskából Baranyába, vagyis Bezdánnál Kiskőszegre (ma Batina a neve), mely Baranyában van, hogy ősei sírját rendbehozza, így írja le a helyzetet: „A hídon csak 6-17-ig lehet átmenni a »felszabadított területre«, azaz a horvátoktól elvett Baranyába. Igazoltattak mindkét oldalon, gépágyúk és tankok sorfala között. Hová megyünk, s minek? Mondom, én bezdáni vagyok, Batinán van a családi sírboltunk, megyünk rendezni halottak napjára. (Kapa, gereblye, metszőolló a csomagtartóban.) Oké, fél ötig vissza kell jönni. (Bezdán és Kiskőszeg mindmáig magyar községek.) El is mentünk a temetőbe, S-nek megmutatom egy kicsit Batinát. A templom zárva, a katolikus papot (aki horvát, de megtanult magyarul is) úgy összeverték, hogy utána ideggyógyászatra kellett vinni és mikor rendbejött, átszökött Magyarba, nincs is most mise, temetés, stb. Mindezt egy idős néni suttogva mesélte a temetőben, amikor megmondtam, hogy a sír amit ápolok a dédszüleimé. Utána elmentünk M. unokatestvérünkhöz. M. arra kért, meg ne mondjuk, hogy nála jártunk, mert az nekik jelenteni kéne az új felszabadító hatalmaknak. Elmondták, hogy napi két órát van áramuk, sötétedés után kijárási tilalom van, mindenhez engedély kell, pl. ahhoz is, hogy a saját szőlőjében szüreteljenek. A faluban 60 évnél fiatalabb férfi alig van, a magyar és sokác nőket viszik kényszermunkára, kukoricát törni, almát szedni, stb. Előttük mennek a katonák, műszerrel tapogatják, hol van akna, oda botot szúrnak, nehogy rálépjenek. Különben amit leszednek, viszik át „Szerbiába”, nehogy az „usztasáknak” maradjon. Batina szellemfalu, borzasztó érzés, alig türtőztettem magam, hogy ne sírjak... Közben átjött a falu magyar orvosa, akit nem engednek dolgozni, mert „horvát” szolgálatban volt, tehát nem az ő emberük, pedig nagyon kellene az orvos. Végülis visszaindultunk. Ismét ellenőrzés. Hol voltunk? A temetőben. Ismét átrázták az autót mind a két oldalon, nincse fegyver nálunk. És kié a kocsi? Saját tulajdon? Mert ha nem, felhatalmazás kell, hogy hajthassam. Fájó, megalázó érzés a gyerekkor falujába így visszamenni... Minden száz lépésnél fegyveresek géppisztollyal, alig vártuk, hogy beéljünk Bezdánba. És arról beszéltünk, hogy nem lehetetlen, hogy ez nemsokára minket is utolér... A Batináról elmenekültek házait lepecsételték és majd az „új hatalom” népbírósága dönt róla, hogy az elkobzás után kit telepítsenek oda. Nem is folytatom, fáj a lelkem. 45-ben a front után nem éreztem így magam, amikor először mentem át a Dunán.’ Idáig a levél. Magyarországon kb. negyvenezer a menekültek száma, jórészt magyarok. Ceau§escu csak akart lerombolni falvakat, de nem küldte az éjjelente otthonaikból összegyűjtött magyar fiúkat vágóhídra Nagyromániáért. Itt tiszta magyar falvak lesznek betelepítve szerbekkel. Cselekedjünk amíg nem túl késő. — Ölel — Q, valahol Amerikában U.i. ILOK is a Duna nyugati — horvát — partján van, kissé délebbre. A nyáron még kb. 5000 lakosa volt. Ma kevesebb, mint 2000. Valamikor történelmi fontosságú helység volt, hiszen ott halt meg és lett eltemetve Capistrano Szent János, Hunyadi főpapja, a nándorfehérvári (belgrádi) törökverő. Kötve hiszem, hogy ez a cirillbetús történelembe bejut... II A kompjúter „bulletin board”-ról levett eredeti szöveg, írója ismeretlen: Kedves Karcsi fiam,...idáig mindenki aki érdeklődött felőled azzal fejezte be, hogy mennyire irigyel. Bár ő is így cselekedett volna, még tíz-húsz évvel ezelőtt és itthagyta volna ezt az agyon szeretett, szerencsétlen országot. Irigyeltek, s mindenkinek megvolt a maga oka. Az egyik érvényesülni akart volna, a másik kaland után vágyott, a harmadik az anyagi javak végett, és így tovább. A mi valóságunk mindenkit valamiben meghiúsított, keresztezte álmait. Csakhogy most már a távollétedre is másként néznek: egyiknek a férjét, másiknak a gyerekeit (nem az egyiket vagy másikat, hanem mindkét fiát!) vitték el katonának. Fiam, itt lőnek, bombáznak, ágyúznak! Pusztul mindenki, főleg az ország fiatalsága. Nem tudjuk, mennyien, de rengetegen. Valószínűleg már az állati körülmények között 2-3 ezer fegyveres pusztult el az egyik és ugyanennyi a másik oldalon is. A civil ál16 rn-on 25. évf. (1992), 1.(119.) szám
