Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
tak azok a feliratok, amelyeket egy kis idővel ezelőtt a temető díszesebb részében láttam: „telekkönyvi vizsgáló”, „vállalati aligazgató”, „többszörös pestmegyei rúdugró-bajnok”... Vajon a rokonok, akik e síremlékeket állították, az elhunytat tisztelték-e meg, vagy a saját hiúságukat elégítették ki? A „miniszterelnök” szó nem szerepel Nagy Imre fejfáján, de ez a szó örökre hozzákapcsolódott a nevéhez a nemzet szívében. A 301-es parcellában körös-körül kopjafákat látni. A füvet itt is gondozzák, de meghagytak sok fát, bokrot is. A kopjafák nem egyéni sírokat jelölnek, hanem inkább díszítő jellegük van. A feltárt sírokon kőlap van és rajta a sírban nyugvó személy neve és születési évszáma. Kérdezősködtem, hogy van-e valami különleges jelentősége a kopjafáknak. így tudtam meg, hogy összesen 301 kopjafa áll a 301-es parcellában: a kopjafák száma a parcella helyrajzi számát szimbolizálja, lassan legendává növelve a mártírok nyugvóhelyét. Egy Inconnu nevű művészcsoport készítette és helyezte el a kopjafákat a temetőben. S a kopjafaerdő azt is jelenti, hogy nagyon sok az olyan áldozat, akinek holttestét soha nem tudják megtalálni. Még egy alkalommal eljöttem a mártírok sírjához. Akkor egy öreg nénit láttam, aki Nagy Imre sírja körül tett-vett. Gyomokat szedett ki, hervadt virágokat gyűjtögetett össze. A fejfa alatt a német hadügyminiszter koszorúját láttam, aki egy nappal azelőtt érkezett Budapestre és nemcsak a hősök emlékművét koszorúzta meg, hanem Nagy Imre sírját is. Megkérdeztem az öregasszonyt, hogy rokona-e az elhunytnak? Mosolyogva nézett rám: — Nem, kérem. Kérdő pillantásomra hozzátette: — Én csak egy magyar nyugdíjas asszony vagyok. El szoktam ide jönni minden 2—3 hétben, hogy rendbentartsam a sírt. Jól éreztem hát: Nagy Imre miniszterelnök úr a 301-es parcellánál sokkal „előkelőbb” Pantheonban pihen: a magyar nép lelkében. A mártír miniszterelnök síremléke mellett van az ismeretlen 56-os szabadságharcos sírja. Fejfája ugyanolyan egyszerű, mint Nagy Imréé, csupán a felirat más: 1956 MÁRTÍRJAI BÉKE PORAIKRA Ugyanannyi koszorú, virág, nemzetiszínű szalag van a síron, mint a miniszterelnökén. Bolyongok a sírok között. Mansfeld Péter virágözönnel borított sírhalma előtt állok meg. Fejfájára rajzszöggel ráerősítve, esőtől eláztatott papíron ismeretlen népi költők versei a halott mártíromságáról. Péter 15 éves gyermek volt 56-ban, amikor a Széna téren harcolt. A szabadságharc leverése után elfogták s a börtönben megváratták vele, amíg 18 éves lett: akkor végezték ki. Egy nagy magyar zászló vonja magára a figyelmemet. Egy sír fejfájának a helyén áll. A zászlóban a fehér sávon felirat: „Amit kereszt helyett kértél — Béla.” Lenn a földön egy fehér kőlapon a halott neve és születési éve: TÓTH TIBOR 1937. Tibor 20-21 éves lehetett, amikor kivégezték. Második látogatásom alkalmával temették el újra Kosa Pál és Szabó János azonosított földi maradványait. Kósa Pál egy újpesti szabadságharcos vezető volt, Szabó János pedig a legendás hírű, Széna téri Szabó bácsi. A tiszteletet adó emberek nagy száma miatt a közelébe sem jutottam a síroknak. Elsétáltam a közeli 298-as parcellába, amire az első látogatás alkalmával nem jutott időm. Meghökkentő látvány fogadott. A parcellát borító sűrű bozótot egy helyen megritkították. Itt a fák és a bokrok tele voltak aggatva nagy fehér táblákkal és rájuk mázolt feliratokkal: ITT NYUGSZANAK A MAGYAR ELLENÁLLÁS MÁRTÍRJAI - RÁKOSI ÉS A KGB ÁLDOZATAI - MOSSUK LE A GYALÁZATOT, TEGYÜK RENDBE A SÍROKAT. Ebbe a parcellába a Rákosi korszak kivégzettéit temették 1948 és 1953 között. Néhány rendbehozott sír a 298-as parcellából: PÓGYOR ISTVÁN (1902-1953), a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE-YMCA) országos titkára. SZŰCS SÁNDOR (1921-1951), országszerte ismert futballista. DR. SASI SZABÓ LÁSZLÓ (1922-1950), a Szabadság Párt országgyűlési képviselője. Két emlékmű megrendített. Az egyik tábla vitéz Tóth Lajos repülőszázados emlékére, aki 28 légigyőzelmes pilóta volt az orosz harctéren. Annak ellenére, hogy ő volt a háború után a magyar néphadsereg légierejének a megszervezője, a rémuralom 1951 június 11-én kivégeztette. Éreztem, hogy körmeim belevájódtak a tenyerembe az elkeseredéstől, ahogy a feliratot olvastam. Mit lehet az ilyen hóhérokra mondani? Sírjukban is megátkozott gazok... A másik síremlék, melynek szavai a szívemig hatoltak, egy vastagabb botra szegezett deszka, rajta fekete festékkel, szabálytalan nyomtatott betűkkel a felirat: ITT NYUGSZIK E TÁJON APA ÉS FIA KIKET 1951 ÉV X. HÓBAN VÉGEZTEK KI: BOKOR FEKETE JÁNOS ÉS FIA ISTVÁN Nem tudom felejteni e két szót: „e tájon.” Milyen emberi bánat szülhette ezeket a szavakat? S ha nem a bánatból születtek, hanem a jóindulatból, mert olyan személy írta, aki valami nyomot talált arra, hogy hol lehet a kivégzettek esetleges temetési helye — akkor megtudja-e vajon a Bokor Fekete család, hogy hol nyugszik, melyik „tájon” János és fia István? A név paraszti névnek tűnik s az 1951-es év a parasztüldözés, kulákírtás dühöngő időszaka. Az egyszerű síremlék mögött lesöpört padlás tragédiáját érzem. Scott Fitzgerald írja egy helyen, hogy az emberi élet a megtörettetések története. Márti íjaink számára a megtörettetés a halált jelentette. A mi számunkra azt, hogy míg élünk, hordozzuk a 300-as, 301-es és 298-as parcellák keresztjét. Magyar gondok Egyik nap kirándultunk a Dunakanyarba. Sokat olvastam a nagymarosi duzzasztógátról, képeket is lát-6 ITT-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám
