Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
Az anyaországtól tankönyveket, szemléltető anyagot, könyvet, videokazettákat, az iskolák számára magyar betűs írógépeket kérnek. Viszonylag intenzív kapcsolatot építettek ki az anyaország határmenti iskoláival az utóbbi két évben. Ausztriában élő magyarokról a hazai közvélemény alig-alig vett tudomást, holott számuk nem kevés. Hivatalosan 15 875 lelket tartanak számon, saját becsléseik szerint 55—60 000-en vannak. Lakhelyük s egész létformájuk szerint két jól elkülöníthető csoportot alkotnak: a burgenlandi őslakosok őrvidék és Fertózug központtal, valamint a különféle időkben érkezett emigráns, disszidens csoportok Bécsben. Miután az Osztrák Államszerződés 7. pontja a magyart nem ismeri el nemzetiségnek, ez behatárolta az egész iskolapolitikát. Magyar tannyelvű iskola, mint ilyen, nem működik, csak a két németmagyar, illetve három, német-magyar-horvát tannyelvű. Az anyanyelv őrzése, ápolása Burgenlandban a Magyar Kultúregyesület és az órvidéki Magyar Intézet feladata volt. Az előbbi élén Gyergye Imre református tiszteletes, az utóbbinál Galambos Ireneus atya fogja össze a munkát. A Bécsben élők a Deák Ernő vezette Zentralverband és a Collegium Hungaricum köré csoportosulnak. Ez utóbbiak a magyarországi politikai hatalmat elismerték. A Központi Szövetségről köztudott kommunistaellenessége, s ismeretes küzdelme egy magyar tannyelvű gimnáziumért. A burgenlandiak igyekeztek politikamentesek maradni. Magyarságuk megőrzését egy megerősödött, elismert Magyarország függvényeként érzékelik. Kérésük: az anyanyelvű óvónő-, tanítóképzés, anyanyelvi táborok szervezése. A Csehszlovák állam területén élő magyarság lélek - száma éppoly vitatott, mint a többi környező államban élőké. Iskolahálózatuk, amely 1948 után folyamatosan tért magához, keményen tartja magát. Akik itt megmaradnak magyarnak, foggal-körömmel ragaszkodnak kiharcolt, megszerzett jogaikhoz. A szlovák iskolapolitika 1970/71-ben — miként minden blokkállamban (talán épp központi utasításra?) — hatalmas összevonásokat hajtott végre. Ez egyaránt érintette a szlovák és a magyar tannyelvű iskolákat, de a számok önmagukért beszélnek. A magyar alapiskolák 494-ről 246-ra apadtak, s ezzel 50 százalékos volt a csökkenés, a szlovákoké 38 százalék; a tanulók száma a magyarban 28 százalékkal, a szlovákban 1 százalékkal apadt. Jelenleg 136 I.—VIII. osztályos, 130 I.—IV. osztályos magyar tannyelvű általános iskola, 18 szakközépiskola, 10 önálló gimnázium, 8 tagozat működik, 26 vegyes tannyelvű szakmunkásképzőben oktatnak. A pedagógusképzés a Nyitrai Főiskolán történik, nálunk a továbbképzés. A magyar tannyelvű oktatásról ezideig legfeljebb a CSEMADOK szólhatott, most megalakult a Magyartanárok Szervezete. Kérésük: magyar nyelvű könyvek, pedagógiai segédeszközök kijuttatása, a magyar nyelvű szakemberképzés támogatása. Az iskolaügy további sorsa nagy mértékben lesz annak a nyelvtörvénynek, illetve törvénymódosításnak függvénye, amely szó szerint izgalomban tartja Szlovákia minden lakosát, s magát Magyarországot is. A Nyugatra szóródottak fennmaradási küzdelmeiről alig tudunk. A kastli gimnáziummal a bajor kormányon keresztül most vettük fel a kapcsolatot. A Magyarok Világszövetsége által szervezett anyanyelvi táborokon kívül bizonyára sok módját megtalálják annak, hogy fennmaradjanak. Dr.Andrásfalvy Bertalan miniszter úr a határok menti magyarok szervezeteit meghívta december második hetében, hogy egyeztessük elvárásaikat és a lehetőségeinket. Budapest nem akar diktálni — Budapest segíteni akar, hogy megmaradjunk. A meghívás Önök felé is érvényes, noha hatalmas a távolság. Mit tehet az anyanyemzet azokért, akik elűzötten is ragaszkodnak magyarságukhoz? A határon túli magyarok helyzete, noha a látszat nagy eltéréseket mutat, valójában alig különbözik egymástól. Ugyanis szólnom kellene a nemzetiségi nyelvű oktatási hálózatra épült gazdasági egységekről, munkahelyekről. Nem lehet, mert nincsenek. A nagy államosításokat a volt kommunista hatalmak mindenütt megfejelték a nemzetiségek gazdasági közösségeinek elnemzetietlenítésével is. A magyar kultúrát leszorították a néptánc, a népdal, a népművészet régióiba. A magyar tannyelvű iskolák ugyanis nem a magyar kultúra hordozói. Csekélyke kivételtől eltekintve az illető állam irodalmát közvetítik magyar nyelven. A földrajzi nevek használata az állam hivatalos nyelvén kerül a tankönyvekbe. S ha ebben a vonatkozásban nézem az anyanyelv helyzetét — lassan nem rendelet tiltja majd a magyar helységnevek használatát, hanem a gyakorlat teszi feleslegessé. Ma, a felgyorsult világban az ezer irányból áradó asszimilációs szándék is gyorsabban működik. A térségben végbement politikai változások azonban nem csak gazdasági irányban hatnak, de ezzel szoros összefüggésben a nemzetiségi oktatásügyre is. A magyar állam rendkívül nehéz helyzetben van. A környező államok magyarsága lélekszámának arányában, de azonos intenzitással rohamozza a magyar felsőoktatást, s már a középfokúra is komoly igény van. A magyar oktatásügy minden hibája ellenére még mindig kiemelkedően jó képzést ad — s magyar nyelven. A politikai átalakulás pillanataiban egyszerre szakadt fel a határontúliak segéitségének eddig visszafojtott vágya a lakosságban a magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárok hozzánk jövésének igényével. Gazdaságilag előkészületlenül, a felsőoktatási intézmények a lassan visszakapott autonómiájuk következtében anyagi fedezet nélkül vették fel a határon túli egyetemi hallgatókat. 1990-ben Magyarországon 1125 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, s kb. 400 főt vettek át felsőbb évfolyamra. A keleti blokk valutaválsága miatt ezek a fiatalok otthonról nem jutnak támogatáshoz, jelenleg a magyar állam, pontosabban állampolgárok ösztöndíjasai. Legtöbben a budapesti egyetemekre nyertek felvételt. Pillanatnyilag részben laktanyák-ITT-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám 31
