Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
érezne a többi magyarért, akkor nem lógnák el az egész napot, mert tudnák, hogy Budapest lakóinak adójából telik ki a fizetésük. S a negyedik kertész, a csoportvezető, nem heverészne és cigarettázna egész nap, hanem felelősséget érezve a reábízott három munkás neveléséért, jó példával járna elöl a serény munkában. A szobafestők munka előtt gondosan előkészítenék a festés környezetét, mert felelősséget éreznének cégük — és szakmatársaik — jó hírnevéért és felelősséget éreznének munkájuk minőségéért, mert a szép rendes, nyilvános fürdő szebbé tenné Budapestet, és így a város minden polgárának életét megszépítené... A banktisztviselő nem fecsegne a telefonon munkaidőben, mert felelősséget érezne az ügyfelekért, és minden alkalommal kedvesen, udvariasan beszélne velük. Az ápolónő, ha képtelen ellenállni a cigarettázás ingerének, kimenne a kertbe és nem szennyezné mérgező anyagokkal a betegek és látogatók levegőjét, mert felelősséget érezne irántuk. És nem szegné meg a tilalmakat, semmibe véve a figyelmeztető feliratokat, mert felelősséget érezne a munkahely munkaerkölcséért. S a kertészet, a fürdő, a bank és a kórház igazgatói — átérezve vezetői felelősségük döntő fontosságát — nem burkolóznának a Jótékony elhanyagolás” népszerű magatartásába, hanem a rájuk bízott alkalmazottaktól szigorú munkamorált, versenyképes teljesítményt és civilizált érintkezési formákat követelnének. És ez a sok-sok egymásba láncolódó felelősségtudat fokozatosan megteremtené a magyarság bizakodó közérzetét és lépésről-lépésre az ország jólétét. Megszületne belőle a nemzet maradandó erkölcsi tőkéje: a magyar szolidaritás. Reménykedő gondolatokkal hagytam magam mögött a Gellérthegy délkeleti lejtőjét. □ Lipták Béla (Stamford, CT): Szegény Budapest 1990 decemberében Demszky Gábor [Budapest főpolgármestere] megkért, hogy vegyem át „a főváros környezetvédelmének irányítását”, ezért érkeztünk január végén Budapestre feleségemmel, Mártával. A tönkremenés szélén álló várostól nem kértem semmilyen fizetést és költségeimet, beleértve még a titkárnőt is, magam fizettem. Nagy lelkesedéssel, lendülettel kezdtem munkához. Ügy terveztem, hogy három hét alatt felmérem a főváros környezetvédelmi állapotát és a legsürgősebb teendőket, majd egy hét alatt végigjárom a pénzintézeteket és követségeket, hogy megállapítsam, menynyi segítségre számíthatunk, s azt miként kell kérvényezni. A rendelkezésre álló öt hétből az utolsót arra szántam, hogy megírjam a támogatás elnyeréséhez szükséges tervet, s letegyem azt az illetékesek asztalára. Hát így is történt. Szegény Márta sokat unatkozott a kis IBUSZ lakásban, míg én hajnaltól késő estig jártam a hulladéklerakókat és erőműveket, ismerkedtem a város csatornázásával és távfűtésével, tanulmányoztam a partiszűrésű kutakat, ivóvíz gyárat, szennyvíz tisztítókat és a hulladékégetőt. Közben megismertem az ezeket üzemeltető intézmények értelmetlenül komplikált labirintusát, s az azokban dolgozó bürokratákat és szakembereket. Nem kell mondanom, hogy szomorú kép tárult elém. A budapesti levegő megmérgezi a fejlődésben lévő gyermekeket, s ezért ma már akadnak a nyugati vállalatok alkalmazottai között olyanok, akik nem hajlandók családjukat Pestre költöztetni. A városi és ipari szennyvíz 80%-a minden tisztítás nélkül ömlik a Dunába, hogy aztán lejjebb ugyanennek a folyónak a vizét használják ivóvízforrásként. A kétmilliós fővárosnak nincs egyetlen elfogadható iszap- vagy mérges hulladék lerakója, de van egy dioxint és nehézfémeket kibocsájtó hulladékégetője, mely most csak azért nem mérgez, mert szétette a rozsda, s újjáépítés alatt áll. A hulladéklerakók pár év múlva betelnek, de az anyagok újrafelhasználása még meg sem kezdődött, sőt még azok a törvények sem születtek meg, melyek piacot biztosítanának az újrafelhasznált anyagoknak. Ilyen törvény lenne például az, hogy csak olyan újságot szabadjon árusítani, ami legalább részben újrafelhasznált papírból készült. A budapesti lakos 3^1-szer annyi energiát használ, mint a párizsi vagy koppenhágai. Énnek egyik oka az, hogy a havi távfűtési számla nem függ a fogyasztástól, sőt nem is mérik, hogy ki mennyi fűtővizet használ, s így a lakosság termosztátok helyett ablaknyitással szabályozza a helyiségek hőmérsékletét. Tragikus a környezetvédelmi igazságszolgáltatás helyzete is. A még ma is érvényben lévő Környezetvédelmi Törvény 1976-ban íródott, s nem más, mint üres frázisok halmaza. Zöld ügyvéd nincs az országban és egyetlen személy nem ül börtönben környezetmérgezési bűnökért. A tragikus kép láttán először egészen depresszióba estem, de aztán a reményre is találtam okot. Az első reménysugarat olyan egyének segítőkészsége jelentette, mint Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, Rótt Nándor, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, Siklós Csaba közlekedési miniszter, és sokan mások. Amikor aztán elkezdtem járni a pénzintézetek és követségek irodáiba, egyre bizakodóbb lettem. A több mint tízmilliárd dollárral rendelkező European Bank for Reconstruction and Development képviselője, Paul Krukowski, így nyilatkozott: „Közel egymilliárd dollárunk áll rendelkezésre környezetvédelmi célokra, s ha még e hónapban (februárban) beadják a tervüket, maguk lesznek az elsők a sorban.” Morten Jung-Olsen, a Commission of the European Communities gazdasági tanácsadója arról nr-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám 9
